A vérző hó titkai (A Táltosok Öröksége 4.)

12. fejezet: A zöldszemű szörny

Többféle féltékenység létezik. Amiben talán mindegyik vállfaja megegyezik, az, hogy mind a bizonytalanságból és az elismerés hiányából származik. Mikor úgy érzed, neked több járna az adott ember figyelméből, neked több jár ettől az élettől, és még sem vagy abban biztos, hogy ezek a gondolataid jogosak-e. Hogy vagy te elég jó ahhoz, hogy ezeket követelni merd. A legtöbben szégyellik ezt az érzést, a többség el is rejti. Hiszen a féltékenység rámutat gyengeségünkre, bizonytalanságunkra és önértékelésünk hibáira. A féltékenység az egyik legkínzóbb érzés a világon, és az egyik legtermészetesebb is.

Szonja azon is elgondolkozott már, hogy az irigység része-e a féltékenységnek, vagy fordítva, az irigység foglalja-e magába a féltékenység fogalmát, esetleg éppen olyanok lennének, mint két testvér: közel állnak egymáshoz, de mégis két különböző dolog. Végül arra jutott, hogy éppen elég időt töltött el a kastélyban ahhoz, hogy kiismerje a kettő közötti különbséget és egymáshoz fűződő viszonyukat. Bonyolult, eltitkolt érzések hálójába csöppent, de idővel megtanulta izolálni őket.

A féltékenység önmarcangolás, a bizalmatlanság jele, míg az irigység az ellenkezője, mikor tudod, hogy neked valami jár, hogy téged jobban megillet, mint a másikat és még sem kapod meg. Agresszív és hatalom éhes szörnyeteg. Itt szó sincs önbizalomhiányról, itt inkább a túlzott önhit a hunyó és ezért talán sokkal veszélyesebb is.

Lelle és Csobor. Talán ennyit elég is lett volna megemlítenie...

A féltékenység és az irigység valószínűleg édestestvérek.

¤¤¤

Baranya megye, Pécs, Aba Ívója

A helyszín egy pécsi kocsma, az Emberek Világában, az idő pedig délután három óra körül járhatott. Csobor mindig is otthon érezte magát az ilyen helyeken, szerette a pezsgést, a nőket, az italt, most mégis kényszerként élte meg. A pincehelyiség egy rejtett sarkában foglalt asztalt és feszülten várakozott, miközben minden érkezőt alaposan végigmustrált. A levegő állott meg dohos volt, keveredve a csípős ember és émelyítő borgőz szagával. Nem, hétköznapi halandók nem tehették be ide a lábukat, de az Emberek Világában elkerülhetetlen, hogy ne érintkezzen velük a táltos fia.

Lassan negyedórája várakozott, ez nagyon dühítette. Majd végre besuhant a bejáraton egy szőkeség, aki egyenesen rápillantott. A szellemhordozók megérzik egymás jelenlétét. Megigazította a haját és ritkán hordott farmer miniszoknyáját, majd lelépdelt a lépcsőn. Csobor nem szokott hozzá az ilyen lenge öltözetű nemes nőkhöz, az ő világukban erkölcstelennek számítanak azok a lányok, akik ilyen ruhákat mernek magukra venni az otthonukon túl, ahol már a kedvesükön kívül más is láthatja meztelen bőrüket. Párszor már a saját húgát is megszólta a hastáncos ruhája miatt. Ennek ellenére meg kellett jegyeznie magának, hogy csinos ez a Hiúz nő.

− Hát itt vagyok – nézett körbe fintorogva a lány, majd leült a férfival szembe.

− Örülök, hogy el tudtál jönni – próbált nyájasan viselkedni Csobor. Nagyon nehezére esett és nagyon nem állt jól neki.

− Persze-persze. Remélem, volt is értelme. Mi ilyen fontos, hogy egy efféle alantas helyen kell megbeszélnünk?

− Itt négyszemközt lehetünk kémek jelenléte nélkül. Ne aggódj, nem okozok csalódást.

− Azt is megtehettem volna, hogy el sem jövök, hiszen alig ismerlek... ki tudja, mik a szándékaid!

− Nyugodj meg, pusztán üzlet - ingatta a fejét Csobor. Arányos teremtés volt Aisa, de valahogy mégsem mozgatott meg benne sok mindent. Az ő farkasa a társát kereste és nem egy szeretőt, a többire meg ott voltak az egyéjszakás kalandok. Mellesleg Lothar már meghágta a csajt, más ledobott holmijával nem móka az üzekedés.