4 évvel később...
-Lányom, hol van a csokrod? ÉS A FÁTYOL?- Anyukám teljes pánikkal szaladgált a szobában, míg én a szememmel követtem őt, szótlanul.
-Ne parázz már, még van egy csomó időnk.
-Ne parázzak? Végre úgy mész férjhez, hogy akarod és szerelmes vagy, erre nem találjuk a legfontosabb dolgokat, ami nélkül nincs esküvő. Szóval azt mondod, hogy ne parázzak?
Felnevettem, majd felállva közelítettem a dühtől tomboló anyukámhoz.
-Igen, azt kérem, hogy ne parázz. Arra van a legkevésbé szükségem, hogy stresszes helyzetben legyek, úgyhogy kérlek, nyugodj meg. Minden rendben lesz, tökéletes lesz az esküvő, akár lesz Fátyol akár nem.
-Jó igazad van, kicsim. Tudod milyen vagyok, néha le kell jegelni.- Kezeivel megsimogatta az arcom, majd mosolyogva figyelt engem.-Olyan büszke vagyok rád! Olyan bátor és erős voltál kislányom.
A lelkizésünket kopogás szakította félbe, aztán a kinyíló ajtó mögött észrevettem apukám fejét, miközben ránk mosolyog.
-A két kedvenc csajom! Mennyire gyönyörűek vagytok, így együtt.-Felénk sétált és mindkettőnket egy hosszú ölelésbe vont.- Gyere mama, hagyjuk a mi csodás lányunkat, hogy az utolsó hajadon pillanatait kiélje.
az ajtóba megtorpant egy pillanatra, majd visszafordulva tátogni kezdett nekem.
-Ha meggondolnád magad és újra elfutnál...
-APAAAA!!!!!-Felkacagtam és egy párnát vágtam felé az ágyról.
-Jó, csak gondoltam közlöm, hogy nyitva az ajtó most is.
Még jó, hogy ezt a jövendőbeli férjem nem hallotta. Amilyen lelki is biztosan elgondolkozott volna azon, hogy vajon tőle is menekülni akarok-e.
Pedig eszembe sem jutott, hogy elmeneküljenek, sőt, meghalnék, ha nem vele élhetném le a hátralévő életem.
Sofia és Amelia a csodálatos koszorúslány ruhákban lépkedtem be elém. Konkrét elképzeléseim voltak az esküvőt illetően és mivel mindkét lányt ismerem, egyértelmű volt hogy ezen a napon nekik is kedvezek. A ruhájuk fekete színű volt és minden kiegészítő a teremben, a székeken fekete volt. Imádtam ezt a hangulatot.
-Hogy bírod?- Néztem Sofia kerekedő pocakjára, ami már majdnem kidurrant, akkora volt.
-Jól-jól! Az biztos, hogy tele eszem magam, és azután szétbulizzuk magunkat. Még akkor is, ha elfolyik a magzatvizem!
-Oké, de nem ám jól laksz azzal a sajtos tallérral!- Amelia felnevetett, majd egy tányért dugott Sofia kezébe, hogy ne a ruhájára potyogjanak a morzsák.
-Annyira örülök, hogy itt vagytok és, hogy ez most teljesen más, mint a múltkori!-Nem győztem nekik az elmúlt napokban hálálkodni, így most is újra elmondtam egy párszor, hogy mennyire örülök, hogy ilyen csodás barátnőim vannak.
-Még szép. Ha egyszer majd férjhez megyek, remélem ti ugyan így ott lesztek!- Válaszolta Lia.
-Még szép, eszedbe se jusson, hogy megszabadulsz tőlünk. Örök életre szerződtettünk!
Miután megöleltük egymást, a lányok előre mentek, nekem pedig már csak tíz percem maradt a kezdésig.
-Kop-Kop! Bejöhetek?
-Pascale?! Hogy ne jöhetnél be?
-Édes istenem, te csodálatos szépség! Na, most mond meg! Kívánhatna bárki jobbat a fiának ennél, nálad?-Sok puszival halmozott el, majd kétszer háromszor is körbe járt, hogy alaposan szemügyre vehessen.-Tökéletes! Nem tudok ennél jobb szót találni.
-Ahogy te is csodásan festesz, köszönöm.
