Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Megkövülten gubbasztottam az ágyam közepén. A gyertyák már rég csonkig égtek, a szobában rideg sötétség és súlyos csend honolt. Nagyapám halálhíre arra ösztönzött, hogy mielőbb találkozzam Aemonddal. Azt ugyan nem remélhettem, hogy megcáfolja a királyról terjedő szóbeszédet, abban viszont erősen bíztam, hogy magyarázatot tud adni a várban történő hirtelen felbolydulásra.
Mila és Ser Erryk még a zűrzavar kezdetén elhagyták a szobámat, így nem keltettek feltűnést senki számára. A távozásukat követően megannyi katona lepte el Maegor Erődjét, s közülük egy azt a feladatot kapta a Segítőtől, hogy társuljon Ser Errykhez, és az éjszaka hátralevő részében a már megszokott árnyékommal karöltve strázsáljon az ajtóm előtt.
A kialakult káosz első felében, nem sokkal Mila és Ser Erryk kisurranása után megpróbáltam elhagyni a lakrészemet. Közöltem a számomra ismeretlen katonával, hogy haladéktalanul látni szeretném Aemond herceget, azonban a férfi határozottan elutasította a parancsomat, és hűvös udvariassággal visszatessékelt a szobámba.
Jelentőségteljesen Ser Errykre néztem, azt várva tőle, hogy szembeszegüljön a páncélba öltözött katonával, de ahelyett, hogy az én pártomra állt volna, lopva megcsóválta a fejét. A tekintete elsiklott a vállam felett, arra biztatva, hogy válasszam az óvatosságot, és fújjak visszavonulót. Nem értettem, miért a katonával jutott egyetértésre és nem velem, viszont be kellett látnom, hogy egyedül nem juthattam át mindkettőjükön.
Kénytelen voltam hátralépni, a férfi pedig jó éjszakát kívánt, majd becsukta az orrom előtt az ajtót. Egy darabig idegesen fújtatva bámultam magam elé. A tehetetlenségem végtelenül frusztráló és kétségbeejtő volt. Aztán eszembe jutott a rejtekajtó – de szinte azonnal el is vetettem az ötletet.
Igyekeztem túllendülni a zaklatottságomon, hogy tiszta fejjel gondolkodhassak. Tudtam, hogy ha megkísérlem félreráncigálni az ágyat, hogy szabaddá tegyem a rejtekajtót, a fal túloldalán lévők meghallják a ténykedésemet. Biztosra vettem, hogy amint észlelik a zajokat, azonnal berongyolnak, és esélyem sem lesz rá, hogy kilógjak.
De nemcsak a két férfi jelentett problémát, hanem az a számtalan másik is, aki benyomult az erődbe. Ha át is küzdöttem volna magamat a titkos járaton, akkor sem jutottam volna annál messzebbre. Sejtelmem sem volt, hol mennyien tartózkodtak, sőt azzal sem voltam tisztában, hogy állandó helyet kaptak-e, vagy az volt a dolguk, hogy egyik a folyosóról a másikra járkáljanak.
Nem maradt más választásom, mint beletörődni, hogy legalább pirkadatig a négy fal között kell maradnom, így pedig addigi életem leghosszabbnak tűnő éjszakája következett. Egyszer csípőre tett kézzel ingáztam a szoba két vége között, másszor lerogytam a pamlagra, és bosszúsan a támlának vetettem a hátamat. Megőrjített a bezártság és a szívemet tépdeső gyász. Újra és újra elhatároztam, hogy kirontok az ajtón, és ha kell, foggal-körömmel küzdök azért, hogy eljuthassak Aemond szobájáig – végül mindig megfékeztem magam, és azonnal elöntött a szégyen.
