Istenem, adj egy jelet (Charles Leclerc)

15.

Miután felültünk a repülőre sok órán keresztül hallottam a barátnőmtől, hogy egy idióta vagyok, hogy megérdemlem a sorsomat, és, ha egyszer meg bánom a döntésemet, akkor ne neki mondjam, hiszen ő megmondta...

Igaza van, tudom hogy igaza van. Tudom, hogy hibázom. Tudom, hogy nem jól döntök és, hogy megfogom bánni. De mit tehetnék? Tényleg okos döntés lenne, ha mindent eldobnék és egy új életbe kezdenék?

Vajon mit szólnának a szüleim? Elveszíteném az összes barátomat, aki a férfival közös barátom? Hiszen ne felejtsük el, hogy nekem és neki közös a baráti társaságunk.

Ugyanakkor, ha belegondolok abba hogy hogy telt az a pár napom, amit Balin töltöttem, leírni sem tudom, hogy mit érzek.

Szeretet, boldogság, szabadság, jókedv, kipihentség, problémamentes napok. Ezek a szavak jellemzik az elmúlt két hetemet.

Minden egyes pillanatban amikor a férfival eltöltött idő jut az eszembe, a számra automatikusan kiül a mosoly. Ragyog a szemem dobog a szívem. Persze, a szívem amúgy is dobog, de amikor Charles Leclerc sétál be a gondolataimba, akkor valami eszeveszettül ver. Úgy kalimpál, hogy félek meghalok.

"Te tényleg dilis vagy, de hát ezért is szerettem beléd."

Amikor az éjszaka a tengerparton találkoztunk újra, ezt a mondatot vágta a fejemhez. Borzasztóan vágytam erre a mondatra, azonban, amikor kimondta, észre se vettem. Fel sem tűnt, hogy a férfi, aki annyira kedves a szívemnek, szerelmet vallott.

Elmondta, hogy szerelmes belém az én válaszom pedig semmitmondó hiszti volt. Arra nem figyeltem, amire a legjobban kellett volna, ami végig ott volt a szemem előtt.

Az ajtón halkan léptem be, Miközben a bőröndöt húztam magam után. Hiába akartam elkerülni az azonnali beszélgetést, Nicola mégis ott várt a nappaliban elhelyezkedő kanapén.

-Ki a faszom volt az a srác?- Egyből felemelte a hangját, és dühösnek látszott.

-Neked is szia. Charles Leclerc a neve és...

-Tudom, hogy mi a neve, nem így értettem a kérdést.- Fejemet lehajtva ültem a kanapéra, majd hallgattam végig az áriát, ami előadott arról, hogy mennyire szeret engem és én hátba szúrtam.

Míg mondta a mondatait, eltompult a hallásom, így semmire nem emlékszem abból, amit mondott nekem. Ha őszinte akarok lenni, végig más járt az eszemben. Más érintését éreztem magamon, más csókjait képzeltem a számra. A szemeibe nézve más szempár került elém a képzeletemnek köszönhetően.

Sosem szerettelek, sosem voltam beléd szerelmes és soha nem is leszek. Nem teszel boldoggá, nem tudod megadni amire szükségem van.

Ami a gondolataimban hallatszott, azt kellett volna kimondanom neki hangosan, de nem voltam rá képes. Mindig azt hajtogatom, hogy a legjobb barátom és nem bánthatom meg, hiszen egy jó barát nem bántja a másik félt. Azonban, a repülőn keztem el gondolkozni azon, hogy egy jó barát hogy nem veszi észre, ha a másik fél boldogtalan? Hogy nem esik le neki, hogy nem ez az álmom, hogy nem ezt az életet akarom élni?

Amikor a monacoival beszélgettem, olyan volt, mintha egyek lennénk. Néha kiegészítettük egymás mondatát, vagy ha ki akartam mondani valamit, de nem mertem, akkor ő kimondta helyettem anélkül, hogy megkértem volna rá.

Ez a velem szemben ülő férfival sosem volt meg. Még azt se vette észre hogy az állítólagos szeretkezésünk teljesen egyoldalú volt. Nem fogok hazudni egyszer kétszer előfordult, amikor ittas állapotban feküdtünk le egymással, hogy kikapcsoltam az agyam és én is élveztem. Igen, egészen pontosan akkor, amikor már teljesen ki voltam éhezve, mert évekig nem voltam előtte férfival.

De Charles? Ő még ebben is más. Sok lány akkor lesz szerelmes, amikor lefekszik az adott férfival. Na, hát nekem le se kellett vele feküdnöm, szavakkal kicsalt a bugyimból anélkül, hogy hozzám ért volna.

-Nem vagyok benne biztos, hogy össze kellene házasodnunk.

-Mi az, hogy nem vagy benne biztos?- Mérgében az asztalra csapott, majd felállt és mellettem ült le, így szorosan összeért a lábunk.- mi mindent megoldunk, mi egymásnak vagyunk teremtve. Nincs olyan világ amibe te és én nem együtt vagyunk.

Pff. Az baj.

Az undortól végigszaladt a hideg az egész testemen. Az ő érintése nem olyan volt mint Charles érintése. Ő nem úgy nézett rám, hogy a szemeiből az imádatot és a vágyat lássam.

Fogaimat összeszorítva bólintottam egyet, majd feláltam és a bőröndömet elhúztam A Mosókonyha felé, ahol kipakoltam, majd bezárkóztam.

Mióta leszálltam a repülőgépről, azóta elő se vettem a telefonomat. Anya, apa, lia és még sok más ember szerepelt a nem fogadott hívások között, köztük Charles is, akitől üzeneteket is kaptam.

"Minden rendben volt a repüléssel?"
"Remélem nem utálsz, Gabi..."
"Kérlek, legalább annyit írj, hogy haza értél."
"Hiányzol"

Hiányzol. Ha tudnád, hogy te mennyire hiányzol...

A mosógépet elindítottam, majd a szekrénynek támaszkodva leültem a padlószőnyegre és kezembe véve a telefont mindenkinek írtam egy üzenetet, miszerint megérkeztem és minden rendben van.

Utolsónak hagytam a férfit, hiszen neki is válaszolni szeretnék és egyben lezárni a köztünk lévő kommunikációt.

"Szia Charlie, minden rendben. Nem utállak, sőt köszönöm ezt a felejthetetlen néhány napot. Sosem fogom elfelejteni, hogy mennyi színt vittél a színtelen életembe. 😊 Talán egy futamon még összefutunk, kitudja? Vigyázz magadra."

A válaszát nem vártam meg, azonnal a tiltás gombra mentem, hiszen így is összeszorult a szívem, hát akkor mit éreztem volna, ha megvárom a válaszát?

Minden egyes online felületen eltüntettem magam, hogy senki ne találjon meg és senki ne tudjon nekem üzenetet küldeni, így elkerülhető a problémám, hogy egy percre is bizonytalanságba esek.