Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A Nagycsarnokba való visszatérésemkor értesültem arról, hogy Viserys király a remélttel ellentétben nem tud csatlakozni hozzánk. Ser Otto szerint az állapota hirtelen romlásnak indult, amit a számára túlságosan megterhelőnek bizonyuló vadászattal magyarázott.
Az eljegyzésünk bejelentése – s egyúttal hivatalossá tétele a nemesség és a köznép számára – így Alicent feladatává vált. Sajnáltam nagyapa távolmaradását, mert a szívem mélyén annak örültem volna leginkább, ha ő közli az Aemonddal való jövőbeni házasságom hírét az emberekkel, ugyanakkor boldog is voltam, hisz eleve az egész esemény azért jött létre, hogy megünnepelhessük az eljegyzésünket.
Ahogy Alicent felállt, és magához vette a kupáját, a zene elhallgatott, a táncoló tömeg lendületét vesztette, a beszélgetések pedig csendbe fordultak. Egy emberként néztünk a királynéra, aki mosollyal az arcán körbetekintett a teremben, majd szónoklatba kezdett.
– Legnagyobb bánatunkra szeretett férjuram, Viserys király egészsége nem engedte meg, hogy együtt vacsorázzon velünk. Jelenlétének hiánya mindannyiunk szívének fájó, ám nem akarná, hogy ezen a csodálatos estén egyetlen percig is keseregjünk. Hisz e jeles összejövetel apropója nem más, mint a drága fiam, Aemond Targaryen herceg és Rhaenyra Targaryen hercegnő elsőszülött gyermeke, Naehra Velaryon közti eljegyzés. Viserys király és én örömmel fogadtuk örököse, Rhaenyra hercegnő ajánlatát, és nemsokára meg is kezdjük az esküvő szervezését. Mihamarabb elvégezzük a szükséges feladatokat, annál rövidebb időn belül örvendhetünk ismét együtt egy fantasztikus ünnepély keretein belül. Emeljük poharunkat az ifjú párra, Aemond Targaryen hercegre és jövőbeni hitvesére, Naehra Velaryon hercegnőre!
Kupákat markoló kezek emelkedtek a magasba, az emberek javarésze vidám ujjongásban tört ki. Tapsvihar kelt, és jókívánságot zengő kurjongatások hangzottak el. Az emberek vigyorogtak és nagyokat kortyoltak az italukból. Az összkép, ami elém tárult, őszinte derűről árulkodott. Lopva odasandítva megállapítottam, hogy még a Segítő szája is felfelé ívelt, noha az ő mosolyát aligha mertem volna igaznak bélyegezni.
Alicent visszaült a helyére, a nagyszabású mulatság pedig folytatódott. A vendégek ismét táncba kezdtek, a helyiség minden szegletét vidámság töltötte meg. A közeli családtagok közül mindössze hárman hiányoztak, és közülük is csak kettő részvételének örültem volna igazán.
Reméltem, hogy a király állapota mielőbb újfent javulásnak indul, Helaena meg jól kialussza magát, és másnapra kutya baja sem lesz. Sejtelmem sem volt, Aegon vajon megunta-e az ünnepséget és lepihent, vagy az anyjától nemrégiben kapott fejmosás ellenére a nyakába vette Királyvárat, azt mindenesetre nem bántam, hogy nem tért vissza közénk.
Úgy gondoltam, a jelenléte és a nemrég köztünk történtek beárnyékolták volna a boldogságomat – amiért persze némi bűntudatot is éreztem, mert önzőnek véltem magam. De ez már csak így működött... Aegon folyton összezavart, ráadásul legtöbbször szándékosan tette.
