Istenem, adj egy jelet (Charles Leclerc)

1.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer érdekből fogok házasodni, viszont úgy alakult az életem, hogy a szüleim kérésére feláldoztam magam és olyan dologra adtam a fejem, amit a hátam közepére sem kívánok. Félreértés ne essék, Nicola egy csodás ember, önzetlen, aranyos, kedves és bármit megtenne értem de ez rohadt kevés ahhoz, hogy valakibe szerelmes legyen az ember.

A kapcsolatunk barátsággal kezdődött, hiszen mindketten ugyanabba a társaságba tartoztunk, majd végül a szüleim összeboronáltak minket. Fiatal voltam és túl naiv, hogy észrevegyem mire megy ki ez az egész, most pedig ott tartok, hogy nem akarok csalódást okozni senkinek, így hallgatok, mint halott a sírjában és mindent lenyelek.

Elviselem, hogy a jövendőbeli anyósom és az anyukám úgy szervezik az esküvőnket, mintha életem legcsodálatosabb napjáról beszélnénk, pedig nekem olyan, mintha a pokolba kapnám meg a belépőmet.

Hazudom, hogy szerelmes vagyok és boldog, hazudom, hogy jól érzem magam csak azért, mert a körülöttem lévő embereknek ez boldogságot okoz.

Anyám gyerekkorom óta azt mondogatja, hogy a legjobb barátnője fiának születtem, hiszen amióta megtudta, hogy babát vár csak arra tudott gondolni, hogy milyen jó lesz, ha a két család egyesül és a két gyerek összeházasodik majd.

-Mehetünk Gabi?-A szobába sétáló barátnőm már a kezében tartotta az üveg pezsgőt, és úgy várt rám türelmetlenül.-Mindenki rád vár...

-Tudom, tudom, sietek. Szájfény kell és meg is vagyok.

Ma van a leánybúcsúm.  Napra pontosan két hét, és feleség leszek.

-Gyereeee már, majd út közben felrakod. Kihasználjuk minden pillanatát ennek a csodálatos szigetnek, nincs helye itt nézelődésnek meg bambulásnak.

-Komolyan mondom, hogy elájulok tőletek.- Felkaptam az asztalról a szájfényem, majd az apró táskába dugtam, ami a vállamon pihent és elindultam a csajok felé, hogy indulni tudjunk.

Bali.
Az elejétől kezdve ez volt a lánybúcsúm tervezett helyszíne, hiszen a partik mellett pihenni és nyaralni is tudunk és persze elvonulni a nyilvánosság elől. Nem vágytam másra az elmúlt hónapok felhajtása után csak arra, hogy pár barátnőmön kívül senki ne szóljon hozzám és egyedül lehessek a gondolataimmal.

-Melyik helyre menjünk? Az egyik az egy sima disco, a másik viszont ilyen tengerpartos étterem, ahol élő zene van és néha Dj-k is hivatalosak. Ha engem kérdeztem, az utóbbira szavazok.- Szólalt meg Mia, miközben a telefonját bújta.

Mindannyian egyetértettünk, hogy legyen az utolsó lehetőség, hiszen akkor vacsorázni és bulizni is tudunk egyszerre, így mindenki kívánsága teljesül. A taxiból kifelé bámulva úgy peregtek a percek, mintha pohárból öntötték volna és éreztem, hogy a nyomás egyre nagyobb lett rajtam és sürgősen italra volt szükségem.

Az étteremben szerencsénkre egy darab 5 személyes asztal volt, így gond nélkül elfoglaltuk a helyünket és kezdetét vehette az észvesztés. Amelia hamar elvesztette az önkontrollt és szépen bemutatkozva csúszott mászott a földön  még két barátnőmmel együtt.

-Menjünk táncolni?- Kérdezte tőlem Sofia, aki mindig a visszafogottságáról volt híres.

Bólintottam, majd elvegyültünk a táncoló tömegben, végül még a cipőnket is lerúgva magunkról folytattuk  a táncolást. Éreztem, ahogy a homok szaladgál a lábujjaim között, majd felveszi a talpam formáját, ahogy leteszem a lábam. A zene ritmusa magával ragadott, mi pedig csak élveztük az estét, és táncoltunk.

-ÉS AKKOR SZERETNÉM FELHÍVNI A FIGYELMETEKET, HOGY AZ ÉN NAGYSZERŰ BARÁTNŐM KÉT HÉT MÚLVA FÉRJHEZ MEGY.

