Szenvedélyes gyűlölet ✔

8. Fejezet

A lábaim egyenesen a szobámig vittek, ahol leültem az ágyam szélére, és a kezembe temettem az arcomat. Nem is tudom, hogy most pontosan mit is érzek. Nem tudom, hogy mégis, hogy gondoltam azt, hogy lehet ebből bármi is. De nyílván, neki csak egy játék vagyok. Szégyenben éreztem magamat. A lábam, szinte idegrángást kapott, és az ujjaimon tépkedtem a bőrt.
A telefonom állandóan rezgett, szóval inkább megfogtam és kikapcsoltam, aztán ledobtam az ágyamra.
Probáltam kicsit összeszedni magamat, azonban nem sikerült.
Lehajtottam a fejemet a párnámra. Az arcomról egy kisebb könny csepp folyt le... azt az egy cseppet követte a következő és utána, már teljesen sírtam. A takarómat a nyakamig húztam fel, mikor láttam, hogy a szoba ajtaja kinyílik. Szerencsére csak Emma volt az.

-Szia Selena...- látszott rajta, hogy nagon megsajnált és mellém leült.- Sajnálom, hogy mi történt!- mondta.

-Nem kell!- vontam meg a vállamat és egy kicsit összeszedtem magamat.

-Amúgy... nem kell elmondanod, ha nem szeretnéd, de mi történt köztetek?

-Hát... történt pár csók és...- kezdtem el, viszont közbe vágott

-Igen... várj! Lefeküdtetek?- kapta a kezét a szája elé.

-Hát, ami azt illeti, igen... De, úgy látszik, hogy nem jelentek neki semmit!- néztem magam elé.

-Hidd el, hogy fontos vagy neki! Nem mondtam... de Marc mindig azt mondta nekem, hogy már szörnyen idegesíti őt Hector, mert mindig rólad áradozott neki.- erre a mondatára egy kicsit, mintha még a levegő is könnyebb lett volna. Felnyílott a szemem.

-Tényleg?- kérdeztem tőle egy kisebb mosollyal, mire ő csak bólintott egyet.

-Igen... amúgy az Fc Barcelona ismét szervez egy eseményt, holnap... szóval, eljössz?- nézett rám boci szemekkel.

-Igen!- nem Hector miatt mondtam igent, mivel attól még nagyon is haragszom, de azért elkísérem Emma-t.

Emmával még egy kicsit beszélgettünk, aztán elment. A telfonomért nyúltam és bekapcsoltam... nyolc nem fogadott hívás és tizenkettő üzenet, és ez csak Hector-tól. Azért, a szívem mélyén jól esett az, hogy nem adja fel a próbálkozást.

~Másnap~

Reggel kipihenten ébredtem fel. Nem is gondoltam a tegnapi sérelmekre. Hiszek abban, hogy találunk megoldást az egész ügyre... vagy legalábbis bemesélem magamnak, hiszen, én... szerintem... szeretem.
Megfogott a szép, ragyogó mosolya, a göndör fürtjei, a hangja, ami még néha a fülemben cseng, és a két szemei, amibe szinte olvasni lehetne a szavakat. Nem tudom, hogy ő mit érez valójában irántam, viszont abba biztos vagyok, hogy ölni tudnék azért, hogy ismét ajkaink találkozzanak, és, hogy újból érezzem kezeit összefonva az enyémmel.

Gondolataimat hirtelen megszakította, hogy véletlenűl a kávémat kiborítottam az asztalra. Felálltam és megfogtam egy törlő kendőt. Míg áztattam fel a kiömlött forró kávét az asztalról, az jutott az eszembe, hogy most az én lelkem is nagyjából ugyan így szétfolyt. Remélem a szívem is gyógyítható... talán, már teljesen elvette az eszemet az egész dolog.

Délután elkezdtem készülődni a barçás eseményre. Egy sima fekete, térdig érő, hosszú ujjú ruhát választottam, egy szép nyakláncal.

