Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
A szoba, amelyben elszállásoltak, zavarba ejtően pompázatos volt, és magában hordozta a múlt egy jóízű szeletét. Az ajtóval szemben állt a tűzrakó, felette a Targaryen-ház jelképével ellátott címer lógott. Az ágynemű és a többi bútordarab színében és mintájában is összhangba volt hozva, és egyetlen részletében sem idézte a Hightowerek zöldjét.
Miután körbehordoztam a tekintetemet, lassan az ablakhoz sétáltam. Végigsimítottam a vastag, vérvörös sötétítőn, majd óvatosan félrehúztam, hogy megcsodálhassam a kinti látványt. A Nap már eltűnt az égről, átadva a helyét a korai holdnak és az elsőként megjelenő csillagoknak. A sötétedő égbolt derült volt, semmi nyomát nem hagyva az érkezésünkkor még vastag rétegben egymásba kapaszkodó gomolyfelhőknek.
A vár azon részén, amit onnan beláttam, csend honolt. Csupán az ajtóknál és az átjáróknál strázsáltak az őrök, kiknek ezüstös páncélja megcsillant a közelükben lévő fáklyák fényében. Ódon mivoltából eredően némi erőmbe és időmbe telt, de végül sikerült elfordítanom fogantyút, és résnyire nyitottam az ablakot.
Egy egészen picit kidugtam a fejemet, majd mélyet szippantottam a közeledő éjszaka jellegzetes illatából. Lehunytam a szemem, kiélvezve a pillanatot, miközben az ujjaimmal akaratlanul is rászorítottam az ablak fogantyújára.
Számtalan éjszakát eltöltöttem már Királyvárban, épp ezért megannyi emlékkel kötődtem hozzá. Melankolikus érzés ébredt bennem, mert hiányzott ez a közeg, mégis ott munkálkodott bennem a Sárkánykőhöz való kapcsolódásom, és minduntalan emlékeztetett az iránta érzett honvágyra.
Ezernyi szállal kötődtem mindkét helyhez, ha megkérdezték, mégiscsak Sárkánykőt neveztem volna otthonomnak, hisz ott lehettem valóban és minden szempontból szeretetteljes légkörben. Nem kellett a származásomat kétségbe vonók céltáblájává válnom, nem néztek rám becsmérlően, nem beszéltek ki a hátam mögött.
Ott tényleg szerettek engem, én ostoba mégis búcsút intettem volna Sárkánykőnek, és megvetettem volna a lábamat Királyvárban, ha Aemond újra a szívébe fogadott volna. Mert ez voltam én, és nem több: egy naiv, csak félig királyi vérből való kislány, aki fáradhatatlanul epedezik a saját nagybátyja szeretetéért.
Reszkető kézzel bezártam az ablakot, és a kezeimet összekulcsolva elhátráltam tőle. A következő, ami hívogatni kezdett, a tűzrakó előtti, több ember elhelyezésére is megfelelő, széles ülőalkalmatosság volt. Megkerültem, és annak bal szélén telepedtem le, közel a bútor mellett lévő asztalkához, amelyen egy kancsó bor és két üres, lefordított kupa várta a vendégét.
Hamar megfogalmazódott bennem az ötlet, miként enyhíthetném a közelgő vacsora miatti szorongásomat. Ugyan távol állt tőlem a rendszeres borfogyasztás, ismertem az ízét és a hatását. Még egészen fiatal koromban ittam először, akkor sem saját elhatározásból, hanem Daemon ösztönzésére.
