¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
– Végre megérkeztél, egyetlen kis unokahúgom! – mondta félhangosan Aegon.
Lendületesen megragadta a vállaimat, ellenkezést nem tűrően magához húzott, és előbb a bal, aztán a jobb orcámat is megcsókolta. Visszafojtott lélegzettel, teljesen megrökönyödve vártam, hogy véget érjen az ő ostoba, szándékosan figyelemfelhívó közjátéka, azonban a java még csak ezután jött.
– Mi az, öcsém, te nem is üdvözlöd a mi drága Naehránkat? – fordult Aemondhoz, amint eleresztett engem. – Vagy az ilyesfajta érzelgősséghez több borra lenne szükséged? De hová is gondolok, hisz te mindig túl komoly voltál az italozáshoz.
– Te viszont többet iszol, mint egy braavosi nagyúr – morogta Aemond.
– Pont annyit iszom, amennyit kell – zárta le a témát Aegon. Félig az öccse mögé került, és a hátánál fogva határozottan meglökte, egyenesen az én irányomba. – Gyerünk, Aemond, ne legyél már ennyire faragatlan! – hajtotta Aegon a saját akaratát.
– Miért kell ilyen idegesítően erőszakosnak lenned? – szűrtem a fogaim közt, mire a hallótávolságon belül lévő királyné, a Segítő és Helaena egy emberként rám szegezte a tekintetét.
Bizonyára nem számítottak a kirohanásomra, és eredendően én sem szerettem volna perpatvarba bocsátkozni, de a korábban megivott bor és Aegon tűrhetetlen pimaszsága kellően felhergeltek ahhoz, hogy ellentámadásba lendüljek.
– Csak nem rám vagy dühös, kedves unokahúgom!? – vonta fel a szemöldökét Aegon, teátrális mozdulattal a szívére téve a kezét.
– Talán leülhetnél végre, Aegon – kockáztatta meg Alicent. A szavai ártalmatlanok voltak, a hangja annál kevésbé. Parancs rejlett benne, méghozzá ellenkezést nem tűrő.
– Micsoda ünneprontók vagytok – elégedetlenkedett Aegon. A pillantása a királyné és Aemond közt váltakozott, aztán újfent rám nézett. – Sebaj, majd én kiküszöbölöm az öcsém által ejtett csorbát. Véletlenül sem szeretném, hogy úgy érezd, nem kapod meg a neked kijáró tiszteletet.
Nyeltem egyet, s közben felkészültem rá, hogy azonmód hátralépjek, amint Aegon ismét értem nyúl. Ugrásra készen vártam, hogy még azt is elkerüljem, hogy futólag megérinthessen, ám Aemond mindkettőnknél gyorsabbnak bizonyult.
– Sosem szorultam rá, hogy cselekedj helyettem – közölte Aemond, elkapva Aegon gallérját. Erősen rámarkolt az anyagra, könnyed mozdulattal a székéhez rántotta a bátyját, és ahogy a vállára csúsztatta a kezét, egyből ülő helyzetbe kényszerítette azt a tapintatlan hólyagot.
A csúfos jelenet véget ért, épp időben ahhoz, hogy a nagyapám kimaradjon belőle. Míg az ajtó kinyílt, és a katonák lassan bemasíroztak, közrefogva a széket, amelyben a király ült, a királyné megrovó pillantással illette az orra alatt érthetetlenül halkan motyogó Aegont.
