Selena Alvarez-nek kicsit sem könnyű az élet. Szülei gyötrő nevelésében kellett felnőnie, ami kihat a személyiségében is. Ám amikor legjobb barátnője, Emma bele szeret az Fc Barcelona focistájába, Marc Guiu-ba, talán még az élete is megváltozhat, jó...
Ma meccs nap van. A Barça ma az Almería ellen játszik, szóval csak itthonról nézem a mérkőzést, Emma-val. Remélem, láthatom majd Hector-t a pályán. Emma este hét órakor átjött, és addig végig beszéltünk, míg elkezdődött volna a meccs.
-Amúgy, most mit érzel valójában Hector iránt?- kérdezte csevegő hangon, mire én vettem egy nagy lélegzetet.
-Igazából... úgy érzem, hogy élvezek, minden egyes pillanatot, amit vele töltök el. És annyira hiányzik a teste érintése, a szája íze...- néztem magam elé.
-Hát tudod... akkor már biztos, hogy belé szerettél!- kapta a kezét a szája elé.
-De... mivan, ha ő nem így érez, és megint csak játszadozik velem?!- törtem le.
-Selena! Most ezt komolyan gondolod?! Hidd el, hogy teljes szívéből szeret téged, hiszen akkor nem csókolt volna meg csak úgy, meg nem fogta volna meg a kezedet... és arról ne is beszéljünk, hogy azt mondta, hogy "De azért szeretlek!"- kulcsolta össze a kezeit maga előtt.
-Jó! Igazad van!- mosolyogtam.
Nem sokára elkezdődött a meccs. Amikor megláttam a pályán Hectort, végig a szememmel csak őt tudtam követni. Olyan jó volt látni, ahogy megszerzi a labdát, és erősen koncentrál. Amikor csak meghallottam a nevét, mintha az idő megállt volna. A szívem hevesen dobogott, és minden másodperc számított. Az egész világ elmosódott körülöttem, és melegség árasztotta el a lényemet... érdekes, de ilyet még soha se éreztem.
Nagyjából a 13. percben Hector megszerezte a labdát, és egy nagyon szépet belerúgott. A kapu előtt álló Fermin pedig befejelte.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Örömömből, a szívem majd kiszakadt a helyéről. Mosolyom olyan széles volt, mint még talán soha, és a szememben ragyogott a büszkeség. Lehet, hogy ez csak egy gólpassz, viszont számomra az a lényeg, hogy kirúgta azt... Fermin a kamera elé futott, és őt követte, az én büszkeségem. Az ereim között, szinte pezsgett a vér, Hector látványa miatt. Legszívesebben csak oda futnék hozzá, és megölelném, majd adnék egy lassú csókot az ajkaira, de hát körülbelül 644 kilométerre van tőlem...
~Másnap~
Végre péntek van... de igazából, nem is ezért, hanem azért keltem fel szívesen, mert ismét láthatom Hectort. Annyira vágyok már arra, hogy szorosan megölelhessem, és, hogy lássam a gyönyörű tekintetét.
•
Amikor kiléptünk a gimi ajtaján, elkapott az izgatottság. Pedig még a felvételi előtt sem izgultam ennyire, mint most.
A telefonom megcsörrent. Elővettem a zsebemből, és amikor megnéztem, és megláttam, Hector nevét, egyből elmosolyodtam.
-Szia!- szólalt bele.
-Szia!- köszöntem neki, kissé szűkszavúan.
-Ömm... hol tudunk találkozni?- kérdezte.
-Hát, én meg Emma az előbb jöttünk ki a gimiből, szóval a környéken vagyunk.
-Jó, mert én is a városban vagyok, és amúgy nem messze tőletek.- mondta, mire kicsit körül néztem.
Amikor megláttam gyönyörű mosolyát, a szívem erősen elkezdett zakatolni, és, mintha a szívem a felhőkbe szállt volna, és a boldogság szárnyalt volna vele. Közelebb mentünk egymáshoz, és közbe letettük a telefont. Testét szorosan, és szeretet teljesen átöleltem, amit egyből viszonzott.
-El sem hiszed, hogy mennyire büszke vagyok rád!- öleltem tovább.
-De, miért?- elengedett, majd gyönyörű csillogó barna szemeibe tekintettem.
-Hát, a gólpasszod miatt!
-De, az semmi!- vonta meg a vállát.
-Mi az, hogy "semmi"?! Igen is számít! Lehet, hogy nem te rúgtad azt a gólt, de akkor is... nélküled nem ment volna!- mondtam neki felháborodottan, mire csak egy kisebb mosolyt kaptam, némi szemforgatással.
-Őszíntén, nem nagyon győztél meg, hogy büszke vagy rám!- mosolygott.
-Úristen!- tettem a kezemet a homlokomra.- El sem hiszem, hogy a híres labdarúgó, Hector Fort áll előttem!- legyeztem magmat- Elájulok!- színészkettem.
-Jó, jó!- nevetett.
-Hidd el, hogy roppant büszke vagyok rád!- erősködtem.
-Jó, nyugi, most már elhiszem!- mosolygott, mire megfogta a kezeimet.
-Az volt a cél!- kacsintottam.
Amikor mélyen belenéztem a szemébe, mintha egy csodálatos világ tárult volna elém... a tekintetében láttam a szeretetet, a vágyat, és a nyugalmat. Az egész testem forrt a vágytól, hogy még közelebb kerüljek hozzá, mintha csak a szívem tudott volna dirigálni. Egy olyan érzés volt, mintha maga a szerelem nézett volna vissza rám. Tekintete, mintha a mennyországba juttatott volna... talán még annál is jobb helyre.
-Selena!- zökkentett ki a szeme ragyogásából.
-Igen?
-Nem tudom, hogy mondjam el neked...- hajtotta le a fejét, mire, mintha a szívem egy másodperc alatt összeomlott volna.- Sajnos... szembesűltem a napokban azzal a ténnyel, hogy...
-Mondjad már!- vágtam közbe türelmetlenül.
-Hogy én úgy érzem, hogy beléd szerettem... én, szeretlek, de nagyon!
Az egész testemben megremegett a szerelem lángjai, és abban a pillanatban, hogy kiejtette ezeket a szavakat a száján, olyan érzés volt, mintha a szívem táncra perdűlt volna.
-Hector... én is szeretlek!- valltam be.
Kissé lehajolt hozzám, majd egy roppant lassú, de kellemes csókot lehelt az ajkaimra.
-Mond már el nekem, hogy mégis, hogy tudtad elcsavarni ennyire a fejemet?- kérdezte két csók között.
-Ez, legyen az én titkom!- nevettem el magamat, majd karjaimmal a nyakát átöleltem, és egy percre se tudtuk elengedi egymás ajkait.
