• ᴍᴇᴇᴛ ᴍᴇ ɪɴ ᴛʜᴇ ᴘᴀʟᴇ ᴍᴏᴏɴʟɪɢʜᴛ • ʀ.ᴀ.ʙ

Negyedik rész

Cressida mérgesen bökdöste az előtte lévő yorkshire pudingot, Regulus fejét képzelve oda.
Tudta, hogy nem fogja ilyen könnyen feladni, ám mégis volt benne egy halvány reménysugár hátha rosszul ismerte ki a fiút és annak van annyi esze, hogy nem teszi tönkre mindkettőjük utolsó két évét.

– Csak nem lesz olyan rossz – mosolygott kedvesen Pandora, barátnője dühös arcát figyelve.
Cressa felvont szemöldökkel fordult felé egy apró hümmögést hallatva.
– Persze – dünnyögte a lány – Csak két évet kell kibírnom vele, gyerekjáték – vont vállat.
– Látod? Nem is olyan vészes – válaszolt vidáman Panda, nem értve a barátnője szarkazmusát.
– Szerinted késő azt mondani, hogy nem akarok prefektus lenni? – kérdezte Cressida reménykedve pillantva a mellette ülőre, aki elgondolkodva fürkészte az előtte lévő ételt.

– Szerintem igen – bólintott végig gondolva a dolgot – Már tavaly is az voltál, nem hiszem, hogy leváltanának, hacsak nem csinálsz valami szörnyűséget, ami miatt nem mernek rád bízni semmit – felelte Pandora, mire Dawsey szemei felcsillantak.
– Ó – mosolyodott el ravaszan.
– Ó? – pislogott értetlenül a szöszi – Ó! – csapott a homlokára döbbenten – Cressida! Nagyon szépen kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget! – rázta a fejét rémülten.

– Ne aggódj Panda, nem fogok – nyugtatta meg kedvesen – Hülyeséget semmiképp nem – tette hozzá halkan mire a barátnője szemöldöke az égbe szaladt. A szőke lány gyanakodva nézett a barátnőjére, akinek éppen a tökéletes taktikán járt az esze.
– Nem tudom, miben mesterkedsz, de bármi is fog történni, én előre szóltam, hogy nem jó ötlet! – nézett rá figyelmeztetőn Pandora.
– Okés – bólintott Cressa megelégedve a válasszal, majd érdeklődve fordult a tanárok asztala felé mivel nagyon úgy tűnt Dumbledorenak mondanivalója van.

Az idős férfi a szónoki asztalhoz lépve várta, meg amíg a tanulók lassan elcsöndesedtek, ezzel lehetőséget adva neki a beszédre.
– Kedves diákok! Mivel nemsokára eljön a takarodó ideje, szeretnék pár szót szólni, ami első sorban a prefektusokat érinti – mondta a férfi mire halk sutyorgás kezdődött. – Mint gondolom azt már sokan hallottátok, szeretném én magam is megerősíteni a hírt miszerint történt egy kis változtatás a prefektusokat illetően. – köhintett. – Már egy ideje gondolkodtunk azon, hogy változtassunk pár dolgon, s úgy gondoltam az idei év éppen megfelelő erre. Aki esetleg nem tudná, miről van szó, - amit erősen kétlek -, de azért elmondom, hogy az idén ötödikes és hatodikos prefektusokat nem az eddig megszokott módon osztottuk be. Ugyanis ők a maradék kettő, illetve három évet egy másik ház tanulójával fogják tölteni. Szeretném leszögezni, hogy ezeken a párokon nem lehet változtatni, akivel most be lettél osztva, azzal kell töltened az elkövetkezendő éveket. Nincs kivétel – nézett körbe szúrós szemmel. – Ha nincs kérdés, akkor gyorsan elmondanám, a párokat – vette elő a kis tekercset majd azt kinyitva halkan megköszörülte a torkát – Szóval... Abigail Malandra és Sharyl Rosemaire – kezdett bele mire mindenki érdeklődve nézett a két megnevezett diák felé.

Cressida gyomra egyre jobban görcsölt, ahogy hallgatta a neveket, minden másodperccel közelebb kerülve az övéhez. A lány idegesen dobolt a lábával a földön, kezével folyamatosan a karkatőjét forgatta. Nem is attól rettegett, hogy mit fog reagálni a többi diák, sokkal jobban tartott attól, hogy az a négy tanuló mit fog szólni hozzá, akikkel az elmúlt négy évet töltötte. Cressa biztos volt benne, hogy ők is hallottak a pletykáról, ezt nem tudta elkerülni. Ám nem mindegy, hogy jött-ment zagyvaságként hallják, vagy tisztán érthetően kijelentett mondatként, amin senki nem tud változtatni.

