Szenvedélyes gyűlölet ✔

15. Fejezet

~1 héttel később~

Még most sem tudom, hogy mit csináljak...szörnyen aggódom, és Hector-ról is ugyan ez mondható el.

A körmömet piszkáltam állandóan.

-Selena, próbálj meg egy kicsit lazítani!- szólt rám Hector.

-Hector, nem tudok! El sem hiszed, hogy mennyire nehéz helyzetben vagyok!- néztem rá könnyes szemekkel.

-Mikor mondjuk el Emma-nak és Marc-nak?- kérdezte csillogó szemekkel.

-Ma. Most.- feleltem határozottan.

-Akkor áthívom őket!- felelte, majd a telefonjáért nyúlt.

Később át is jöttek, én pedig csak jobban izgulni kezdtem.
Leültek a kanapéra, majd mi is azzal szembe.
Vettem egy nagy levegőt, majd ki is fújtam, és Hector felé néztem.

-Egyszerre?- kérdeztem, mire bólintott.

Ismét feléjük néztem.

-Gye...- kezdtük volna a mondatot, de a telefonom hirtelen megcsörrent.

Felkaptam, majd kimentem a teraszra, utánam pedig Hector jött aki megfogta a derekamat.

-Üdvözlöm, a kórházból hívom! Ömm... nagyon sajnáljuk, de félrenéztük egy másik páciensnek a leletét, és ő a terhes, nem pedig maga!- felelte, mire szinte a levegő is könnyebb lett volna.

A szemem kikerekedett, és Hector felé néztem, aki kérdőn állt.

-Rendben, semmi gond! Köszönöm, hogy hívott! Visszhall!- mondtam, majd letettem, és Hector nyakába ugrottam.

-Nem lesz gyerekünk!- súgtam a fülébe, mire szorosan átkarolt.

-Jajj de jó!- mosolygott.- Úgy értem, hogy még fiatalok vagyunk egy gyerekhez.

-Igen, igen!- mosolyogtam én is, aztán pedig kézen fogva visszaindultunk.

-Mit akartatok mondani?- kérdezte Emma.

-Ja, lényegtelen!- mondtuk egyszerre, majd legyintettem.

-Jóóó?!- nézett ránk Marc hunyorítva.

Még beszélgettünk, pontosabban ők, mert én magamban elmondtam egy imát. Mintha Isten az égről lenézett volna rám, és a kezét nyújtotta volna.

Később elmentek.

Egy nagy levegőt vettem és kifújtam.

-Fúh, ezt megúsztuk...- adtam egy pacsit Hectornak.

-Ezt meg!- mosolygott. -Még ráérünk!

-Hector?- néztem rá hirtelen sokkos tekintettel. -Ugye... nem felejtetted el?

-Igen, ne aggódj, nem felejtettem el!- kalimpált a kezével.

-Akkor jó!- nyugodtam meg.

-Most gondolj bele, ha egy percel később hívott volna a nő...- húztam el a számat.