-Ahj, Ameliaaaaa! Gyere le onnan!-Próbáltam lerángatni a barátnőmet, aki a dj pultra felmászva ecsetelte az idegen embereknek, hogy nemsokára bekötik a fejem, de hiába.

Mindenki ujjongani kezdett aztán pedig tapsolni. A jókedvemet felváltotta a hányinger és a gyomorgörcs.

-Sof, elmegyek egy kicsit sétálni jó?-Felkaptam a táskám és a cipőmet az asztal mellől, majd elindultam a parton egy sétára.

Azt éreztem, hogy megfulladok és szükségem van a levegőre. Már jó messze jártam az étteremtől, csak a hold fénye világította meg a környéket, és a zenét sem hallottam már annyira dübörögni. Leültem a homokba és csak figyeltem magam elé, majd pityeregni kezdtem.

-Igazságtalan az élet. Sosem tudtam kiállni magamért, mindig mást helyeztem magam elé és ez hova vezetett? Itt vagyok a semmi közepén és magamba beszélek, miközben hozzá megyek egy olyan emberhez, akit nem szeretek. Illetve szeretem, de nem úgy. Tudok ennél még lejjebb süllyedni?

Hátradőltem és hisztérikusan toporzékolni kezdtem a lábammal. Kis idő után elindultam a víz felé és elkezdtem besétálni a hullámok között.
Talán a csípőmig ért már a víz, amikor megálltam és csak bámultam a holdat.

-Csak egy jelet kérek.-Ujjammal véletlenszerű végtelen jelet rajzoltam a vízbe, de egy percig sem vettem le a szemem a holdról.-Istenem, adj egy jelet, hogy miért ne tegyem meg...

-Mit ne tegyél meg?- Hallottam meg a mély hangot mellőlem, majd ijedtemben ahogy oldalra akartam lépni elborultam és ellepett a víz.- Baszki, pont azért jöttem, hogy nehogy belefulladj erre miattam fogsz megfulladni.

Hangja nyugtató volt és az akcentusa pedig irtó cuki. A sötétség miatt nem sok mindent láttam, de megrémültem attól, hogy egyszer csak mellettem termett egy idegen, én pedig pont egy jelet kértem, hogy miért ne tegyem meg a merényletet két hét múlva.

-Te utánam settenkedsz? Ne gyere közelebb hozzám!- Szóltam rá rémülten.-Mi vagy te sorozatgyilkos? Én vagyok a következő áldozat?

-Hülye! Épp ott üldögéltem a bokor mellett, amikor meghallottam, hogy egy bolond nő magával beszélget és jeleket kér istentől, hogy miért ne tegye meg.... A nem tudom mit, de gondoltam, hogy a segítségére sietek.

-Ez még nem elég bizonyíték, hogy nem fogsz elrabolni és nem nyírsz ki.- Felé fröcsköltem a vizet, majd elindultam a part felé.

-Ha most épp nem menekülnél, a fröcskölés miatt egészen biztos, hogy vízbe vágnálak. Egyébként Charles vagyok, neked mi a neved?

-Gabriella és nem ismerkedem.

-Ki mondta, hogy én akarok? Én csak a bemutatkozásig jutok, hiszen utána úgy is megöllek.

Megtorpantam, majd felé kaptam a fejem. Egyből nevetni kezdett és felemelte maga mellé a kezeit, hogy jelezze, csak viccelt.

-Nyugi, csak szívom a véred.- Ujjával meglökte a vállam, mire nekem egy mosoly jelent meg az arcomon.

Hát én sem vagyok százas, hogy egy totál idegennel sétálgatok a vízben éjjel, akit két perce ismerek.

-Mesélj Charles, miért üldögélsz egyedül a sötétben, a parton?-Miközben a kérdéseimmel kezdtem el bombázni, az arcát pásztáztam és bár nem sok mindent láttam belőle mégis nagyon ismerősnek tűnt.

-A barátaimmal vagyok itt nyaralni, de ma este nem volt kedvem hozzájuk, szóval mindenkit a szálláson hagyva eljöttem egymagammal, hogy gondolkozzak.

-Van valami baj?- Próbáltam puhatolózni, de gyorsan lecsapta a labdát.

-Hogy is megy ez kérem szépen, ha én kérdezek akkor fröcskölgetünk, meg terelgetünk, te meg nekiállsz faggatni?- Fejét felém biccentette, majd felnevetett, amikor hallotta a kacagásom.- Szóval akár kezdheted is a mesedélutánt, én pedig utánad folytatom.