Csak halk reccsenések, és a lég lágy örvénylése jelezte, hogy valakik közelegnek a lombok közül. Színeik beleolvadtak a tájba, lélegzetük nesztelen volt. Lothar gondolatai messze jártak, talán amiatt tűnt fel neki túl későn. Három alak követte.
Hogy az alsóvilág démonai kergessék őket hazáig!
Figyelmetlensége könnyű prédává tette. Utált sebezhetőnek tűnni!
Megállt, majd megfordult. Volna. Fekete köpenye meglibbent, kitakarta a támadót, amikor az egyikük Lotharra vetette magát az erdő sötétjéből. Az Alkonyati Vadász együtt zuhant az alakkal, de sikerült leráznia magáról. Előrántotta kardjait, ellökte magát a fától, és lentről szemlélte az ellenségét, aki az utolsó pillanatban visszatornázta magát az ágak közé. Higany testű, gyors reflexű tisztavérű volt.
− Nahát, egy fejvadász! És micsoda remek példány! – szólalt meg a sötétben gubbasztó férfi. Szeme zölden csillant meg a holdfényben. – Rég vártam már egy ilyen lehetőségre!
− Ne húzd az időmet! Told elő a képedet, rohadék! – mordult fel Lothar megpörgetve kardjait, és hogy még jobb fogást találjon rajtuk.
Alig látott a szürkületi homályban, csak azt a facsaró bűzt érezte, ami a követőiből áradt. A rohadás esszenciája. Valami eddig nem ismert, borzalmas nyavalya telepedhetett meg bennük. Lothar nem tudta azonosítani a szagot, és mivel ez a penetráns bűz mindent áthatott, sajnos, a támadóiról sem tudta meghatározni, honnan érkeztek, melyik törzs harcosai lehetnek.
− Ezzel az utolsó kívánságodat el is lőtted! – hörögte a férfi, majd előkúszott a lombok közül. Lothar egy habzó szájú, megtépázott öltözékű fejvadásszal találta szemben magát . – Meglepetés!
A férfi úgy vigyorgott a borotvaéles fogaival, mint egy elmeháborodott.
− Ki adta az utasítást?
Lotharnak sok ellensége akadt, de a tudta szerint jelenleg mind tehetetlen volt, mert a Hiúzok oltalma alatt állt a feladat teljesítéséig. Egy épeszű szellemhordozó sem szegülne szembe se vele, se a megbízóival sem!
− A magam ura vagyok! – jelentette ki büszkén.
Tehát nem épeszű – vonta le a konklúziót Lothar, hiszen magát sem tartotta éppenséggel teljesen százasnak, ahogy Erik mondaná, de szépített a gondolaton, mire hangot adott neki:
− Szóval szökevény vagy. Mi dolgod velem?
− Egy életművésznek nincs szüksége ésszerű érvekre! – szisszent fel, majd, mint egy éhes vipera, levetette magát ágak közül. – A tűz, a vér, a gyilkolás! – üvöltött, miközben fehérnek tetsző szőke hajszálai kiúsztak rémisztő pofájából.
− Ez a jelmondatod? Sokat törhetted rajta a fejedet...
A férfi eszelős tekintete vérben úszott, fogai megnyúltak, szája csatakos volt a nyáltól. Lothar már a látványától is iszonyodott és még mielőtt földet érhetett volna, gyomorszájba rúgta, az elkanászodott fejvadász pedig visszarepült az ágak közé. Ebben a pillanatban még két harcos bukkant elő, és mint a veszett kutyák kaptak Lothar köpenye után.
A fiú ezelőtt sosem látott még ilyet. Ezek a szellemhordozók teljes mértékben elvesztették a kontrollt az ösztöneik felett! Saját fajtársukra támadnak ok nélkül? Miféle elfajzott mutáció eredményei lehetnek?
Lothar megpördült saját tengelye körül, hogy a megveszett alakokat lerázta magáról. Nagyot nyikkanva csapódtak egy-egy bükkfához. Az egyik nőstény volt.
YOU ARE READING
A vérző hó titkai (A Táltosok Öröksége 4.)
FantasyBEFEJEZETT! Felkerült az összes fejezet! Szonját valósághű rémálmok kísértik. Nincs nappala, nincs éjjele, ám egy baleset megváltoztatja az életét. A karambol egy régi ismerőst és egy sorsfordító találkozást sodor magával. Lothart szorítja a határid...
