Istenem, adj egy jelet (Charles Leclerc)

14.

-Igazad van.- Megrázta fejét, ám arcára mégis mosoly ült ki.- A különbség közted és köztem, hogy én kérés nélkül, magamtól dobtam volna el mindent, miattad. Nem azért, mert kell vagy muszáj, hanem mert én ezt szerettem volna. De te inkább maradsz abban a romlott szar kapcsolatban, amiben nem is akarsz benne lenni, ami fikarcnyi boldogságot sem ad neked, és ezek után még én vagyok a szar.

Ugyan a fájdalom még bennem volt, mégis elszégyelltem magam. Szavai gyomron rúgással értek fel, hiszen teljesen egyetértettem vele. Bár nem szólt a rólunk készült képről és sztoriról, mégis minden napból kihozta a maximumot, mindig boldoggá akart tenni, pedig neki is problémája lehetett volna belőle.

Hagytam, hogy elsétáljon, hagytam, hogy ez a beszélgetés így érjen véget. Újra elrontottam valamit, amiből valami jó is kisülhetett volna, elvesztettem a szikrát, ami a napjaimba tüzet hozott, a tollam, amivel az imádnivaló sztorijaimat írtam.

Valahol tudtam, hogy egy kicsit túlreagáltam és ezt normálisan is megbeszélhettük volna, de minden okkal történik, valószínűleg ennek így kellett lennie.

A szállásra visszaérve úgy dőltem ki, mintha egy hete nem aludtam volna. Kellett is a szervezetemnek, mert olyan kipihenten ébredtem, amilyen már nagyon rég voltam.

A lányokkal megbeszéltük, hogy a kora délutáni vacsit abba az étterembe töltjük, ahol a legelső nap kötöttünk ki. Csinosan felöltözve vágtunk neki az utunknak, amit elterveztünk, majd mikor odaértünk azt kívántam, hogy bárcsak ne jutott volna eszünkbe ez a hely.

-Hé csajok! Hé, gyertek egyetek velünk!- Kiáltott felénk Antoine, amire mindenki pattant, majd a pincérek megcsinálták úgy az asztalunkat, hogy kényelmesen elférjünk mindannyian.

Természetesen ki más mellé kerültem volna, isten így üzen, hogy egyem meg amit főztem magamnak. Charles feszült és bosszús lett, amikor észrevett de nem foglalkozott velem különösebben, Alex viszont annál inkább. Míg a férfi kerülte a szemkontaktust és a beszélgetést, addig a mellette ülő nő direkt kóstolgatni kezdett.

-Jaj, ne haragudj, te vagy az a múltkori csaj! Azt hittem valami jött-ment vagy, azért nem engedtelek be.

Válasz helyett csak egy szánalomra méltó grimasz húzódott a fejemre, de aki igazán ismer, az tudja, hogy ez a "pofa be, mert lenyúlok a torkodon" fejem.

-Meg hát tudod hogy megy ez, mindenki oda van érte, aztán persze az ember egyből arra gondol, hogy egy ócska kis rajongó akar közelebb jutni hozzá.

-Emlékeztetnélek, hogy az "ócska rajongóim" miatt ülsz most talpig Fendiben.-Szakította félbe Charles.- Ő pedig...- Rám emelte a tekintetét, majd miután összetalálkozott az enyémmel egyből el is fordította a fejét.- Csak egy ismerős.

Csak egy ismerős.
Minden egyes darabja a szívemnek kétszer akkorát szólt, mint vártam volna.

A kajálás után én és Joris ott maradtunk az asztalnál, a többiek elmentem táncolni, vagy a pulthoz koktélt kérni.

-Ugye tudod te is, hogy nem akart bántani, vagy rosszat okozni?- Fejemmel bólintottam, majd a pultnál támaszkodó férfit figyeltem.

-Tudom, hogy nem szándékos volt. Tudom, hogy jó ember.

-A legjobb akit ismerek. Fontos vagy neki, ne legyetek hülyék és ne basszátok el.

Miután ő is felállt és teljesen egyedül maradtam, a csajok felé igyekeztem és beálltam melléjük táncolni, de nem élvezhettem sokáig a zenét, a telefonom rezegni kezdett, én pedig arrébb siettem az étteremtől a parton.