• ᴍᴇᴇᴛ ᴍᴇ ɪɴ ᴛʜᴇ ᴘᴀʟᴇ ᴍᴏᴏɴʟɪɢʜᴛ • ʀ.ᴀ.ʙ

Tizenhatodik rész

Cressida az oldalára fordulva próbálta meg folytatni az alvást, de úgy tűnt ez nem fog összejönni neki. A szőke morcosan fordult a hátára a fejére húzva a takarót, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy visszaaludjon. Halkan szuszogva szorította össze a szemeit, ezzel próbálva rákényszeríteni magát az alvásra. Sajnálatos módon terve ismét kudarcba fulladt, így nagyon úgy tűnt, végre sikerült kialudnia magát.

Cressa lelökve magáról a takarót, hunyorogva nézett az éjjeli szekrényén lévő órára, ami negyed hatot mutatott. A lány elhúzva a száját lassan felült az ágyban, majd egy nyújtózást elvégezve, kikászálódott a fekhelyről. Ahogy csupasz lábai hozzáértek a hűvös padlóhoz, kirázta a hideg. Habár általában zavarta, hogy mezítláb van, ezúttal nem bújt bele a mamuszába, helyette csak felállt az ágyból és a fürdőszoba felé indult. Útközben kivett a szekrényéből egy, a háza emblémájával ellátott kardigánt és egy fekete nadrágot majd egy pár mintás zoknit is kikapva, folytatta útját.

A lány a fürdőben készülődve, halkan dúdolva fésülgette a haját, miközben gondolatai folyamatosan a Zárolt Részlegen található könyv körül jártak. Nem tudott rájönni mégis miért pont az a könyv esett le a polcról, vagy éppen miért pont ott nyílt ki ahol. Azt sem tudta, ki vagy mi volt az oka annak, hogy lekerült a kötet a helyéről.

Cressidát mindig is zavarták a megmagyarázhatatlan dolgok. Szerette, ha tudja a dolgok okát, és az, hogy ismét egy olyan dologgal találta szemben magát, amire nem tudott magyarázatot adni, megrémisztette. Utoljára akkor érezte ezt a fajta félelmet, amikor Dumbledore elmondta neki, hogy a nővére meghalt. A professzor soha nem tért ki a haláleset okának magyarázatára. S habár Cressa egy részről rendkívül hálás volt neki azért, hogy nem részletezte a történteket, mégis úgy érezte kihagyják valamiből. Valami olyanból, amit joga van tudni.

A szőke halkan sóhajtva rázta meg a fejét, próbálva kizárni a történtekről szóló gondolatait, és inkább a közelgő randevúra gondolni. A lány egy izgatott mosollyal fésült egy utolsót a haján majd hátat fordítva a tükörnek, elhagyta a helyiséget.
A szobájába visszatérve csöndesen vissza sétált az ágyához majd egy halk varázslatot elmormolva beágyazott. Sietve lehuppant a kész ágyára majd gyorsan magára rángatta a csízmáját. Miután bekötötte a cipőfűzőjét, elégedetten állt fel a helyéről, majd elrakva a pácláját elindult kifelé a szobából.

Cressida az ajtóhoz érve levette a fogasról a már eléggé megviselt vászonkabátot, majd kiment a klubhelyiségbe. A korai órákban senki nem tartózkodott az óriási szobában, így az egyetlen zaj forrás Cressa léptei voltak, amik halkan puffogtak a fapadlón. A lány a kabátját magára húzva sétált le a lépcsőn majd az ajtót kinyitva kilépett a folyosóra.

Az iskola folyosói kongtak az ürességtől, így Dawsey kissé bátortalanul indult el egy véletlenszerű irányba, ugyanis ötlete sem volt mégis merre akar menni. A szöszi csendben sétált az iskolában, habár az elején még ötlete sem volt, hogy hol fog kilyukadni egy idő után kezdett ismerőssé válni a környezte, mivel az utóbbi négy évben meglehetősen sok időt töltött arrafelé.

A hollóhátas megrökönyödve torpant, meg amikor hangos trappolás ütötte meg a fülét. Egyhelyben állva várta, hogy a személy megérkezzen a látókörébe, ami egész hamar meg is történt. A barna hajú fiú vidáman sétált a folyosón, arcán hatalmas mosoly foglalt helyet. Szapora léptekkel haladt a lány felé, s a nagy sietségben szinte észre sem vette a vele szembe jövőt.

– James! – szólt Cressa megragadva a mellette elviharzó fiú kezét, aki csak meglepetten pillantott le a nála egy fejjel alacsonyabb lányra.
– Ó Cressida – mondta boldogan, egyre jobban szélesedő mosollyal. – Mi járatban errefelé? – érdeklődött feljebb tolva orrán a szemüvegét.
– Nem tudtam aludni ezért gondoltam járok egyet, és erre vezetett az utam – vont vállat halványan elmosolyodva.