újrakezdeni [haikyuu!!] ✓

7 .ᐟ

Párszor láttam Kageyamán, hogy szeretne beszélni velem, ennek ellenére — vagy talán pont ezért — kerülten. Kicsöngetés után rögtön eltűntem Ayanéval a folyosón áramló tömegben, és csak óra elejére tértem vissza.

Ez így ment kábé egy hétig, aztán Kageyama "letett rólam", és az életünk visszatért a szokásos kerékvágásba. Egyszer sem voltam röpizni azóta, mert bár hiányzott az a megelégedettség, az a kellemes nyugalommal kevert motiváció, ambíció érzése, ami a játszótéren megszállt, nem akartam megint annyira kellemetlen helyzetbe kerülni.

Ayanéról már bátran állíthatom, hogy a legjobb barátnőm. Lassan három hónapja ismerjük egymást, mégis, mintha egész életemben mellettem lett volna.

Többször majdnem elmondtam neki a teljes sztorit a múltamat illetően, de valami mindig visszarántott. Tudtam jól, hogy ez lenne az első lépés affelé, hogy elengedjem a történteket, és új Rei-ként éljek, mégsem ment.

Ayane türelmes volt velem. Nagy vonalakban már tudott a dolgokról, de a részletek még mindig ismeretlenek voltak számára. Nem faggatózott, de mindig ott volt mellettem, türelmesen várva a pillanatra, amikor végre megnyílok.

───࿔

A napok egyre hosszabbak lettek, és közeledett a nyári szünet. Én is izgatottan közöltem ezt Ayanéval minden egyes reggel, ő erre pedig rendszerint azt válaszolta, hogy még egy hónap, ami nincs is annyira közel.

Semmi érdekes nem történt, a napjaim átlagosan, rutinszerűen teltek. Az egyetlen dolog, ami meglepetésként ért, az a hír volt, miszerint a Karasuno röplabda csapata vesztett az Iskolák Közöttin a Seijoh ellen.

Ez rögtön megmagyarázta azt a nyomott és keserű hangulatot, amit a kis narancs osztálytársam és Kageyama árasztott magából minap. De ez a melankólia amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt, és — bár nincs közöm a fiúkhoz — láttam rajtuk, hogy az eddiginél is elszántabbak röpi terén.

Lehet, hogy tudat alatt ez ébresztette fel bennem újra a vágyat, hogy legalább magamban, egyedül ütögessek néha, hogy röpizzek.

Ezért is döntöttem úgy, hogy először is megválok a régi emlékeket őrző labdámtól, és veszek helyette egy újat.

Ayane támogatta, és láttam rajta, hogy örül ennek a kis próbálkozásomnak, amivel a múltat igyekszem magam mögött hagyni, sőt, fel is ajánlotta, hogy elkísér, de nemet mondtam.

Egyedül szerettem volna ezt csinálni.

───࿔

A sportszaküzlet szinte kongott az ürességtől azon a péntek estén, amikor rávettem magam a vásárlásra. Belépve halkan köszöntem, és a bolt hátsó felében lévő röplabda szekció felé vettem az irányt.

Aki felelős a sorsom alakulásáért, az biztosan nem akarja, hogy túl egyszerű legyen, konstatáltam, mikor a megláttam a röplabdák kosara előtt álló személyt.

Hinata Shoyo szerencsétlenségemre meghallotta a lépteimet, és az árlistáról egyenesen rám emelte a tekintetét.

— Kobayashi-san! Szia, nem is gondoltam volna, hogy pont itt... — villanyozódott fel miközben én hátrálni kezdtem.

— Öö... nem, én nem — ráztam a fejemet, és igyekeztem minél gyorsabban eltűnni.

Pechemre ez sem sikerült, mivel hátrálás közben nekimentem egy másik ember vállának.