Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
A felkavaró emlék, akár egy rossz álom ébredéskor, elillant, mihelyst felnyílt a szemem. A valóság azonban nem változott: Aegon egyik kezével továbbra is fogva tartotta a csuklóimat, mindkét karomat kettőnk közé ékelve, míg a jobbját a tarkómra simította.
Az ajkai hangos cuppanással váltak el a nyakam bőrétől, meleg és borban úszó leheletétől folyvást megborzongtam. Lassacskán minden erőm elszállt, mintha Aegon a puszta közelségével kiszipolyozta volna belőlem.
Amióta ismertem, örökké ez történt, amikor úgy döntött, hogy felszámolja a köztünk lévő távolságot. Sosem akartam, végül mégis megtörtént, és az érintései nyomán felülírhatatlan hűvösség támadt a testemben, ami addig csitította a szívemben lévő, egyébként sem lobogó, csupán pislákoló sárkánytüzet, míg majdnem elaludt.
– A véred ugyanúgy tombol, mint abban a sötét sikátorban – idézte fel Aegon –, és az illatod is ugyanolyan; félelemtől átitatott és édes.
– Eressz el! – sziszegtem, a kézfejébe vájva a körmeimet.
– Miért tennék olyasmit, amit nem akarsz?
Elhajolt tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen. A szája halvány, ám annál ravaszabb mosolyra húzódott. A tekintetében oly' feneketlen sötétség örvénylett, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
– Mi mást kívánhatnék tőled, mint a közönyödet? – feleltem kérdéssel, amint megtaláltam a hangomat. – Az lenne a legnagyobb kegy, ami az irántam érzett gyűlöletedből fakadhat, hogy távol maradsz tőlem.
Aegon hirtelen elkomolyodott.
– Azt hiszed, nem próbáltam? – fakadt ki, a hangja kissé ingerültté vált. – A Selyem utca temérdek szajhájával háltam már, de mindig a hátukat bámultam, és csak azután leltem bennük örömömet, hogy engedtem a kísértésnek, és elképzeltem, hogy te vagy ott. Hogy te adod át magad nekem. Hogy te sóhajtozod a nevemet – mondta, lejjebb siklatva a jobbját, mígnem elért a csípőmig, és erőszakosan belemarkolt a kiugró csontba. – A romlottságod megbetegített, és úgy vonz, mint sárkányt a zsenge préda. Ha rólad van szó, tehetetlen és telhetetlen vagyok. Néha azt kívánom, bárcsak anyád meddő lett volna, és sosem szült volna meg, mert akkor nem kellene folyton viaskodnom önmagammal.
– Ostobaság – vetettem ellen. – Minden, amit művelsz, önnön elhatározásodból történik, és te mérgezed a saját elmédet, nem én. Aznap, amikor behurcoltál abba a sikátorba, te ajánlottad fel, hogy mutatsz valamit, és te kezdeményeztél. Én azt sem tudtam, mi történik. Hogy is vehettelek volna rá bármire? Az Istenekre, hisz alig voltam tízesztendős, Aegon!
– Átvertél, én meg belesétáltam a csapdádba – morrant rám. – Te, a számító kis fattyú egy ártatlan és fejletlen csitri álcája mögé bújtál, hogy észrevétlenül mérgezz tovább, rávéve, hogy eljátsszak a gondolattal, milyen lehet veled... Benned. És én megtettem. Azóta is folyton megteszem, mert nem hagysz más lehetőséget.
