A tűz próféciája /Befejezett/

10. fejezet

‼️FIGYELMEZTETÉS!‼️
🔞A FEJEZET 18 KARIKÁS JELENETEKET TARTALMAZ!
TOVÁBBI OLVASÁS CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!🔞

Amelia a torkára fagyott sikollyal ült fel az ágyon. A tüdejében még érezte a láva forrongó dühét, és hallotta Kyrinthos vérfagyasztó nevetését. Az egész álom annyira… valóságosnak tűnt.

Még sosem járt Drakonföldön, de mégis pontosan tudta, hogy arról álmodott. A vulkánok, kráterek, a folyamatosan rengő föld… Korábbi tanulmányaiból rémlett neki, hogy így kell elképzelni a sárkányok világát.

Talán csak megártott neki a mostani rengeteg furcsaság, azért járt álmában egy másik világban?
Megtörölte izzadt homlokát és próbált mély levegőket venni. Patty már nem volt vele a szobában és a macskának továbbra sem volt semmi jele.

Amelia a kis dobozkára pillantott, amit a szekrényére tett, és elnyomott egy borzongást. Meghallgatja az éjszaka, hogy mit akar tőle a drakon, de eldöntötte, hogy nem fog segíteni. Nincs szüksége különös álmokra és további veszekedésre a legjobb barátnőjével.

Máris könnyebben lélegzett, ahogy elhatározásra jutott. Még az ablakot is kinyitotta, hogy minél frissebb levegő áramoljon a tüdejébe és elmossa a hamu, a por és a forróság emlékét.

Odakintről nevetés szűrődött be a toronyba, úgyhogy kíváncsian dugta ki a fejét. A boszorkányok már köpenyben és – igen, igaza volt – álarcban mászkáltak a kertben, pedig a szertartásig még legalább két óra volt a Hold állásából számítva.
Mindenesetre ő is nekiállt készülődni, egy frissítő zuhany után a szekrényhez lépett.

A rend mindig igyekezett helytakarékosan gondolkodni, ezért a szekrénybe alig fért be néhány váltás ruhanemű cipőkkel együtt, de Amelia és Patty megszállott vásárlók voltak, ezért egy egyszerű dimenzióeltoló bűbájjal a többi ruhájukat elrejtették a kíváncsi szemek elől. Ha Morenának fel is tűnt, hogy mindig új kelmében járnak, nem szólt érte.

Amelia keserű szájízzel gondolt arra, hogy valószínűleg ezt is Pattynek köszönhette. Egyre inkább kezdett rájönni, hogy a szobatársa mennyi mindent úszott meg pusztán a származása miatt.
Miért nem figyelt eddig ezekre a dolgokra? Tényleg ennyire természetesnek vette a kivételezést, hogy mindent könnyűszerrel megúsztak, hogy sosem kerültek komolyabb zűrbe?

Amelia csüggedten sóhajtott, és inkább visszaterelte a gondolatait az öltözködéshez. A fekete köpeny szinte csillogott a szekrény mélyén, alá viszont mindenképpen szeretett volna valamit felvenni. Egy földig érő, fekete selyemruha mellett döntött, bár tudta, hogy a legtöbb boszorkány nem visel semmi a köpeny alatt. Ő viszont még nem állt készen, hogy pucéran lépjen be a csarnokba.

A maszkot a köpeny egyik feneketlen zsebébe mélyesztette, majd körbefordult a tükör előtt. Mint egy igazi boszorkány, bár nem bánta volna, ha égővörös fürtjeivel is tud valamit kezdeni. Általában Patty igyekezett frizurát varázsolni belőle, több-kevesebb sikerrel, de erről most le kell mondania.
Helyette egy ónixköves csattal a tarkóján összefogta, néhány tincset viszont szabadon hagyott, amik az arca körül tekergőztek.
A végeredményt látva elégedetten bólintott, felhúzta a köpeny csuklyáját és kilépett a szobából.

A lépcsőn csupa egyformába öltözött boszorkány sietett lefelé, Amelia jócskán lemaradva követte őket. Nem akart senkivel beszédbe elegyedni, hiszen nem osztozott a lelkesedésükben, letörni viszont nem akarta őket.

A csarnok boltíves bejáratánál már egész tömeg alakult, az ötven meghívott boszorkány zizegő sáskarajként zümmögött, miközben a bebocsájtásra várakozott. Amelia is becsatlakozott, a tumultus végében maradt inkább. Mögötte kinyílt az ajtó, és újabb frakciók érkeztek, Amelia csendben figyelte a vámpírokat, akik vérvörös köpenybe burkolózva, némán zárkóztak fel a boszorkányok mögött, őket követte a többi másvilági csoport.
Egyre türelmetlenebbé vált a várakozó sereg, odakint viszont megkondultak a harangok. Izgatott kiáltások harsantak, vidám sikkantások érték el, a csarnok nehéz feketetölgy ajtaja pedig sarkig tárult.

