Szenvedélyes gyűlölet ✔

1. Fejezet

A napjaimat sokáig egyedül töltöttem régen. Csak egy barátom volt, Isaac, de sajnos pár éve kiköltözött Olaszországba. Életem egyik mély pontja az volt, hogy a szüleim elváltak. Apám kiköltözött külföldre, ahol sajnos meghalt...szóval maradtam én, meg anya. Egy kis ideig elvoltunk egymás mellett.

Szereztem is egy új, legjobb barátot; Emmát.
Igazából nagyon különbözünk egymástól... ő az a tipikus lány, aki mindig szerelmes, imád rajzolni, festeni, szereti az állatokat, az embereket és hatalmas szíve van. Én sajnos ezeknek teljesen az ellentéte vagyok. Nem kellett sok, hogy elviseljük egymást és legjobb barátnők legyünk.

Emlékszem arra a borzalmas napra, mikor anya azt mondta, hogy el kell utaznia. Azt mondta, hogy csak egy hétre kell elmennie, de hát az egy hét már egy hónapja tart... szóval, egyedül élek, néha itt alszik Emma és, igazából ennyi.
Unalmasan telik minden egyes nap.

Már este nyolc óra volt, mikor a telefonom felvillant, ezzel jelezve, hogy hív valaki. És nem más, mint Emma.

– Szia! Átmehetek? Nagyon durva dolog történt velem! – hangjában hallottam az izgatottságot.

– Szia... oké, gyere! – feleltem kissé megszeppenve, hiszen utoljára talán két éve volt ilyen izgatott, amikor elöször kapta meg élete első csókját.

Pár perc elteltével már hallottam is, hogy az ajtón kopogtat kettőt.
Felálltam ülő helyzetemből, majd az ajtó elé léptem, és kitártam neki.

– Mitől vagy ilyen boldog? – kérdeztem, majd mielőtt még mondott volna egy szót is, bement a nappaliba.

– Emlékszel arra a fiúra, akiről nemrég meséltem, hogy randiztunk? – ült le izgatottan a kanapéra, majd észre vettem, hogy még a körmét is a térdébe véste, amitől fél holdak rajzolódtak ki a lábán.

– Igen?! – gondolkozóba estem... még csak tippem sincs, hogy kiről beszél. De neki ezt nem kell tudnia.

– Szóval... – benedvesítette az ajkát, ami már kiszárad, majd folytatta. – igazából nem csak egyszer találkoztunk. Márvagy egy hónapja randizgatunk és megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője! – mondta fülig érő szájjal, mire én is elmosolyodtam.

– Ez komoly? – őszíntén kicsit sem lepett meg a dolog. Emmár hamar szerelembe lehetett ejteni, mégha az illető kicsit sem illett a személyiségéhez.

– Igen! – vágta rá, majd észre vettem, hogy elpirult, amint a fiúra gondolt. – És a legjobb benne, hogy teljes mértékben olyan, mint én.

Emmának be sem állt a szája. Folyton csak róla beszélt. De elhallgattam, hiszen már megszoktam nála, hogy ha valami miatt izgatott, akkor nem tudja magába fojtani a szavakat.

– Amúgy szertném, hogy megismerjétek egymást! – jelentette ki, kicsit komolyabb hangnemet váltva.

– Rendben. – vontam meg a vállamat erőtlenül. – És mikor?

– Holnap.

– Oké – válaszoltam szűkszavúan.

Emmával rendeztünk egy rögtönzött pizsama partit. Igazából végig beszéltük az éjszakát.

Reggel mindketten elég álmosan keltünk. - mint amúgy általában.
Emmának hamar elkellett valahová mennie, szóval megintcsak maradtam én és a magány.

A délután is szörnyen hamar eltelt. Emma azt mondta, hogy az eseményre, amire meghívott a barátja minket, elegánsan kell öltözni. Nem igazán szeretem az ilyen eseményeket, mert folyton feszengek az olyan ruhákban, és kényelmetlenül érzem benne magamat, pedig az alakom meg van hozzá.