• ᴍᴇᴇᴛ ᴍᴇ ɪɴ ᴛʜᴇ ᴘᴀʟᴇ ᴍᴏᴏɴʟɪɢʜᴛ • ʀ.ᴀ.ʙ

Tizenötödik rész

– Van rá engedélyetek? – kérdezte Madam Irma összeszűkített szemekkel figyelve a két diákot.
– Prefektusok vagyunk – válaszolt Cressida a talárján ékeskedő kis kitűzőre bökve, mire a nő csak elgondolkodva bólintott.
– Ha végeztetek haladéktalanul hozzátok vissza a kulcsot! – vette elő az említett tárgyat majd a pultra rakta.

– Úgy lesz – bólogatott Cressa hálásan elmosolyodva, majd sietősen elvette a kulcsot és Regulus-szal a nyomában a Zárolt részleg felé indult.
A mardekáros és a hollóhátas csendesen sétáltak a könyvtár hátuljába, majd oda érve a szőke a szája szélét rágva nézett a mögötte lévőre.

– Te nyitod ki – mondta a lány, a fiú kezébe nyomva a kulcsot.
Regulus értetlenül pillantott rá, majd végül vállat vonva a zárba helyezte a kulcsot.
– Szerinted jó ötlet? – kérdezte Black.
– Nem tudom – válaszolt Cressida – De tényleg, mi a legrosszabb, ami történhet? – érdeklődött a fiú szemébe nézve.

– Meghalhatunk – válaszolt Regulus gondolkodás nélkül.
– Pesszimista vagy – morogta a szöszi szemforgatva.
– Nem, csak fel tudom mérni a helyzetet – rázta a fejét.
– Nem kell, nem lesz gond, csak nyisd ki – türelmetlenkedett Dawsey.

A göndör halkan sóhajtva fordította el a kulcsot mire a zár halkan kattanva adta tudtukra, hogy most már szabadon folytathatják útjukat. Az ajtó lassan kinyílt így a két tanuló jobb belátást nyert a Zárolt szekcióra.
– Na, mi lesz? – suttogta Cressida belépve az elhagyatott részlegre.

Regulus megborzongva indult utána, próbálva a lány közelében maradni. A szőke érdeklődően nézelődött a poros könyvesszekrények között sétálva, míg a fekete hajú inkább csak a lányt figyelte, nehogy az valami olyannak menjen neki, amit később nem biztos, hogy meg fog köszönni. A fiatalok csendesen sétáltak, keresve a megfelelő könyvet. Néha-néha Black hátra fordulva ellenőrizte az általuk hátra hagyott utat, mivel egyre beljebb sétálva a helyiségben, egyre furábban kezdte érezni magát.

– Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte a fiú ismét, körbe nézve a sötét helyiségben.
– Csak nem félsz? – kérdezte Cressida halkan nevetve.
– Nem, csupán nem szeretnék 16 évesen meghalni egy hülye esszé miatt – morogta közelebb menve a lányhoz.
– Csak ne nyúlj semmihez, és nem lesz gond – vont vállat tovább nézelődve.

– Hogyne – dünnyögte a mardekáros, majd összerezdülve egy hangos csattanástól, elkerekedett szemekkel kapta el az előtte sétáló kezét.
A szőke lány a hirtelen érintéstől megijedve, rémülten kapta hátra a fejét, majd miután realizálta, hogy csak a fiú az, mérgesen csapta le magáról annak kezét.
– Mi van már? – kérdezte mérgesen.
– Te is hallottad? – suttogta.

– Mit? – nézett körbe értetlenül. – Mit kellett volna hallanom?
– Valami leesett – válaszolt.
– És? Mit szeretnél? Nézzem meg neked, hogy mi volt az? – kérdezte gúnyosan, mire Regulus megköszörülte a torkát.
– Igazán vicces, de nem, nem kell megnézned – rázta a fejét sértetten – Csupán tájékoztattalak róla, hogy valami leesett, ami akár azt is jelentheti, hogy nem vagyunk egyedül – mondta komolyan.

– Ne légy nevetséges, épp elméjű ember nem jön ide – nevetett.
– Valahogy megértem – morogta a göndör elindulva az egyik sor felé.
Cressida felvont szemöldökkel figyelte a fiú egyre inkább távolodó alakját.
– Most meg hová mész? – kiáltott utána.
– Megnézem mi volt az – felelte hátra sem nézve.

Black halkan motyogva sétált a zaj irányába, nem is törődve azzal, hogy Cressa egy tapodtat sem mozdult a helyéről. A lány konstatálva, hogy a göndör nem fog rá várni, halkan puffogva indult utána.
– És mi lenne, ha szimplán megkeresnénk a könyvet és vissza mennénk tanulni? – kérdezte Dawsey utolérve a fiút.
– Csak nem félsz? – pillantott hátra Regulus gúnyos mosollyal az arcán.