A berendezés már nem lepte meg a lányt, ahogy beljebb araszolt a többiekkel, de az odabent felsorakozó másvilágiak súlyos, szinte már rémisztő energiát árasztottak. Amelia nehezen vette a levegőt, ami energiával és tömjén füstjével volt tele. A lány élt a gyanúperrel, hogy némi bódító hatású bájfüvet is égettek, leküzdve a fiatal boszorkányok gátlásosságát.
Mint például az övét.

A csarnok ajtaja bezárult az utolsó érkező másvilági csapat mögött, a várakozás izgatottsága rajta is úrrá lett.

Morena hangja, mint egy magas csengettyű, hirtelen felhangzott, Amelia összerezzent. Mellette egy fekete köpenyes boszorkány aprót kuncogott, az arcát fekete csipkeálarc takarta.

Amelia gyorsan előhalászta a sajátját, a zölden csillogó maszk meleg volt a tenyerében, miközben felkötötte az arca elé, röviden szerencsétlenkedve a csuklya miatt, de végül sikeresen megoldotta, és még a haját is sikerült megkímélnie.

– Köszöntünk minden résztvevő másvilági vendéget! A szertartást a szokásos módon kezdjük, ezúttal viszont a Sárkányistennek áldozva. – Halk zúgás indult a tömegben, Amelia is a nyakát nyújtogatta, hátha meglátja, hogy milyen áldozatot fognak felkínálni az istennek. Semmi szokatlant nem látott azonban az oltáron, ami oda nem illő lett volna. Lehet, hogy nem is lesz semmi különlegesség, Morena csak a szertartás szövegét fogja megváltoztatni?

– Megkérem a segítőket, hogy osszák ki a kellékeket!
Oké, ez már rendhagyó volt. Néhány boszorkány felvett oldalról egy-egy kosarat és elindult a tömegben. Amikor az egyikük Ameliához lépett, a lány kíváncsian nézett bele a kosárba.

Egy tucat fekete gyertya lapult benne, olyan vékony, mint a lány ujja. Amelia kivett egyet, a segítő pedig tovább indult. A lány az ujjai között forgatta a gyertyát, a viasz lassan átmelegedett az érintése alatt.

Morena folytatta a szertartást, ezúttal már drakon nyelven. Amelia nem beszélte folyékonyan, csak néhány szót értett, de az elég volt, hogy úgy ítélje, eddig a gyertyán kívül semmi eltérő nincs.
Morena ekkor felemelte a kezét, az oltáron lévő összes gyertya pedig kigyulladt. Amelia ekkor vette észre, hogy a rend vezetője mögött néhány drakon is állt, sötétzöld köpenyük csillogott a hirtelen fellobbanó gyertyafényben. A maszkjuk viszont…

Amelia megérintette a sajátját, ami a bűbáj miatt tökéletesen a bőrére simult. Ugyanolyat viselt, mint a drakonok. Vajon ez tényleg azt jelenti, hogy már elkötelezte magát mellettük? A lány legszívesebben letépte volna magáról.

Morena közben a tömeg felé intett, és mindenhol apró lángok lobbantak, ahogy a boszorkányok meggyújtották a gyertyáikat. Amelia is összedörzsölte három ujját, apró szikrát csiholva. Újra megismételte, ezúttal hosszabb ideig fenntartva a lángot és a gyertya kanócához érintette. Apró, narancssárga fénnyel izzott fel, Amelia elégedetten bólintott.

Mögötte a vámpírok egy apró szerkezettel gyújtották meg a saját gyertyájukat, Amelia egy kattanást, majd sercegést hallott és a szikrákból láng pattant. Eltökélte, hogy szerez magának egy ilyen kis eszközt, még ha ki is kell zsebelnie érte egy vámpírt.

Amikor minden gyertya apró lángja táncolt a teremben, Morena újra megszólalt.
– Most pedig következzenek az áldozatok.

Amelia körbenézett, a sor elején pedig elkezdődtek a fájdalmas nyögések és rövid kiáltások. Legszívesebben levette volna a csuklyáját, hogy jobban lássa, mi történik, amikor mögötte felszisszent egy vámpír.
Amelia megpördült és még épp elkapta, ahogy a vámpír a láng fölé tartja a tenyerét, és addig ott tartotta, amíg csak bírta. Egy másik vámpír is utánozta, ő két pillanattal tovább bírta, majd gúnyosan a társára vigyorgott.

Amelia nagyot nyelt, miközben a saját gyertyájára szegezte a tekintetét. Szóval a Sárkányisten fájdalmat követel, tűz általi áldozatot.

A csarnokban legalább kétszáz másvilági égette a kezét az idegen istennek, az energia körülöttük kavargott. Morena az egész karját az oltáron álló gyertyák fölé tartotta, miközben folytatta a kántálást, az arca viszont egyre inkább eltorzult a fájdalomtól. Mögötte a drakonok elégedetten szemlélték az áldozathozókat.

