The Heart Wants What It Wants [Befejezett]

Chapter 50

Beau szavai ólom súlyként nehezedtek rám. Jól hallottam, amit mondott?

- Beau ez... - kezdtem bele, de félbeszakított.

- Ne! Csak, érzem. Nem sokra emlékszem a balesetbõl. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy mielõtt elájultam volna, Camille még életben volt. - bár még ezzel sem gyõzött meg, inkább hallgattam.

- De mégis miért? - kérdeztem. - Miért akart volna lelépni. Mármint, boldogok voltatok, nem? - nem sok boldogságod lehet a palotában. Fõleg az ilyen elrendezett házasságokból. De, ahogy észrevettem az övék egész jól alakult. Megszerették egymást. Sosem volt olyan szenvedélyes, mint a miénk Selenaval, de meg voltak.

Beau keserûen elmosolyodott. - Az igazi boldogságra itt nem sok esélyed van. Fõleg nem a király feleségeként és a leendõ királynõként. Tudom, hogy más nõ ölni tudna ezért a posztért, de valahogy Cami nem tûnt ilyennek. Persze, tudom én, hogy csak a családja miatt ment bele ebbe a házasságba, de azért azt hittem azóta változott valami... miattam. - nézett másfelé Beau. Rég nyílt meg így elõttem. Vagy talán bárki elõtt. Camille szülei meghaltak, akkor az összes felelõsség fiatal és hajadon lányuk nyakába szakadt, akinek azonnal férfit kellett találnia, hogy megtarthassanak mindent. Tudom, tudom, 21. század ide vagy oda. Azóta Camille fiatalabb öccse is nagykorú lett, úgy tudom...

- Most, hogy már Carl betöltötte a 18-at nem is olyan rég, így indokolatlanná vált fenntartania a látszatot... - mondta ki bátyám, amikre én csak gondoltam. De hát ez hülyeség.

- Camille sosem bántana téged. - erõsködtem tovább. - Nézd meg hová vezetett. Majdnem meghaltál!

- Fogalmam sincs, mit gondoljak. De szeretném, ha valaminek utánanéznél.

- Mire gondolsz? - kérdezem. Elmosolyodott.

- Mit gondolsz, Selena nem szeretne kirándulni egyet? - kérdezte.

Selena POV

A kimerítõ reggeli beszélgetés után az anyámmal és Demivel épp szedelõdzködtem, amikor Nat hazaért.

- Selena! - kiáltott fel és átölelt. - Rohantam, amint láttam a híreket! Mi a franc!

- Nathaniel! - szólt rá az anyánk. - Különben is, hol a fészkes fené

- Anya! - kiáltottuk most mi ketten egyszerre. Mérges pillantás volt a jutalmunk.

- Bocs, bocs. - szólt Nat.

Összefoglaltam Natnek is a történteket dióhéjban. Majd csendben ültünk a nappaliban. Kellemes csend volt ez.

- Jajj, el is felejtettem mondani! - kiáltott fel Demi. - Beadtam akkor a jelentkezéseket! - baszki. Sápadtam el.

- De izgi! Bár úgy fogtok hiányozni! - szólt Nat.

- Ugyan! Még az se biztos, hogy felvesznek minket! - válaszolta legjobb barátnõm. Én továbbra is csendben ültem. A jelentkezés. Totál kiment a fejembõl. De ezek szerint Demi helyettem is elintézte.

- Ne hülyéskedj, hogy ne vennék fel a királyi család tagjait. - szólt anyám. - Selena?

- Hmm? - fordultam felé.

- Azért szerintem mindenképp beszélj a királynõvel. Meg persze Lukekkal. Õ is oda jelentkezett? - kérdezte anyám. Luke... olyan jól állnak most a dolgaink. Mégis hogyan kéne elmondanom neki, hogy jelentkeztem egy több száz kilométerrel arrébb lévõ egyetemre?

Demivel már régóta ez volt az álmunk. Ki akartunk törni onnan, ahol éltünk. Ami végülis már sikerült... csak nem úgy, ahogy terveztük.

- Ööö fogalmam sincs Luke hova jelentkezett. - válaszoltam. - Igazából nem is beszéltünk errõl. Mostanság kicsit zûrösek voltak a napjaink és... - mondandómat a telefonom rezgése szakította félbe. Egy SMS Luketól. Na, emlegetett szamár.

"Mit szólnál egy kis romantikus kiruccanáshoz? Csak te meg én ééés London. ;) Amikor hazajöttél megbeszéljük a részleteket! xx Luke"

- Luke az? - kérdezte Demi.

- Aha, azt írja mit szólnék, ha elutaznánk valahova.

- Juhé! Ez fantasztikus. Hova? - jött izgalomba barátnõm.

- Londonba. - válaszoltam. De nem tudom, hogy ez e a legjobb idõpont egy kiránduláshoz...

- MI?! Hát ez eszméletlen! - sikítozott Demi.