Alap storynk az hogy Carlos Sainz tesója a főszereplőnk Dona Sainz bele szeret testvére legjobb haverjába.
A többit pedig majd megtudjátok.
Remélem tetszeni fog. Jó olvasást!
Össze szedtem magam és már lent is voltam az étterem ahol ki is szúrtam a kis csapatatot. Carlos nem volt ott mondjuk nem csodálkozok. Egy nyolc személyes asztalnál ültek a srácok pontosabban Charles, Pierre, George és még Oscar, Lewis és persze Daniel.
- Megérkezett a nagy szerelmes. - Villantott meg mosolyát Daniel.
- Ne is mond inkább. - Ültem le közéjük és már meg is fogtam a fejem.
- Na mert? Máris dobtad? - Kérdezett rá Charles. Jaj istenem mit néznek ezek ki belőlem.
- Krisztus, hülye lennék dobni. De Carlossal perpillanat nem valami fényes a kapcsolatom. - Néztem fel a fiúkra. Daniel egy mindentudó keserű mosolyt küldött felém.
- Na várjunk de mikor golfozni voltunk akkor nem volt még semmi baj. Milyen végzetes hibát követtél el te fiú? - Veregette meg a vállam George.
- Igazából akkor még tényleg nem volt semmi baj. Csak hát annyi volt a baj, hogy bele szerettem a húgába. - Vakartam meg a tarkómat.
- Hát te hülye vagy. - Vetette magát hátra a székbe Pierre.
- És hány éves? - Kérdezett rá Lewis és közben az homlokát masszírozta.
- 17. - válaszoltam röviden.
- Na várjál még kiskorú is? Istenem te fiú. - Akadt ki Charles. Miért mindenki ezen akad fent. Én vagyok csak a hülye vagy mindenki más az?
- Most nem ez a nagyobb problémánk szerintem. Ki hogy érezte milyen lesz a holnapi szabadedzés? - Tereltem a témát.
A kis szokásos vacsora után már tízkor az ágyba fetrengtem. Ilyenkor már egy órája aludni szoktam de most nem megy. Hiányzik az angyalom. Olyan vagyok mint egy kis tini gyerek nyavalygok egy lányárt aki több százezer kiló méterre van tőlem. Mi fasz van velem? Nem értem. Már háromszor átpakoltam a párnákat az ágyon, de csak forgolódok. Most fel kéne hívnom? Azt kéne játszanom mint mikor 15 évesen felhívtad a nagy szerelmed és videóhívásban együtt alszotok. De nem akarom zavarni. Oh bassza meg nem érdekel. Felpattantam az ágyon és felvettem az éjjeli szekrényről a telefonom és már hívtam is a lányt.
- Nem bírsz nélkülem élni? - Szól a telefonba incselkedve. Istenem.
- Meg lehet. De azért ne szállj el magadtól. - Mosolyodtam el a lány kérdésén. Már pizsamába ült az ágyon a laptopja fénye világított csak meg az arcát. Papirok hevertek előtte valószínűleg a tételek voltak a lapokon. Szemüvege vissza verte a laptop kék fényét ezért nem láttam teljesen jól barna szemeit. Olyan aranyos szemüvegben ki emeli nagy szemeit. Kár, hogy csak ilyenkor hordja.
- Jó nem fogok talán. Fogadok nem tudsz aludni. Ugye? - Kezdett mutogatni a szövegkiemelővel a kezébe.
- Pontosan. - Értettem egyet a lánnyal.
- Találkoztál már Carlossal? - Kérdezett rá a lány miközben maga elé vette a lapokat és hátradőlt a párnák sokasága közé.
- Még nem de a többikkel igen. Te elmondtad Danielnek? - Ő csak bólogatott. - De tudtam mert Daniel egyből ezzel kezdte mikor leültem az asztalhoz. - Kezdtem bele a mesélésbe.
- Tudtad volna mennyire örült nekünk. - Mosolyogva mesélte nekem. És közben még mindig a lapokat vizsgálja.
- El tudom képzelni. A többik meg konkrétan lehülyéztek. - emlékszek vissza Charles mondataira.
- Miért? - Szökött a magasba a szemöldöke.
- Igazából mikor benyögtem, hogy Carlos húga vagy akkor, meg mikor elmondtam, hogy 17 vagy akkor is. - Feküdtem vissza a hasamra és neki támasztottam a párnának.
- Az szép. De mondjuk van benne valami. - Gondolkodik el.
- Biztos. De akkor sem értem hogy miért, nem is ismernek. - Húzom fel a saját agyam egy apróságon.
- Engedd el. Majd akkor derül ki, hogy viszonyulnak hozzám ha megismernek. - Nyugtat a lány. Még egy órát beszélgetünk és utána szerintem én aludtam be a telefon előtt. Mert reggel teljes képszakadással keltem.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
