Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Elkeseredve, görnyedt háttal üldögéltem a Vörös Erőd egy kevésbé forgalmas, félreeső részén, ahonnan tökéletes rálátásom nyílt a gyakorlótérre. A várfal szélére telepedtem le, a lábaimat előre-hátra lóbáltam, a cipőm sarka minduntalan nekikoppant a kemény köveknek.
Néhány napja érkeztünk meg Sárkánykőről, hogy a király kérésének megfelelően egy családként ünnepeljük Helaena és Aegon eljegyzését. A terítékre került frigy senkinek nem okozott különösebb meglepetést, hisz elég nyilvánvaló volt, hogy Alicent nem fogja elfogadni édesanyám korábbi ajánlatát, miszerint köttessék a Targaryenek és a Velaryonok erejét és összetartását jelképező házasság az öcsém, Jace és Helaena között.
Nem mintha az ikerfivérem kevéssel a nyolcadik nevenapja után készen állt volna a férj-szerepre, illetve annak fényében, ami szeretett Laena nénénk temetésén történt, még kevésbé tűnt valószínűnek, hogy a két oldal sarjai valaha is közelebb kerülnek egymáshoz. Aemond félvakká válása világossá és minden addiginál kézzelfoghatóbbá tette azt az árnyékba száműzött, rideg tényt, milyen hatalmas szakadék tátongott valójában a két család közt.
Hiába próbáltuk áthidalni mi, a tudatlan gyermekek, a méreggel átitatott szavak és a gyűlölködő pillantások végül legyőzték az általam végletekig igaznak vélt szeretetet. Aegon ellenségeskedő viselkedése még fékevesztettebbé vált, Alicent és a Segítő minden lehetséges módon elszigetelték tőlem és a testvéreimtől Helaenát, Aemond pedig látszólag önszántából döntött úgy, hogy a szeme elvesztésének napjától élete végéig utálni fog engem.
Az elmúlt közel két esztendő borzalmas rémálomként élt bennem. Az egymást követő napok szürkék és javarészt komorak voltak. Gondolatban számtalanszor visszatértem ahhoz a kettő évvel ezelőtti éjszakához, amikor Luke késsel támadt rá Aemondra. Azóta is megborzongtam attól a kínnal teli üvöltéstől, ami előtört Aemondból. A szemébe fúródó tőr és az arcán végigcsorgó vörös vér látványától rögvest émelyegni kezdtem, és ahányszor csak eszembe jutott, azóta is minden alkalommal összeszorult a gyomrom.
Az arcán megjelenő fájdalom kettérepesztette a szívemet, a tragikus eseményt követő időszak pedig csak még apróbbra zúzta. Ha egyetlen kívánságom lehetett volna egész életemben, azt kértem volna, hogy a legjobb barátom, az én hőn szeretett Aemondom visszakapja a szemét. Semmi egyébre nem vágytam, hisz ha nem vált volna félvakká, talán továbbra is látta volna bennem azt a személyt, aki azelőtt olyannyira fontos volt neki, hogy feleségül akarta venni.
Megráztam a fejemet, elhessegetve a borús gondolatokat és a hamis reményt keltő ábrándokat, majd a kézfejemmel durván letöröltem egy kibuggyanó könnycseppet. Nem fordíthattam vissza az idő kerekét, és varázslatnak beillő kívánságot sem kaphattam. A történteken már nem változtathattam, ahogy azt sem várhattam el, hogy Aemond megint törődjön velem.