Aztán elkészítettem a sminkemet; raktam fel egy kis szájfényt, és szempillaspirált, meg alapozót.

Szokásomhoz hívően nem volt kedvem magassarkúba menni, ezért inkább maradtam a sima fehér cipőmnél.

A telefonomat levettem a töltőről és felhívtam Emma-t, hogy kész vagyok. Azt mondta, hogy induljak el és majd út közben találkozunk. Így is tettem, szóval bezártam magam mögött az ajtót és elindultam az eseményre.
Nagyon jó érzés volt a hideg, sötét utcán egyedül sétálni... valahogy nagyon megnyugtatott.
Emma útközben csatlakozott hozzám.

-Büszke vagyok rád, Selena!- mondta és átkarolt a vállamnál fogva.

-Miért is?

-Mert, hogy még a történtek után is eljössz, úgy, hogy tudod... ott lesz.- erre én csak magam elé néztem, csöndben.

Megérkeztünk, mikor egy kicsit elkapott a félelem érzet... a szívem elkezdett erősen verni, és a véremet átjárta a melegség.
Emma indult be, én pedig követtem, mert már nagyon választásom nem volt...
Egy kicsit körül néztem, hogy merre lehet Hector meg Marc. Emma ügyesebb volt, és hamarabb meglátta őket, azonban, míg ő elindult a fiúk felé, én maradtam ott, ahol eddig is ácsorogtam. Emma visszanézett felém;

-Te nem jössz?

-Nem, menj csak!

Emma otthagyott engem és tovább ment a fiúkhoz.
Észre vettem, hogy kettő focista felém jön. Egy magas, sötét hajú focista kinyújtotta a kezét.

-Pedri González, ő pedig Pablo Gavi!- mutatkozott be.

-Selena Alvarez, nagyon örülök!- mosolyogtam rájuk. -Gavi? Így hívnak?- néztem a fiúra.

-Igen, de hívhatsz Pablo-nak is!

~Hector szemszöge~

Kicsit meglepődtem, amikor megláttam Selena-t... azt hittem, hogy nem fog eljönni, mert most látni sem akar. Nagyon rosszúl esik az egész dolog. Hogy lehetek ilyen hülye... már rákellett volna jönnöm, hogy nekem csak ő kell, és senki más. Őszíntén rossz volt látni, hogy másokkal szívesen beszél, és még csak felém se pillant. A szívem húz hozzá... nem tudom elengedni.

~Selena szemszöge~

Direkt nem akartam Hector felé nézni, mert valamiért olyan érzés, mintha egy kést forgatnának az aortámban.
Úgy érzem, hogy jó barátokat találtam, viszont... nekem talán nem erre van most szükségem.
Éppen Pedri nagyban beszélt, mikor éreztem, hogy valaki elhúz a karomnál fogva, a többiektől. Hirtelen megfordultam, amikor megláttam ismét Hector-t. A szívem egy kissé elkezdett hevesebben kalapálni. Már nem is vagyok rá annyira mérges.

-Figyelj, Selena... nagyon sajnálom az egész dolgot, azzal a lánnyal. A napokban, illetve már karácsonykor rájöttem, hogy számomra te szörnyen fontos vagy!- mondta és megfogta a kezeimet.

-Jó... megbocsájtok, ha, - tettem fel a mutató ujjamat- soha többé nem fogsz ilyet csinálni... illetve mással!- jelentettem ki, mire ő egy kicsit elmosolyogta magát, és adott egy kisebb csókot az ajkamra.

Ígérem!- tette a kezét a szívére.

Hector, Marc felé nézett és a levegőbe boxolt.

-Ez kicsit sem volt feltűnő!- nevettem el magamat, utalva az előző produkciójára.

-Már úgy hiányzott a nevetésed!- mondta, majd egy kisebb hajtincset a fülem mögé tűrt.

Valóban ez már szörnyen hiányzott... az érintése mindig melegséggel tölt el.