The Heart Wants What It Wants [Befejezett]

Chapter 52

Egy korsó csattanva ért földet, ahogy kicsúszott Cami kezébõl. Továbbra is minket nézett. Luke megindult felé, majd mintha észbe kapott volna, Cami elindult az ellenkezõ irányba és bevágódott egy "Staff only" feliratú ajtón.

- Õ... õ most menekül elõlünk? - kiabáltam Lukenak. Választ nem kaptam, de biztos, hogy hallotta. Futva megindultunk mi is abba az irányba. Elkaptam Luke kezét. - Ne arra! Gyere utánam.

Ezzel kivezettem a kijáraton és elindultunk az épület oldala felé. A vészkijárathoz. És igazam volt, mert ebben a pillanatban vágódott ki az ajtaja, rajta pedig az ijedt tekintetû Camille. Camille, akinek alig észrevehetõen kerekedett a pocakja. De hát õ terhes!

Ismét észrevett minket, csak hogy innen nem volt hová menekülni. Zsákutcában voltunk és mi érkeztünk az egyetlen bejárata felõl.

- Camille? - kérdezte Luke rekedten, majd levette a szemüveget. Követtem én is.

- Hogyan? - csak ennyit kérdezett.

- Beau túlélte. Felébredt. - válaszolta Luke. Camillet már a sírás fojtogatta. - Emlékezett.

Camille körülnézett, mintha õt kereste volna. Úgy festett, mint egy foglyul ejtett õz. Miután megbizonyosodott arról, hogy más nincs velünk, kérte, hogy kövessük. Elvezetett egy, a pubtól nem messze található kis lakásba. Szó szerint szinte egy lyuk volt. Ehhez képest a mi nyomornegyedben található régi lakásunk egy kacsalábon forgó palota volt.

Nem ehhez a Camihoz szoktam hozzá. Távolságtartó volt.

- Minek jöttetek? Nem megyek vissza. - mondta. Csak döbbenten meredtem rá.

- Én... én azt hittem meghaltál! - szólaltam meg, de elcsuklott a hangom. Élesen felém villant a szeme.

- És az úgy is volt jól! Sõt, neked is a példámat kéne követned! - csak pislogtunk rá Lukekal. Éreztem benne a feszültséget és, hogy egyre haragosabb. Nyugtatóan elkaptam a kezét és megszorítottam.

- Miért Cami? - kérleltem. - Miért kéne nekem is eljátszanom a halálomat?

Nem bírta tovább és a hasát szorongatva lerogyott egy székre, majd sírni kezdett.

- Õ megmondta, hogy ez lesz! És én nem hittem neki elõször. Azt mondta, hogy egy senki vagyok és csak arra kellek, hogy az utódlást biztosítsam. - egy pillanatra azt hittem Beauról beszél. - Azt mondtam hazudik és nem hittem neki, de erõsködött, hogy majd meglátom, ha életek forognak kockán, sosem leszek fontos, csak másodlagos.

- Ki? Ki mondta ezt? - kérdezte feszülten Luke.

- Mondtam, hogy õrült és faképnél hagytam. De nem hagyott nyugodni a gondolat. Beau sem oszlatta el a kételyeimet. - mikor kiejtette a férje nevét, elcsuklott a hangja. - Aztán jött a baleset. Nem az autóbaleset. Elõtte még, mi elmentünk síelni, amikor ti is a nászutatokon voltatok. Volt egy merénylet, egy elmebeteg fickó le akarta lõni Beaut, amikor ebédeltünk. Az összes testõr elé ugrott, én meg ott ültem védtelenül. Farkasszemet nézve a halállal és senkit sem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha engem megöl, megöli a gyermekemet is. - megint a hasa felé kapott. Összeszorult a torkom. Luke is csak mozdulatlanul állt mellettem. - Utána azonnal tudtam, hogy el kell tûnnöm onnan. Azt mondta õ majd elintézi, balesetnek fog tûnni.

- De kirõl beszélsz Camille? - erõsködött tovább Luke.

- Hát Kaidienrõl.

Mindketten leesett állal bámultuk. Többször kinyitottam, majd összecsuktam a szám, hogy megszólaljak, de nem tudtam mit mondani. Mi van?!