The Heart Wants What It Wants [Befejezett]

Chapter 16

- Mégis mi a francot csinálsz?! - kiabálta Luke. Valahogy ezzel sikerült kirángatnia a döbbenetemből, így megpróbáltam kimászni az öléből.

Elengedhetetlen volt, magamat ismerve, hogy ne sikerüljön kijutnom onnan még több sokkoló élmény nélkül. Már ha azt leszámítjuk, hogy a pucér Lukeon fetrengtem. Amint lendületet vettem magamon, hogy felálljak tökéletes pontossággal rámarkoltam arra, amire nem kellett volna. Aihss! Annyira megalázó!

- Menj már! - próbált meg ő is kituszkolni. Aztán a habokkal takargatta magát. Bár szerintem már mindegy volt. - Még mindig itt vagy?!

- Jó-jó.. m-megyek már! - dadogtam kifelé menet. Csurom víz volt rajtam a ruha, de fel sem tűnt. Legalábbis nem ez volt a lényegesebb problémám. Hogy nézek ezek után a szemébe? Talán, ha gyorsan összekapom a cuccaimat és eltűnök mielőtt végez, akkor ma már nem találkozunk...

De előbb kell valami, amit átvehetek. Választék híján bementem a gardrobjába és kerestem valami melegítőnadrágot és pólót. Minden iszonyatosan lógott rajtam, de nem baj. Legalább száraz. Felkaptam a táskám és a dzsekim, majd lerohantam. Eddig időben vagyok.

- Hölgyem, a királynő keresi magát és a herceget. - szólt az egyik szolgáló. Ahss ne most!

- Őőő...sürgős? - kérdeztem idegesen. A szívem még mindig a torkomban dobogott. - Mert sietnék..

- Drágám, mi történt a ruhákkal, amiket felküldtem? - kérdezte hirtelen a királynő. Odakaptam a fejem ijedten.

- Öhm... történt egy kis baleset. - pirultam bele, ahogy visszaemlékeztem. Úristen, mikor fogok ezen egyáltalán túllépni?

- Hát még milyen! - jött le a lépcsőn Luke. Megdermedtem. Ennyit a fantasztikus tervemről! - Elnézést kérünk, de most hazaviszem Selenát. Szeretnék vele egy kicsit kettesben lenni.

- Mi? - csúszott ki a számon. Azonnal visszaszívtam volna.

- Óóó, de az eljegyzési ceremóniátokról lett volna szó! - mondta a királynő. Milyen ceremónia? Minek az?

- Ha az neked rendben van, akkor reggel áthozom és megbeszéljük, majd innen megyünk iskolába. Mit szólsz ehhez? - kérdezte Luke. Egyre jobban pánikoltam. Reggel? Még reggel is egy légtérbe szorulok vele?

- Remek! Az tökéletes lenne! És akkor megbeszélhetnénk Selena a lakással kapcsolatos dolgokat is! - csapta össze a tenyerét vidáman. - Na jól van gyermekeim, menjetek! - nevetett cinkosan. Hű, ha tudná milyen édes kettes lesz itt...

Elköszöntünk, majd már ott sem voltunk. Nem is néztem Lukera, csak elindultam az utca felé.

- Hová mész? - kérdezte. Értetlenül fordultam felé. - A garázs erre van. - mutatott jobbra.

- Oo. - követtem és én is bementem utána az ajtón. Utána tátott szájjal bámultam. Ennyi drága kocsit egy helyen még a tv-ben sem láttam! A garázsukba, ahol az autóikat tartják, vagy tízszer befér az egész házunk! Ha nem többször! - Aztaa!

- Ha igazi úriember lennék, most felajánlanám, hogy válassz egyet. - állt meg mellettem zsebre tett kézzel. A haja még nedves volt és rajta is az egyik melegítője volt. Legalább összeöltöztünk. Brr! - De azt a státuszt a ma este után azt hiszem elvették tőlem. - kapott le egy kulcsot az akasztóról és máris láttam villanni egy fekete sportkocsi lámpáját. Remek! Már majdnem sikerült elfelejtenem...

Beültem, majd mereven bámultam magam elé. Én aztán nem kezdem el! Ha akar valamit, mondja ő! Különben sem én akartam, hogy vigyen haza és tegye még kínosabbá a ma estét...

- Nem csatolod be magad? - kérdezte hirtelen.

- Mi?

- Az öved. Csatold be. - a hangja parancsoló volt.

- Ó! - elhúztam magam előtt és próbáltam beledugni, de nagyon nem voltam már a toppon. Hirtelen nagyon közel hajolt, majd becsatolta ő nekem. Fogalmam sincs, hogy miért, de hirtelen csak még jobban megindult a szívverésem. Brr. Megráztam magam. Ez biztos csak a sok impulzus utóhatása. Az a kádas jelenet lehet ilyen hatással rám. Kizárt, hogy elkezdjen érdekelni egy ilyen fiú...

Egész úton egy szót sem szólt. Én sem. Végig mereven bámultam az ablaküveget. Igen, azért azt, mert igazából fogalmam sincs, hogy mit csinálhattam volna. Luke kisugárzása annyira érezhető, hogy azt hittem megfulladok ott mellette, egy kocsiban, a ma este után...

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, amikor megállt a házunk előtt.

- Köszi, hogy hazahoztál. - szedtem össze magam és nyúltam az ajtókilincsért. De egy kattanás és a zárak lecsukódtak. Ijedten fordultam felé.

- Mit gondolsz, mégis hová mész? Nem akarsz előtte valamit mondani.. - mondta. Értetlenül nézett, hogy kiszálltam volna.

- Nincs mit mondanom. - köszörültem meg a torkom.

- Tényleg? Semmit? Ha szeretnéd, mutogathatsz is... - húzta fel a szemöldökét. - Abban jó vagy.

- Most ezt élvezed? Te nem érzed a helyzet kínosságát? - háborodtam fel. Hihetetlen, hogy ezt csinálja...

- Helyzet kínosságát? Te mit érzel? Nem a te farkadat fogdosták...

- Hmm.. más fiú örült volna a helyedben! - nem tudom ezt mért mondtam. Talán a túl sok adrenalin és a fáradtság.. Elkerekedtek a szemei. Azt hiszem ma már sokadszorra sikerült bármilyen érzést kihoznom Luke Brooksból.

- Szóval most akkor, ha azt mondom szabad az út, hisz úgy sincs semmi, amit már ne láttál volna, akkor nekem esel? - sértegetett.

- Persze! Azonnal! Itt, helyben, letépem rólad a ruhákat... - vágtam hozzá. - Nyisd ki a zárat! - meglepetésemre úgy tett, de ő is kiszállt utánam. Hamar megkerülte a kocsit és megállt az utamban. Olyan közel jött, hogy beszorított a kocsi és a teste közé.

- Tudod, most rajtam lenne a sor, hogy kvittek legyünk! - suttogta, de mégis erőteljesen hangzott. Biztos csak azért, mert valaki ilyen közel állt, de gyorsabban kezdtem kapkodni a levegőt.

- Hát akkor rajta! - bukott ki a számon, mielőtt végig gondolhattam volna. Én és a nagy szám. - Most mit csin.. - kezdtem bele, de félbeszakított. Nem szavakkal, hanem magához rántott és jobban odapréselt a kocsihoz, majd rányomta a száját az enyémre.