újrakezdeni [haikyuu!!] ✓

8 .ᐟ

— Tehát barátok — ízlelgette a szót Ayane.

— Kábé.

— Akik, akárhányszor csak alkalmuk adódik rá, egymás idegeire mennek.

— Mhm.

— Jól van, büszke vagyok rád — vágott hátba Ayane egy hozzá kicsit sem illő mozdulattal, aztán elégedetten belekortyolt az epres-ananászos-citromos tejitalába.

— Mégis miért? — értetlenkedtem.

— Barátkozol. Még ha azzal egy hülye röpiőrülttel is — tette hozzá, mire felröhögtem.

───࿔

— Nem vagy szomorú, hogy ez az utolsó délután, amit velem kell töltened? — Kageyamával álltunk a mostmár jól ismert takarítószertár előtt.

— Kicsit sem.

— Erre nem ezt kellene mondanod — hördültem fel. — Mindegy, én a szép szavak nélkül is tudom, hogy szereted a társaságomat.

— Szar emberismerő vagy — nézett le rám, és kinyitotta a szertár ajtaját.

Lekonyult a szám, ahogy túljátszottam a szomorúságot. (Lábjegyzet: remélem azért valamennyire szeret velem lenni. Ugye?!)

— Ha ennyire akarod, eljöhetsz megnézni az egyik edzésünket — ajánlotta fel vontatottan, mire rögtön felvidultam. — Csak hogy lásd, mennyire jó vagyok.

— Lehet, hogy jobb vagyok nálad. Nem tudhatod — szálltam vitába rögtön.

— Nem hiszem.

Nem hagytam annyiban, szóval igazából végigveszekedtük a hosszú takarítási procedúrát. Ennek végeztével már az igazán elkötelezett klubfoglalkozásra járók sem voltak a suli közelében, csak a portás, aki ásítva köszönt el tőlünk, ahogy kiléptünk a nyáresti melegbe.

Kageyama ugyanarra lakik mint én, így csendben, lefáradva sétáltunk haza. Nem tudom, hogy a nyugodt atmoszféra, a fáradtság vagy a mellettem sétáló, éjkék szemű fiú volt-e az oka, de hirtelen megszólaltam.

— Amúgy feladó vagyok... Voltam — javítottam is ki gyorsan magamat.

— Sejtettem. A játszótéren sütött rólad — jegyezte meg.

— Akkor ez semmi új.

— És miért vagy így feldobódva? — nézett rám fura oldalpillantással a fekete hajú.

— Mondom, hogy a múlt tabu. A feladóság valamilyen szinten a múltam, és érted, most az egyetlen dolgot, amit hajlandó lettem volna megosztani, is tudod, tehát nem kell többet mondanom — magyaráztam el.

— Követhetetlen vagy — vonta össze a szemöldökét.

— Vagy esetleg te túl hülye ahhoz, hogy érts egy nem tőmondatokból álló gondolatmenetet — vágtam vissza csípőből, miközben tudtam jól, hogy az előbbi szókatyvaszomnak tényleg nem volt sok értelme.

De nem adtam meg Kageyamának azt az elégtételt, hogy tudassam ezt vele. Meg amúgy is, az a fiú csapnivaló szövegértésből, tehát megállja a helyét az érvem.