Istenem, adj egy jelet (Charles Leclerc)

16.

Hatalmas visongásra és csörömpölésre keltem, aztán eszembe jutott, hogy ma van az esküvőm napja.

Gondolom, hogy a legboldogabbnak kéne lennem, ehelyett olyan vagyok, mint aki most kelt fel a halálából, és éppen újra meghalni készül. Anyukám és a barátnőim ugrándozva szaladtak be a hálóba, majd segítettek kikászálódni az ágyból. Az egyik a ruhámat igazgatta, a másik a sminkeket készítette elő.

Már minden alaposan elő volt készítve a helyszínen, így nekünk csak a kinézettel kellett foglalkoznunk.

-Még mindig meggondolhatod magad szívem, sosem késő. Ameddig ki nem mondod az igen szót, addig szabad a pálya.-Amelia oda hajolt hozzám és úgy súgta a szavakat a fülembe, de hiába volt halk édesanyám így is meghallotta amit mond nekem.

-Amelia! Hogy mondhatsz ilyet? Ők a legboldogabb pár, akiket valaha láttam. Nézz csak rájuk!

Mű mosolyt erőltettem magamra és a barátnőm felé fordultam, majd megráztam a fejem.

-Hagyjuk az anyust, már lehet lecsúszott pár ital és nem tudja hogy mit beszél...- Lépett mellénk Sof.

-Na jó lányok, ez már sértő!- kiáltott rájuk anyukám viccesen, de természetesen értette a poént, így nem sértődött meg.

-Lányok köszönöm szépen hogy itt vagytok és eljöttetek és hogy mindig számíthatok rátok.- Mosolyogtam rájuk, majd sóhajtottam egy hatalmasat.-Hol van az a ruha?

Belebújtam a ruhába, majd leültem a székbe, így el tudták készíteni a hajamat. Végig az eljegyzési gyűrűmet nézegettem, és megállapítottam hogy nem értem, hogy hogy a picsába mondhattam igent már a legelején....

-Anya, kérek egy vodkát! Tudod mit? Legyen inkább tequila. Nagyobbat üt.

-Szívem, nem biztos hogy esküvő előtt innod kéne, mit fognak szólni a vendégek?

Anyámat még a víz is leverte a kérésem miatt, úgy csinált mintha azt kértem volna, hogy öljön meg valakit.

-Ez az én esküvőm, nagy ívben teszek arra, hogy ki mit gondol.

Amelia szorgosan hozta felém az italt és a citromot, sof kezében pedig ott lapult a sószóró.
Mindannyian ittunk, anya kivételével, nekem pedig határozottan jobb lett a kedvem. Énekelgetni és táncolni kezdtünk, végül pedig már jobb volt a szobában a hangulat, mint a vendégeknél, akik már ránk vártak a templomban.

-Tudod, hogy milyen hétvége van?-Nézett rám Sof.

-Az esküvőm hétvégéje például?- Kérdeztem nevetve, mire ő mosolyogva lehajtotta a fejét és a telefonját nyomkodta tovább.

-Beszéltél vele azóta?- Amelia kérdésére csak megráztam a fejem.-És nem is akarsz? Nem is hiányzik?

-De, nagyon hiányzik. Nagyon, de mindegy mert elküldtem.

-De ugye tudod, hogy másfél órára van tőled?- Felé kaptam a fejem, majd úgy figyeltem rá tovább.

Nem is kellett több, hogy a kisördög befészkelje magát a fejembe. Innentől kezdve ihattam bármit, tequilát, vodkát, semmi nem hatott.

Biztos, hogy jó ötlet?
Biztos, hogy hozzá kell mennem Nici-hez?

-Szívem, a fátyolt nem raktuk rád!- Hallottam meg magam mögött édesanyám hangját.-A csokor? Hol a csokor?