-Szeretném megköszönni, hogy ilyen jó vagy a fiamhoz. Nem kívánhatnék nálad jobb menyecskét. Féltem az elején a hirtelen jött megismerkedésetektől, de rászolgáltatok a bizalmamra.- Felém nyújtott egy kisebb dobozt, majd a kezembe nyomta.-szeretném ezt átadni neked. Az anyukámtól örököltem, ő pedig az anyukájától és így tovább. Az esküvőmön viseltem és szeretném, ha te vinnéd tovább ezt a hagyományt.
Kinyitva a dobozt egy gyönyörű közepes méretű kövekből álló nyakláncot pillantottam meg. Nem tudtam hirtelen szavakba önteni, hogy mennyire gyönyörű a látvány, ami elém tárult.
-Természetesen, ha úgy gondolod, hogy nem szeretnéd viselni, akkor elrakod emlékbe és majd ugyanígy tovább adod. Nem lesz belőle sértődés, de szeretném, ha elfogadnád.
-Megtennéd, hogy segítesz bekapcsolni?- Óvatosan kiemeltem, majd a nyakamhoz fogva hátat fordítottam neki, ő pedig bekapcsolta a nyakláncot.
Nem fogok hazudni, a szemeim könnybe lábadtak, az egyetlen dolog ami visszatartott attól, hogy ordítva bömböljek, az az volt, hogy a sminkes kétszer kellett hogy kifessen, mert az elsőt sikeresen lesírtam.
-Köszönöm, és azt is, hogy így befogadtatok a családba. Nem is kerülhettem volna jobb helyre.
Miután minden készen állt ahhoz, hogy elinduljon az egész szertartás, lesétáltam az előtérbe, ahol a vicceket mesélő apukám várt a koszorúslányokkal és az ő párjaikkal.
-Mehetünk?- Nézett rám apa csillogó szemekkel, én pedig bólintottam.
A kezemet átnyújtotta Charles felé, amikor odaértünk hozzá, majd Charles felsegített a két lépcsőfokon, hogy ne boruljak hasra a hatalmas sarkú cipőben.
-Gyönyörű vagy, baba.- Súgta a fülembe.-Szép a ruhád, de mennyire élvezni fogom, amikor a földre hajítom, miután végeztünk a nappal.
Az igent olyan ragyogó szemekkel mondtuk ki, hogy a körülöttünk lévő emberek azonnal megirigyelték a szerelmünket, amely mély, biztos és mindent elsöprő érzelmekből állt.
Mindig azt mondták, hogy az imád, a kérésed akkor teljesül, ha teljes szívedből kéred. Akkor, amikor a tengerben mellém lépett még nem tudtam, hogy ő lesz a legboldogabb napjaim, a széles mosolyom, a vadul zakatoló szívem okozója és...
-Szeretnék adni valamit...- Kint a magasított erkélyen állva beszélgettünk ketten, míg a többiek a tánctéren táncoltak.
Az ajtó melletti kisasztalhoz sétáltam, aminek a fiókjából előhúztam egy borítékot. Szorongattam pár másodpercig, majd nagynehezen a kezébe nyomtam, és egy gyors csókot adtam a szájára.
-Üdvözlő lap? Gratuláció, hogy sikerült elvennem téged, tőled nekem?-Felkacagott a saját poénján, majd elkomorult.- De remélem nem válási papírok, mert azt most azonnal széttépem!
-Butus, nyisd ki.
Aggódva, mégis magabiztosan figyeltem, hogy az imádott ujjaival kibontja a gondosan leragasztott borítékot, majd kiemelni belőle a kis papírt.
-Ezt nem hiszem el!- Kezeit arcához emelte, aztán újra szemügyre vette a fotót.- Babánk lesz!
Örömében az ölelése egy hullámvasútnak sikerült, hiszen úgy felkapott közbe és megpörgetett, hogy a lábam nem érte el a földet.
Homlokunkat összetámasztva figyeltünk egymás könnyes szemébe, amiben minden szeretet és tisztelet ott pihent a másik iránt.
-Szeretlek Charles.
-Szeretlek, Gabriella Leclerc!- Mondta ki lágyan a szavakat, amire a könnycsepp a szememből táncra kelt az arcom minden egyes pontján.
Vége.
YOU ARE READING
Istenem, adj egy jelet (Charles Leclerc)
Romance-Csak egy jelet kérek.-Ujjammal véletlenszerű végtelen jelet rajzoltam a vízbe, de egy percig sem vettem le a szemem a holdról.-Istenem, adj egy jelet, hogy miért ne tegyem meg... -Mit ne tegyél meg?- Hallottam meg a mély hangot mellőlem, majd ijedt...
