Lelkek ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/

18. Helyek

Emma szemszöge

Összerezzentem, amikor becsapta az ajtót. Lehúztam a takarót. A folt majdnem eltűnt.

Mit tettem ezzel a férfival?

Sokszor képzeltem el milyen lehet vele. A csók és ez az egész. Már nagyon régóta jóképű férfinak gondoltam.

Amikor először hozzám ért öt éve Pierce lakásában...akkor csak az arcom fogta meg, pontosan a fém kezével mégis úgy bizsergett a bőröm, ahogy nem szabadott volna.

Én sem állítottam meg, nem játszhatom a sértett felet. Nagyon is akartam. Az első döbbenet után pontosan ezt akartam.

Owennel is fura volt a csók tekintve, hogy tíz éves korom óta ismert. De Bucky-val már négy évesen találkoztam, igaz azóta eltelt 23 év. Én sem az a kislány vagyok és ezt most pontosan megmutatta.

Egy férfival voltam csak még 20 évesen, de vele sosem volt ilyen. Ilyen szenvedélyes. Vagy azért, mert én lettem idősebb. Vagy mert Bucky ilyen férfi.

De a karja...most csodálkozom azon, hogy nem értem közben hozzá. Akkor nem lett volna meg ez az élmény.

Felálltam és feltöltöztem. Azt mondta visszajön. Tudja hol élek. Tehát máshova kell költözzek. Azt mondta senki más nem tudja, hogy itt élek, de pont elég, hogy ő igen.

El kell költözzek.

Már délután találtam egy másik lakást. Igazából nem volt messze. Tíz percre innen.

Mivel csak három fizetésem volt eddig, így nem sok tárgyat tudtam magamnak venni. Ez a havi lakbér ki van fizetve.

Biztos voltam abban, hogy Bucky elfog jönni, ezért írtam egy lapra üzenetet neki. Nem is üzenet csak pár hely, ami tudom, hogy a HYDRA bázisa.

Kihúztam a bőröndöm és becsuktam az ajtót, de nem zártam be.

Sokkal óvatosabbnak kell lennem.

Bucky szemszöge

Három napja mást sem csinálok csak ideges vagyok. Hiába agyaltam rajta, egyszerűen nem jött a jó megoldás erre.

Éppen Steve-el edzettem. Ilyenkor adtam ki minden feszültséget magamból.

- Oké, Buck. Elég lesz.

Megálltam, pedig tudnék mit tenni még.

- Mi bajod van? Napok óta elversz, esélyem sincs.

- Semmi - léptem ki a ringből.

- Nem úgy nézel ki.

- Steve. Nincs semmi! - szóltam enyhén is idegesen.

- Ha beszélni akarsz róla, tudod hol találsz.

Kiment, én pedig leültem a földre.

Nem volt hülyeség, amit tettem. Lehet én kezdeményeztem, de semmi ellenállásba nem ütköztem. Talán meg kellett volna állnom, amikor azt mondta ő még nem áll készen, de azután sem állított meg.

Ha a folt jut eszembe az oldalán mindig rosszul érzem magam, hiszen azt én okoztam.

És azok a kísérletek, amiket tettek vele. Még csak négy éves volt. Nekem is van rengeteg rossz élményem, amiért másokat bántottam.

Nála őt bántották. Mégis milyen aranyos volt, amikor beszéltem vele még kicsiként. Nem törte meg őt, de mégis benne van.

Tudom mit kell tennem. Felálltam és elindultam be a városba. Mondtam neki, hogy visszamegyek és így is fogok tenni.