– Cressida Dawsey és Regulus Black – hangzott fel a két név mire a szőke lány nagyot nyelve sütötte le a tekintetét, amint az találkozott az igazgatóéval. Dumbledore tekintete lassan el vándorolt a lányról, és egyenesen a Mardekár asztala felé vette az irányt. A férfi se perc alatt megtalált azt, akit keresett.

– Szeretném elmondani, hogy az iskolában töltött éveim során nem volt még olyan, hogy egy diákot később neveztünk volna ki. Ám ez most kivételes alkalom. Mr. Black azért lett idén kinevezve, mert az egyik házába tartozó prefektus, úgy döntött, nem fogja tovább folytatni tanulmányait a Roxfortban, így új személyt kellett választanunk erre a tisztségre. – tette hozzá mellékesen. – Remélem, azért a hatodikosok hozzá szoknak majd az újdonsághoz, és nem okoz számukra gondot ez a kis változtatás. –folytatta. – De nem is szeretnék erre több szót fecsérelni, köszönöm szépen a figyelmet. Az elsősöket majd a prefektusok a szobájukba kísérik, kérem, senki ne bolyongjon el az este folyamán! Mindenki tartsa magát a szabályokhoz, akkor nem eshet senkinek sem baja – mondta szigorúan majd mivel elmondta, amit fontosnak vélt egyszerűen hátat fordított a diákseregnek és visszatért az asztalához.

A gyerekek lassan befejezték a vacsorát, így egyre csak fogyatkozott a nagyteremben levők száma, míg végül csak az elsősök, a prefektusok és néhány másik diák maradt.
Cressida álmosan pislogva nézett körbe a teremben, a Hugrabugos és Griffendéles diákok már egy ideje elhagyták a termet, így maguk mögött hagyva a másik két ház újoncait. A lány meglepetten pillantott a vele szembe ülő fiúra, aki unottan várakozott, amíg az utolsó diák is elfogyasztotta az ételét.
– Hollóhátasok kérem, álljatok párba! – szólt Cressida miután úgy ítélte meg, hogy mindenki készen áll arra, hogy visszavonuljanak.

A gyerekek izgatottan rendeződtek párokba majd csöndesen figyelték a szőke lányt, aki kissé szorongva pillantgatott a mellettük lévő asztal felé, majd miután megbizonyosodott arról, hogy mindenki megvan, lassan elindult kifelé a kis csoporttal a nyomában.

Regulus továbbra is a diákokra várt, s habár próbált türelmes lenni, kezdett lassan az agyára menni, ahogy a tanuló egyre több ételt pakol a táljára.
– Ebből elég! Könyörgöm, fejezd már be az evést!– ripakodott rá a fiúra idegesen, aki a rágást abbahagyva, meglepetten pillantott fel rá.
– Elnézést – motyogta a barnahajú lenyelve az utolsó falatot, majd szomorúan nézett a tányérján helyet foglaló különböző ínycsiklandó fogásokra.
– Remek! – csapta össze tenyereit hálásan a göndör, majd felpattant a helyéről. – Mindenki jöjjön utánam! – indult meg kifelé mire a diákok szedett-vedetten követték őt.

Ahogy a fiú kilépett a folyosóra meglepetten konstatálta, hogy Cressida nem hagyta őket faképnél, csupán kiment, hogy ne a tanárok szeme láttára diskuráljon az újdonsült prefektussal.
– Remélem, tudod mi a dolgod – szólt a lány halkan, ahogy a fiú mellé ért.
– Hogy ne tudnám – forgatta a szemét sértetten, s habár nem vallotta be, mindketten pontosan tudták, hogy halvány lila gőze sincs arról, hogy mit kéne csinálnia a nyakán maradt elsősökkel.
– Szuper, reméltem is, hogy tudod, hogy vissza kell vezetned őket a klubhelyiségükbe, miközben minden fontos információt elmondasz nekik, amit nem árt tudniuk az épületről.
– bólintott elégedetten Cressa.
Habár alapvetően nem akart Regulusnak segíteni, mégsem volt szíve azért kibabrálni a kicsikkel, mert nem igazán szívlelte a prefektusukat, mivel erről ők kicsit sem tehettek.

A gyerekek a tekintetüket össze-vissza kapkodva s hangosan duruzsolva  figyelték a két felsőbb évest, aki egymásra meredve merültek el a gondolataikba. Cressida fáradtan pislogva nézett a vele szemben állóra, aki éppen azon agyalt, hogy mennyire borzalmas ötlet volt elvállalnia ezt az egészet.
– Redben – köhintett hátat fordítva a lánynak. – Minden Mardekáros jöjjön velem! – emelte fel a hangját, hogy túl kiabálja a zsibongó társaságot.
A kicsik elcsendesülve néztek az egy percet sem habozó fiú után, majd gyorsan - mielőtt túlságosan lemaradtak volna - utána szaladtak.