Lelkek ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/

1. Fény

1991

Emma szemszöge

- Melyik gyermek? - kérdezte a férfi.

Az édesanyám előre tolt engem.

- Ő. Négy éves, a neve Emma.

A férfi elém térdelt és megnézett magának.

Katonai egyenruha volt rajta. Féltem, ahogy engem vizslatott.

- Rendben. Az adósságotok letudva.

A férfi felállt és megfogta a vállam.

- Anya! - kiáltottam.

- Vigyék el - szólt az anyám.

A férfi felemelt és a vállára tett. Sírtam és kiabáltam, de anya nem jött utánam.

Beültettek az autóba. A férfi mellém szállt be.

- Induljon - szólt előre és az autó elindult.

- Anya... - sírtam.

- Anyád eladott téged, hogy ezzel fedezze az adósságát. Én nem sírnék a helyedben miatta.

De nem tudtam abbahagyni a sírást, így adott nekem egy zsebkendőt.

Egész út alatt kifelé bámultam és sírtam. Szerettem autóban utazni. Szegények voltunk, ritkán tehettem ezt meg.

Az autó megállt és a férfi kiszállt, majd kinyitotta nekem is ajtót.

- Gyere, Maszat. Messze kell még mennünk.

- A nevem Emma - szóltam miközben kiszálltam.

- Mégis tiszta maszat az arcod.

A férfi mellettem sétált. Féltem és megfogtam a kezét, amit elhúzótt. Mikor újra megfogtam már nem húzta el.

Egy hatalmas repülő felé sétáltunk.

- Repülni fogunk?

- Igen.

- Sosem repültem még.

- Akkor tetszeni fog.

Még több ember volt a gépen és más gyerekek, de mind idősebb mint én.

- Ülj le és maradj ott - szólt a férfi.

Elengedte a kezem és előre ment.

Két fiú közé ültem le.

- Téged is elhoztak? - kérdezte az egyik.

- Igen.

- Minket is.

Megint sírni kezdtem és elővettem a zsebkendőt, amit még adott nekem.

Féltem, ahogy a többi gyerek is, így nem beszéltünk. Néha végig sétált egy egy férfi, de nem szóltak senkinek.

Elaludtam az úton, fáradt voltam.

- Maszat!

A férfi hajolt hozzám.

- Gyere.

Megfogtam megint a kezét. Nagyon hideg volt kint. Hatalmas pelyhekben esett a hó.

Rám terítette a kabátját és úgy mentünk tovább.

Nagy vas ajtón haladtunk át. Előttem és mögöttem is gyerekek jöttek egy-egy férfi kíséretében.

- Hol vagyunk? - szipogtam.

- Ne beszélj, Maszat, csak ha kérdeznek.

Nem igazán értettem, hogy miért ne beszéljek. Anya is sokszor mondta ezt nekünk és ha nem tettük meg akkor mindig megütött minket.