Szenvedélyes gyűlölet ✔

12. Fejezet

A csend kettőnk között elég sok ideig tartott... kezdtem fázni, szóval a lábamat magamhoz húztam, és a fejemet a térdemre hajtottam.

-Kezdjük újra!- szólalt meg, majd kinyújtotta a jobb kezét felém.- Héctor Fort García.

-Selena Alvarez!- fogtam vele kezet.

-Nem fázol?- kérdezte egy kis idő után, engem méregetve.

-De!- vágtam rá, mire levette a pulcsiját és átadta.- És te nem fogsz fázni?- kérdeztem, majd felvettem a puha pulcsiját.

-Ha hozzám bújsz, akkor nem!- kacsintott rám, egy édes mosoly mellett.

Mosolyogva megforgattam a szemeimet, majd közelebb ültem hozzá, és a fejemet a vállára hajtottam.
Jobb karját az én karomra tette és elkezdett simogatni.

-Nem tudlak kiverni a fejemből Selena Alvarez!

-Ha ez vígasztal, én se tudlak Hector Fort!- nevettük el magunkat.

Hector egy kicsit lehajolt, és ajakit az én alsó ajkamra helyezte, majd megfogtam az állkapcsát és csak annyit éreztem, hogy már a nyelvünk is összeér.

-Hector...- néztem rá boci szemekkel.

-Mondjad!- mondta lágy és nyugodt hangon, ami, mint a tavaszi szél, átjárta az egész testemet.

-Figyelj... én... én szeretlek, viszont...

-...viszont, te nem szeretnél barátságnál többet...- hajtotta le a fejét.

-Nem erről van szó!- fogtam meg a fejét.- Csak tudnánk egy kicsit lassaban haladni?- néztem rá boci szemekkel.

-Úristen! Persze! Neharagudj...- mosolygott.

-Ja, nem haragszom!- legyintettem.

-Akkor jó!- mondta, majd egy hajtincset a fülem mögé tűrt.-De... mivan azzal a...- kezdte a mondatát, mire egy kicsit eltávolodtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni rendesen.

-Isaac-el? Mondtam már, hogy ő csak a régi legjobb barátom!- emeltem fel egy kicsit a hangomat.

-Jól van, de... ő is...

-Mi? Fiú? Igen, és? Hector, nem fogok lemondani a régi barátságunkról!- húztam ki magamat.

-Egy szóval nem mondtam olyat, hogy mondj le a barátságotokról! De, persze, neked ezt már így kellett felfogni...- nézett maga elé.

-Én fogom fel így? Már ne is haragudjál, de nem én vagyok féltékeny mindig!- jelentettem ki határozottan.

-Igazából, már nem érdekel a te agyszüleményeid, hogy féltékeny lennék, vagy ilyesmi...- nézett rám lesújtó pillantással, mire én egy kicsit elnevettem magamat.

-Jó, de akkor ne érdeljen az sem, hogy már nem vagyok számodra senki!- emeltem fel a hangomat ismét, és ott hagytam.

-Hidd el, hogy nem fog!- kiáltotta utánam.

Ennyire kettős érzést még sose éreztem... nem tudom hogy most inkább mérges vagyok-e, vagy inkább csak bőgjem el magamat...
Pedig azt hittem, hogy a kapcsulatunkból már csak a csillagos ég lesz... de mégsem.

Haza érve, erősen becsaptam magam mögött a bejárati ajtót, de valaki megtámasztotta. Pontosabban Isaac.

-Minden rendben Selena?- fürkészett.

-Nem! Semmi sincs rendben!- kaptam a kezemet a fejemhez.

-Mi történt?- kérdezte, majd leültem és a karjaimba temettem az arcomat.

-Hectorral ismét szakítottunk, mert... miattad!- mondtam a fejemet fel sem emelve, remegő hangon, úgy, hogy még én se tudtam rendesen hallani.

-Selena, nem értem, nézz a szemembe!- utasította, mire felkaptam a láng vörös fejemet.

-Mondom, Hectorral ismét szakítottunk, miattad!- mondam dühösen.

-Neee!- kapta mindkét kezét a fejéhez.- De nekem mi közöm van hozzátok?- kérdezte aggódva.

-A hülye irigysége... mert, ha már van mellettem egy másik egyed, akkor persze, már elkapja a féltékenység, meg minden...- kulcsoltam össze a karomat.- Elegem van Isaac!- mondtam neki, mire éreztem, hogy egy kisebb könny csordúl le az arcomon, és, hogy Isaac megölel.

-Selena! Te semmiről nem tehetsz, mert ha nem bízik meg benned, akkor az nem a te hibád!-mondta nyugodt hangon.

-De... túl kell lépnem rajta! Tudhattam volna, már az elején, hogy... ő egy aljas, önző és érzéketlen ember.- reszketett a hangom.

-Lépj is túl rajta, mert ha valóban számára csak ennyit érsz...

Nem mondtam Isaac-nek, de azért a szívem mélyén még mindig szeretem Hector-t. Bár, azért amiket mondott, kicsit olyan volt, mintha egy hegyes kést szúrtak volna a lelkembe.

Egyszer csak azt láttuk, hogy Emma beront kopogás nélkül az ajtón.

-Selena! Mi történt?- kérdezte Emma, kicsit idegesen.

-Honnan tudod már is, hogy...

-Hector mindent elmondott Marc-nak, aki meg nyílván elmondta nekem, de csak annyit, hogy szakítottatok, de mi történt?!

-Isaac miatt...- néztem a fiúra.- De semmiről nem tehet.

-Gyötör a lelkiismeret!- nézett Isaac szomorú tekintettel rám.

-Mondom, hogy ez csak az ő hülyesége!- Na, de mindegy, ha nem bánnátok...

-Ja, persze elmegyünk! Gyere Isaac!- mondta, majd el is mentek.

▪︎

Az ideg szinte már széttépett... állandóan csak azon kaptam magamat, hogy amikor ülök, a lábam, mintha idegrángást kapott volna. És sajnos még a hajamon is láttam a stressz tüneteit.

Úgy érzem, mintha egy ördögi kör lenne az egész dolog...