Selena Alvarez-nek kicsit sem könnyű az élet. Szülei gyötrő nevelésében kellett felnőnie, ami kihat a személyiségében is. Ám amikor legjobb barátnője, Emma bele szeret az Fc Barcelona focistájába, Marc Guiu-ba, talán még az élete is megváltozhat, jó...
Abban a pillanatban, semmi sem járt a fejembe, mindössze, hogy csak vele szeretnék lenni. Éreztem, hogy gyengéden elkezdte cirógatni a karomat. Már nem is gondoltam apára, a rosszakaró gondolataimra. Az illata annyira kellemes volt, hogy szinte csak arra tudtam fókuszálni. Felálltam, hogy becsukjam az ablakot, amikor láttam, hogy elég nagy vihar fog jönni estére. Kitettem a kezemet, hogy megnézzem esik-e az eső. Éreztem a kis eső cseppeket, aztán azok a kis cseppek már zuhogásra fogták magukat.
Visszamentem a kanapéra és leültem, szorosan Hector mellé.
Talán már érzek közöttünk egy kis kémiát. Az életem eddig színtelen volt, viszont, hogy ő beléppet a képbe...most már ő a színpalettám.
A szívem vágyott arra, hogy megfogjam a kezét... minden bátorságomat összeszedve ujjaimat összefontam az övéivel. Habozás nélkül viszonozta a kézfogást, ami annyira melegséggel telítette el a szívemet... Rám nézett, én pedig vissza rá. Már megint magával ragadott a tekintete, viszont inkább most elfordultam, mielőtt még egy csók elsült volna... Igen, vágytam rá. Legszívesebben megcsókoltam volna és egymást csókolni egésznap, de most tudtam uralni magamon. Arra vágyok, hogy karjaiba zárjon és soha ne engedjen el.
Éreztem, ahogy még mindig fürkész engem a tekintetével.
-Mondjad! - néztem rá.
-Olyan szép vagy! - jelentette ki, mire nekem a szívem kihagyott egy lüktetést, arcomra felkúszott a pír és testemet átjárta a melegség.
-Te meg aranyos! - mosolyogtam rá.
-Ennyit kapok? - nevette el magát, mire szájára adtam egy puszit és abból a kis pusziból, lett rengeteg.
-Ez már jobban tetszik? -kérdeztem két puszi között.
-Nagyon is! - válaszolta, én pedig az ölébe ültem.
Karjai az egész testemet körül fonta. Én a fejét fogtam és közben elkezdtem simogatni a tarkóját. Nem gondoltam semmire, kettőnkön kívűl. A finom ajkai, ahogy az enyémhez érintkeztek, az, ahogy kezeivel a derekamat átkarolta, és az illata... a legjobb dolog az életben.
Kezdtünk volna bele a dolgokba, mikor hirtelen hallottuk, ahogy nyílik a bejárati ajtó. Mind a kettőnk teste megrezzent és felkaptuk a fejünket.
-Szia, Selena! Csak annyi, hogy... - nézett fel a telefonjából Emma. - Úristen, sajnálom! - csukta be maga előtt az ajtót.
Hector-al összenéztünk és elnevettük magunkat.
-Ezt, nem hiszem el! - ütögettem a kezemet a fejemhez, nevetve. Hector csak legyintett egyet és megvonta a vállát.
Továbbra is az ölében ültem és karjaimat a nyaka köré fontam, és izmos mellkasára hajtottam a fejemet. Olyan jó volt hallani azt, ahogy hevesen dobog a szíve. Szörnyen rossz volt belegondolni, hogy nem sokára elmegy...
-Hector?! Mikor méssz? - néztem fel a csillogó szemeibe.
-Elmenjek? - kérdezte.
-Ha lehet, akkor soha ne menj el! - mondtam és még szorosabban átöleltem, ő pedig adott egy puszit az arcomra.
Kezeink újból egymásba fonódtak.
-Hector!?
-Mondjad!
-Jövőhéten lesz egy bál... eljössz velem? - kérdeztem.
-A jövőhetembe nem fér bele... sajnálom! - erre a mondatára szörnyen csalódott lettem.
Szomorúan álomra hajtottam a fejemet.
~A bál napja~
Semmi kedvem nem volt felkelni az ágyamból. Ha Hector este eltudna jönni, akkor biztos, hogy máshogy tekintenék erre az egészre. Nagy nehezen kikeltem és lementem reggelizni. Emma átjött reggel, hogy majd együtt menjünk a gimibe.
Leültünk az asztalhoz.
-Amúgy, mi volt a tegnapi... - kezdte a mondatát, viszont közbe vágtam.
-Nem volt semmi! - jelentettem ki, lezárva ezt az ügyet, hiszen, ha csak arra gondolok, hogy nem lehetek vele a bálon... mintha sebeket tépne fel.
Kicsivel később elindultunk. Az időjárás, napos és szeles volt.
Amikor a gimihez értünk, elkapott az undor. Bárhová is néztem az emberek csak a bálról beszélgettek és vagy smároltak a partnerükkel.
Sajnos az idő repült, és vészesen közeledett már az este. Mindenki sietett haza, hogy átöltözenek, meg minden. Már Emma is izgult, szóval sietős léptekkel haza indultunk. Kis idő után utjaink elágazódtak, szóval magamra maradtam. Őszíntén ötletem sincs, hogy mégis mibe menjek... Aztán eszembe jutott egy ruha, amit még egyszer valamire anyától kaptam.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
A sminkemet megcsináltam, a hajamat kiengedtem és kivasaltam. Cipőnek, nem akartam magassarkúba menni, mert rossz emlékeim vannak... ezért arra gondoltam, ha úgy sem táncolok, meg semmi, akkor miért is ne mehetnék sport cipőbe. Ahogy idősebb leszek, annál inkább nem érdekel, hogy mit gondolnak az emberek rólam.
Este, Emma elém jött, szóval együtt elindultunk vissza a gimibe.
-Te sport cipőbe vagy? - kérdezte mosolyogva.
-Igen! - mondtam és adott egy pacsit.
Bementünk a bálba, ahol rengeteg ember volt. Emma hamar megtalálta a párját. (nyilván Marc-ot) Én pedig leültem és néztem, ahogy a többiek élvezik az életet. Amikor eljött a lassú szám, egy kicsit újból szomorú lettem. Arra gondoltam, ha Hector itt lenne, akkor milyen jó lenne az este... de nincs itt.
Már, nem bírtam tovább és inkább haza indultam.
Egyedül mentem a sötét, hideg utcán, amikor a ház előtt megláttam öltönyben, és egy rózsával a kezében Hector-t. A szívem hevesen elkezdett kapálni és a rohantam megölelni.
-Hát, tudod nem akartam elrontani ezt a napodat! - mondta és megfogta a kezemet.
Az eső megeredt. Nem kellett sok, hogy mind a kettőnkről csöpögjön le az eső cseppek.
-Olyan szép vagy! - mért végig a szemeivel.
-Te is nagyon elegáns vagy!
A nyaka köré fontam a karjaimat és a mellkasára hajtottam a fejemet. Aztán, mintha a bálban lennénk, elkezdtünk lassúzni. Ez sokkal jobb, mintha a bálban lennénk!
