Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az elkövetkező időszakban felgyorsultak az események. Az Aemonddal közös királyvári kalandozásunk másnapján Aegon megkapta a maga fejmosását úgy Alicenttől, mint a Segítőtől. Persze egyiknél sem voltam jelen, de mit is kerestem volna én ott ezen alkalmakkor?
Ha Helaena nem pletykálta volna el, milyen hosszas és komoly kioktatásban részesült Aegon, valószínűleg tudomást sem szereztem volna a történtekről, hisz sem Alicent, sem az apja nem avatott volna be ilyesmibe, és Aegonnak sem volt rá oka, hogy bármely beszélgetéssel eldicsekedjen.
Még Aemond sem lehetett volna potenciális hírforrás, mert nem érdekelte különösebben Aegon megfeddése – bár azt le sem tagadhatta volna, hogy élvezetét lelte benne azok után, hogy nem hagytam őt érvényesülni Aegon szobájában. Az Isteneknek hála, hogy hallgatott rám, mert csupán egy hajszál választotta el attól, hogy nekirontson a bátyjának.
Miután Aegon olyan kijelentést tett, miszerint csak a halála vethet véget az irántam való epekedésének, megrémültem, hogy Aemond pontot tesz az ügy végére. Azt ugyan nem feltételeztem volna róla, hogy megölné a saját testvérét, arra viszont képesnek tartottam, hogy kegyetlenül elgyepálja.
Semmi szükség nem volt rá, hogy puszta dühből ellássa Aegon baját, és valamiért úgy éreztem – helyesebben reméltem –, hogy ha mégiscsak komolyabb sérüléseket okozna neki, később bűntudata támadna. Aemond tudott forrófejű lenni, de sosem volt vérfagyasztóan kegyetlen. Igen, jó néhányszor gonoszul viselkedett velem és a testvéreimmel, ám Jace-t és Luke-ot sem kellett félteni.
Kölcsönösen követtek el egymás ellen kisebb-nagyobb gaztetteket, nem beszélve arról a borzasztó esetről, amikor Luke félvakká tette Aemondot. Az öcsém azóta is rossz érzéssel gondolt vissza arra a tragikus estére. Nem akart örök sebet ejteni Aemondon, viszont már nem tehette semmissé, amit akkor elkövetett – noha szentül hittem, hogy ha újraélhette volna azt az éjszakát, sosem támadott volna tőrrel Aemondra.
Ama baleset nélkül eggyel kevesebb árny kúszhatott volna át a múltból a jelenbe, és Aemonddal talán már akkortájt helyrehozhattuk volna a kapcsolatunkat. Így azonban mostanra maradt, hogy rendezzük a viszonyunkat, és a Királyvárban töltött napok nagyban hozzásegítettek ahhoz, hogy mindezt megvalósíthassuk.
Sok időt voltunk együtt, ráadásul az esetek többségében kettesben. Mindeközben a vészesen közelgő eljegyzési ünnepség kapcsán meglévő feladataimról sem feledkeztem meg. Jó néhány alkalommal tartózkodtam a királyné társaságában, kivételes és tehetséges emberekkel találkoztam, mindegyikükkel más okból. Apránként összeállt a végleges dekoráció, elkészült a ruhám és Aemondé is, illetve megírásra és kiküldésre kerültek az ünnepélyre szóló meghívók.
Tovább boldogított, hogy nagyapám, a király állapota kielégítő mértékben és napról napra javult. Már ahhoz is volt elég ereje, hogy egy-két vacsorát az étkezőben, a családtagok társaságában fogyasszon el. Egyszer sem mulasztotta el megkérdezni, hogy haladnak az ünnepség előkészületei, és még arra is volt lehetőségem, hogy négyszemközt maradhassak vele.