Amelia a láng fölé tartotta a tenyerét, amikor megérezte magán Kyro tekintetét. A drakon közvetlenül Morena mellett állt, és egyenesen őt nézte. Mintha csak arra lenne kíváncsi, hogy a lány megteszi-e.
Amelia utált volna csalódást okozni, ő is a drakont nézte, miközben egyre lejjebb engedte a kezét a láng fölött. A hő először kényelmetlen volt, aztán kellemetlen, végül már elviselhetetlenné vált, a fájdalom lassan kúszott végig a kezén, mígnem az egész karja remegett a lángocska fölött.

A drakon aprót biccentett, Amelia pedig elkapta fájdalmasan lüktető tenyerét a gyertya fölül. Legyőzte a késztetést, hogy rázogassa és dédelgesse a sérült kezét, továbbra is szorosan tartotta a gyertyát.
Morena is elrántotta a karjait a lángoktól, kellett neki néhány pillanat, míg újra folytatni tudta a szertartást.

Az összegyűlő mágikus energia lassan koncentrálódni kezdett, a levegő forróvá vált, a teremben mindenki nehezebben vette a levegőt. Az égett bőr és a nyers mágia illata beleveszett a tömjén füstjébe, Amelia mellkasa szinte fájt a nyomástól. Magában egy imát mormolt Hexiának, hogy érjen végre véget a szertartás, úgy érezte, hogy mindenből túl sok van a csarnokban: másvilágiból, mágiából, füstből és tűzből.

Amikor azonban elhatározta, hogy szertartás ide, drakonok oda, ő márpedig otthagyja a csarnokot, Morena felkiáltott, az energia pedig kilőtt az üvegkupola felé.
A lány egy pillanatra megrémült, hogy áttöri az üveget, de a mágia akadálytalanul haladt tovább, a kupola pedig sértetlen maradt. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, felszabadult kacajok maradtak csak utána.

Morena arca azonban nyugodt maradt, egy intésére a gyertyák kialudtak, a csarnokban csak a több száz gyertyaláng világított és a fölülről besütő Hold vonta be a teret ezüst fényével.
– A szertartás sikeres volt, a Sárkányisten elégedett az áldozattal – jelentette be Morena, mire mindenki elfújta a saját gyertyáját.
Amelia is eloltotta a fekete gyertyát, a segítők pedig már elindultak, hogy összegyűjtsék őket.
Morena folytatta.
– Köszönjük a jelenlévőknek, hogy megtisztelték eme nemes hagyományunkat. Az illem pedig úgy kívánja, hogy megpecsételjük a szertartás sikerét a hagyományos módon.

Kaján kurjongatás indult hátulról, Amelia esküdni mert volna, hogy vagy az alakváltók, vagy a vérfarkasok voltak az elkövetők, de senki nem tulajdonított nekik nagyobb jelentőséget.
Úgy különösen nem, hogy Morena kioldotta a derekára kötött, arannyal bevont övet, a köpenye pedig szétnyílt, így mindenki számára egyértelmű volt, hogy mi következik.

Kyro lépett hozzá, egyik kezét a rend vezetőjének derekára csúsztatta, a másikkal megemelte az állát, majd lehajolt hozzá és megcsókolta.
Amelia lélegzete is elakadt, ahogy figyelte őket. A többi drakon a boszorkányok felé indult, és hátul is tülekedés támadt, ahogy a tömeg lassan helyezkedni és vegyülni kezdett. Amelia lassan a falig hátrált, a szemét viszont alig bírta levenni az oltárnál csókolózó párosról. Amikor végül lihegve elengedték egymást, Kyro ismét őt kereste a tömegben. Mintha csak valami nyomkövető lenne rajta, úgy kapta felé a fejét a drakon.
Biztos, hogy a nyavalyás maszk miatt.

Amelia attól tartott, hogy a drakon elindul hozzá, de a férfi csak kioldotta a derekára erősített övet, és lassan levetette a köpenyét.

Ó, te jóóó… Hexia!
Amelia szája kiszáradt, amikor meglátta a drakon gyönyörűen kidolgozott izomzatát és azt, hogy ő sem viselt semmit a köpeny alatt, a bőre alatt átütő pikkelyek ezüstfényben játszottak. 

Morena felült az oltárra, amit időközben megtisztítottak a gyertyáktól és a kellékektől és végignyúlt rajta. Kyro nem vesztegette az idejét, ő is felmászott az oltárra, felemelte a nő csípőjét, és egy határozott mozdulattal elmerült benne. Hexiának hála, Morena nyögése nem ért el a lányig, pusztán az arcára kiülő vágy árulkodott, hogy meglehetősen élvezte a műveletet. Ha még hallotta is volna, Amelia biztosra vette, hogy örökké kísértené.

Amelia érezte, hogy a tarkója átforrósodik a haja izzadtan tapad a bőrére, és valószínűleg végig is nézte volna az aktust, ha nem vonja magára valami a figyelmét.

Egy apró mozgás a lábánál, amit egy ismerős brekegés követett.