Pismányi Remeteség Szüleményei

I. Csillag Tánc

Megírom firkával, tintába mártott pennámmal eme fényes örültséget mi fejem körül keringett.
A minap, pénteken, eszembe szállt a félelem.
Setét utcára bámultam s a fogaskerék az agyban nagy hanggal ímmel-ámmal forgott tovább
nem is sejtve mi vár reá.

Aznap este a dér nagyokat csipkelődött belém, egyre azonban nem számított.
Mégpedig, hogy az ablakon át még a hideg rideg karma sem képes behatolni,
ám ha ügyes, rést talán még talál
a toldozott-foldozott ablak fényes karimáján.

Visszatérve a múltba; az óra kattogott, hat óra.
A nap átadja silbakját a holdnak s lassan a csillagok is holdkórosak.
Arany ágyban alszanak, melyet a napkorong vetett az univerzum veres fája alatt.

S lám a pilisi hegyláncok érdes domborulata is fohászkodik s leborul ama fémes Tejútrendszer szentélye alatt.
Le biz az.
Nem is tehet mást hisz a setét bekebelez mindent s mindenkit eme éjszaka folyamán.

Nézem mindezt. Az ablakban állok, s az ámulattól fel-felkiabálok.
"Ez az igaz gyönyörűség!" Gondolom magamba
s még sok mást hozzáteszek  perzselő agyamba.

Újabb ütést hallok. Hét óra van már.
Én pedig még mindig itt állok, mint valami király.
Azt érzem, én vagyok a világ ura,
ám ha reá pillantok az égboltra,
rájövök, csak egy ember vagyok ide pottyantva.

Jő a hatalmas feketeség, mint már elregéltem oly nagyon rég!
Elnyel mindent. De várj! Egy fény gyúlt!
A kis kabinok sorra oltogatják fel a villanyuk!
S egyszer csak a Mátra háta sem lesz oly kopár, mert az égboltot tükrözi az is már. 

De szép is mindezt látni!
És csak ilyenkor jön rá az ember, hogy csoda történik az égben minden egyes éjjel!
Ilyenkor az újszülött is megbánja életét s felvilágol benne az értelem,
hogy az ember gyarló s értetlen.

A nyolcashoz ér a mutató. Párom ordít:
"Készül a kakadu!" Én pedig még strázsálok a kirakatban s azon merengek éljek-e vagy mindettől féljek-e.
Féljek-e ettől az égi s földi báltól, mely már mindenre fátyolt varázsolt?
Hályogott tett a pórnép szemére, kinek fontosabb önnön személye,
mint a természet örök szépsége.

Aznap este nagy csatát vívtam.
Lelkemben Nagy Sándor voltam.
Mégis; milyen fura hisz tapodtat se mozdultam. Röpke két óra után feleszméltem,
jó lenne csinálni is valamit az életben.