• ᴍᴇᴇᴛ ᴍᴇ ɪɴ ᴛʜᴇ ᴘᴀʟᴇ ᴍᴏᴏɴʟɪɢʜᴛ • ʀ.ᴀ.ʙ

Tizenkilencedik rész

–  Gyönyörűek a csillagok –  hajolt kijjebb Cressida, hogy jobb rálátása legyen az égre.
–  Borzalmasan klisésnek hangzik –  morogta Regulus a lépcsőn ülve.
–  Hé! Szeptemberben már nem szokott ilyen szép tiszta lenni az ég, hadd élvezzem ki amíg rendesen látom a csillagképeket –  válaszolt sértetten a szöszi, le sem véve a szemét az égitestekről.
–  Le sem tagadhatod, hogy melyik házba tartozol –  forgatta a szemét elővéve a könyvét.
–  Nem is áll szándékomban –  mondta büszkén –  Kiskirály –  motyogta szemforgatva.
–  Mit mondtál? –  kapta fel a fejét döbbenten.

–  Kiskirály –  fordult meg Cressa, hogy rálásson a göndörre –  Esetleg királyfi, vagy herceg –  folytatta a felsorolást.
Regulus összevont szemöldökkel fürkészte a lány arcát.
–  Passzol hozzád –  jegyezte meg mellékesen –  Pontosan úgy viselkedsz mint egy herceg –  mondta gúnyosan.
–  Nem értelek –  rázta a fejét összezavarodva.
–  Regulus – mondta lágyan –  Azt jelenti kiskirály, királyfi vagy herceg –  magyarázta – Az asztronómiában pedig az Oroszlán szíve –  tette hozzá.
Regulus elgondolkodva nézte az előtte állót, majd végül csak megforgatta a szemét és megszólalt:

–  Nem azért vagyunk itt, hogy neveket elemezzünk. Szóval ha lennél oly' szíves és abbahagynád a csillagok bámulását illetve a haszontalan információk megosztását, azt nagyon megköszönném –  dünnyögte visszanézve az ölében pihenő könyvre.
– Merlinre... nem kell rögtön felkapni a vizet, kiskirály –  nevette fel ellökve magát a korláttól.

Dawsey nevetve sétált a fiú felé, aki őt figyelmen kívül hagyva merült bele az olvasásba. Még akkor sem nézett fel amikor a lány véletlenül túl közel ült le mellé, így a karjuk súrolta egymást. A hollóhátas sietve csúszott tisztes távolságra a fiútól aki csak halkan megköszörülte a torkát majd a táskájába nyúlt és kivett belőle egy kötetet.
–  Kétszázötvenedik oldal, harmadik bekezdés –  motyogta átnyújtva a könyvet.

Cressida sietve kapta ki a kezéből, majd fellapozta azt. A két diák csendesen ült egymás mellett, mindketten teljesen belemerültek az olvasásba.
Az idő egyre csak telt, ám egyikük sem akarta abbahagyni az olvasást. A Salemi boszorkányégetés volt az egyik legérdekfeszítőbb és legtöbb felháborodást keltő téma a varázslóvilágban, így nem is volt csoda, hogy mindkettőjük teljesen belemerült a könyvbe és elvesztette az időérzékét.

✧˚ · .

Cressa fáradtan dörzsölte meg a szemeit, majd lassan oldalra fordította a fejét, hogy rálásson a mellette lévőre. Fáradtan nyújtózott egyet, ugyanis az órák óta egyhelyben üléstől teljesen elgémberedtek a végtagjai. A lány ámulva figyelte a mellette ülőt aki, ugyanabban a pozícióban ült, mint amikor elkezdték az olvasást. Regulus több óra elteltével is mozdulatlanul görnyedt a könyv fölött és érdeklődve olvasta azt. A mardekáros halkan szuszogva bújta a könyvét. Száját egy vonallá préselte, míg szemeit kissé összehúzva koncentrált a szövegre. Göndör haja enyhén a szemébe lógott, ám mielőtt lehetősége lett volna arrébb söpörni, egy enyhe széllökés arrébb fújta azt.

A hollóhátas elgondolkodva figyelte ahogy a fiú tökéletes tincseivel játszadozott a szél. Black-et fürkészve gondolatai akaratlanul is a Zárolt Szekcióban talált könyvre sodródtak. Nem tudta, miért pont akkor jutott az eszébe, mivel az elmúlt két hét alatt egyszer sem fordult meg a fejében a gondolat, miszerint többet kéne megtudnia a horcruxokról.
–  Miért nézel? –  kérdezte Black nem is zavartatva magát azzal, hogy felnézzen.
–  Én-csak... a horcruxon jár az eszem –  vallotta be halkan.

Regulus egy idő után, most először kapta fel a fejét. Szemei érdeklődve fürkészték a lány arcát aki csak zavartan fordította el a fejét, majd a semmibe meredve folytatta.
–  Szerinted bárki képes lenne ilyen szörnyűséget csinálni? –  kérdezte suttogva.
A mardekáros eltűnődve figyelte a mellette ülőt. Próbált rájönni, vajon mégis miért érdekli ennyire a téma.