Istenem, adj egy jelet (Charles Leclerc)

17.

-Micsoda?- Hajolt közelebb hozzám az olasz.- Miért nem? Nem értem.

A Tömeg felé fordultam, ruhámat megigazítottam, majd nagy levegőt véve belekezdtem a mondandómba, hiszen megérdemelték a magyarázatot.

-Nem mehetek hozzá, ehhez a csodás emberhez, mert az nem lenne az igazi. Nem hazudhatom, hogy hozzád akarok menni, mert nem akarok. Nem mondhatom, hogy jóban-rosszban melletted leszek, mert nem vagyok beléd szerelmes. Nem tehetem le az esküt, miszerint mindhalálig melletted leszek, mert más az, akit szeretni akarok, aki mellett jóban-rosszban lenni akarok.

-Jézusom!-Kiáltott fel Nicola anyukája.

-Évek óta melletted vagyok és annyi embernek próbáltam megfelelni, hogy őket boldognak lássam... Aztán rájöttem, hogy míg mindenki más boldog volt, én nem voltam. Én voltam saját magamnak a legutolsó, nem számított, hogy velem mi van, de most már igen. Veled sem fair, ha tovább hazudok, de saját magammal szemben pedig végképp nem! Kérlek ne haragudjatok rám, de ideje a saját életemet élnem.

Anyukám könnyeit törölgetve bólogatott felém, míg apukám tátott szájjal figyelt mellette. A meglepődöttség mindenki arcára kiült, kivétel Sof és Lia arcára. Ők vigyorogtak, mint a tejbe tök.

-Gabi! Én tehetek róla? Én tettem rosszat?- Láttam rajta, hogy elfogadja a dolgot, csak egyszerűen értetlen számára.- Vagy netán a férfi, a címlapról?

-Nic, figyelj. Nem szeretnék hazudni neked. Soha nem voltam beléd szerelmes, de mindig is te voltál a legjobb barátom, ezért nem szerettelek volna megbántani téged és nem mellesleg a szüleimet sem. Hiszen ők ezt várták el tőlem. Szeretlek mint barát, de nem vagyok beléd szerelmes. Ami pedig Charlest illeti...

-Nem kell, ne mondd tovább. Elmondhattad volna, bár mondjuk én is észrevehettem volna... Remélem, hogy ő boldoggá tud tenni téged- Mosolyogva figyelt engem, majd egy búcsúölelést adtunk egymásnak és elindultam az ajtó felé.

Lia lépett elém, és a táskájából egy nyakba akasztós kis kártyát vett ki mosolyogva.

-Erre szükséged lesz, és a taxiban van egy táska ruha, iratok és minden, ami még kellhet.

Hálásan megöleltem a barátnőm, majd kiszaladva a templomból bepattantam a taxiba, és a legközelebbi reptérhez kértem a fuvart. A ruhámtól mozdulni sem tudtam, így a reptéri WC-be kellett megoldanom az öltözést, miután sikeresen jegyet vettem.

A közelség miatt a repülőn csak egy órát töltöttem. Egy farmer,fehér rövid ujjú póló, fehér edzőcipő öltözékben indultam el taxival Imolába, ahol reméltem, hogy gondtalanul megtalálom, akit keresek.

-Elnézést! A Ferrari garázshoz kéne eljutnom, de nem tudom, hogy a kártyámmal milyen területekre léphetek be.- A nő, aki a belépőkapunál állt elvette a kártyámat, és a rajta szereplő kódot beírta a telefonjába, majd mosolyogva visszanyújtotta felém.

-Mindenhova, tulajdonképpen. Szabad mozgást biztosít a pálya összes részén.

Mi a bánat.

Mivel a hangosbemondó alapján már ment az időmérő, így rohanni kezdtem, de ugye mondanom sem kell, hogy olyan volt ez nekem, mintha egy vak ember kezébe térkép kerülne.

A telefonom nem volt benne a táskába, így az az opció kilőve, hogy segítséget kérjek bárkitől is, maradnak az itteni emberek.

-Elnézést! Hol tudok bejutni a Ferrari garázsba?- Leszólítottam egy piros pólóban sétáló lányt, mire ő lenézően végigsöpört rajtam a szemével, majd tovább sétált válasz nélkül.

Nagy levegőt véve sétáltam tovább, majd egy ismerős arc tűnt fel a tömegben.

-Gabi!-Szemei kipattantak a helyéről, lépteit sietősre vette.- Tudtam, éreztem, hogy el kell küldenem a belépőt.

-Én is örülök, hogy látlak.- Válaszoltam, miközben megöleltük egymást Jorissal.

-Nyugtass meg, hogy nem Gabriella Conti-ként vagy itt.- Megráztam a fejem, majd elé emeltem a kezeim, hogy lássa, nincs rajtam egy gyűrű sem.

-A reptéri kukában landolt a gyönyörű ruhám, amint láthatod futva értem el a gépet, ezért vagyok most csövesben.

-A pólón tudok segíteni, gyere.

Követni kezdtem, így végre bekeveredtem a Ferrarihoz, majd egy ajtón benyitott, beljebb sétálva pedig tudatosult bennem, hogy valószínűleg ez Charles öltözője. A szekrénybe nyúlt, majd egy piros csapatpólót emelt ki, amin a 16-os szám figyelt vissza rám és a monacoi férfi neve.

-Kint megvárlak, kapd magadra.

Miután átvettem a pólót, kisétáltam Joris mellé, aki egy fülhallgatót nyomott a fejemre.

-Még csak a Q1 van meg, szóval menjünk nézni, gyere.- Húzni kezdett maga után, majd az egyik pult mögött megállva figyeltük a hatalmas TV-ket, amin jól látszódott a piros autó.

-Nem megy jól neki, jól gondolom?

-Eléggé elszontyolodva indult neki ennek az egésznek. Ő már elkönyvelte, hogy férjhez mentél.

Elhúztam a számat, majd tovább figyeltem a kijelzőt.

-Tudtad, hogy felbontotta a szerződését Alex-al?

-Nem. Miattam?- Kérdeztem meg félve, ő pedig mosolyogva bólogatott.

-Nem akart többet olyan kapcsolatban részt venni, ami nem igazi és reménykedett abban, hogy egyszer még az élete része leszel.

A Q2-nek is vége lett időközben, Charles tovább jutott de nem az élen szerepelt, így eléggé izgultak érte az emberek.

A kocsit ugyan betolták, és egy pár másodpercre ki is szállt belőle, de nem nézelődött, így nem vette észre, hogy én is ott vagyok. Annál világosabb volt viszont, hogy nagyon ideges és talán egy rossz pillanat, mozdulat kell csak hozzá, hogy robbanjon.

Végül a Q3-at végig izgultuk, Charles nem szerezte meg a Pole pozíciót, sőt, csak a harmadik helyről indulhat majd, a holnapi futamról.