Szenvedélyes gyűlölet ✔

19. Fejezet

Emma lehet, hogy nem szeretne szülinapot, de akkor is elrángatom egy buliba, akár akarja, akár nem.

-Isaac, keljél már fel! - nyitottam be a szoba ajtaján, majd elhúztam a függönyöket, hogy a szobát átjárja a délutáni napsugarak.

-Csak öt perc. - mondta a párnájába hajtva a fejét, álmos hangon.

-De már délután van! Keljél fel! - kivettem a feje alól a párnát, majd az a fején landolt.

Mikor már láttam, hogy kinyitotta a szemét, kimenten a szobából. Az ajtót becsukva magam mögött, megláttam Marc-ot.

-Selena! - állított meg. - Segíts kérlek!

-Oké, persze! - biccentettem.

-Egyszerűen, nem tudom, hogy mit vegyek Emma-nak! - nézett rám aggódó pillantással.- Olyan makacs, és mindig azt mondja, hogy neki nincs szüksége semmire.

-Tudom. Nem könnyű. De van valami...- mosolyogtam, amikor eszembe jutott a megfelelő ötlet. - Emma, nagyon régóta szeretne egy cicát. - húztam el a számat, mire Marc kikerekedett szemekkel nézett rám, és nyelt egy nagyot.

Elnevettem magamat a tekintetén, majd lementem a lépcsőn.
A konyhába érve, öntöttem magamnak egy kis vizet, majd amikor az udvar felől hallottam a labda pattanásokat, tekintetem egyből a nagy üvegajtóra szegeződött. Mosolyogva néztem, ahogy Hector focizik egymagába és, hogy közbe a délutáni napsugár megragyogja.

Lassan elhúztam az üvegajtót, majd neki támaszkodtam, és néztem tovább, amit nem is vett észre egy darabig.

-Jésusom, Selena! - kapta a kezét a szívéhez, ijedtében.

-Bocsi, nem akartalak megijeszteni. - odaléptem mellé, majd átkaroltam, és amikor nem figyelt, kicseleztem.

-Naa! - mosolygott. - Nem is tudtam, hogy tudsz focizni.

-Hát, pedig régen fociztam. - vontam vállat.

Még focizgattunk, majd felmentem a szobámba és átöltöztem a bulira.
A hajamat begöndörítettem, majd felkötöttem.
Később hallottam, hogy Emma megjött, hiszen elment dél körül a családjához.

-Emma! - szóltam a lány után, mielőtt még becsukta volna maga mögött az ajtót.

-Igen?! - kapta föl a fejét.

-Csak, szólni akartam, hogy öltözz át, mert este elmegyünk buliba. - mosolyogtam rá, mire megforgatta a szemét.

-Jó! Végülis egy estét kibírok.

Lementem Hector-hoz.
A kanapén ült és telefonozott, mire szorosan mellé ültem. A fejemet a vállára hajtottam, és elkezdtem simogatni a tarkóját.
Kikapcsolta a telefonját, majd átkarolt.

▪︎

-Látom, Isaac-nek bejött az este... - fürkésztem a fiút mosolyogva, aki egy szőke, alacsony lánnyal beszélgetett.

-Nem tudja még a csaj, hogy mire vállalkozik. - nevette el magát Emma.

-Ja, az biztos. Nem akarsz táncolni? - kérdeztem, mert már egy ideje csak ülünk a bárban, és csak nézzük, ahogy az embereket megvilágítja a kék, piros, lila és még egy csomó szín.

Miután kicsit ittunk, mentünk táncolni.
Sosem volt az erősségem, viszont így, hogy már ittam, könnyebb volt.

Egy kis idő múlva éreztem, hogy valaki megfogta a csuklómat erősen. Megfordultam, majd egyből kirántottam.

-Van kedved táncolni? Vagy inni valamit? Hozok neked. - erősködött egy harmincas éveiben járó, kopaszodó férfi.

-Nem! Hagyjon békén! - fordultam vissza Emma-hoz, de aztán akaratosan ismét megfogta a kezemet.

-Gyere Selena! - mentett ki a helyzetből Hector.

-Köszönöm! - hajtottam a mellkasára a fejemet, majd átöleltem.

Állainkat egymás vállán pihentettük, amikor a férfi meglátott minket.

-Szóval neked a gyerekek jönnek be. - nevette el magát.

-Hector, kérlek menjünk! - könnyeztem be, majd ő csak bólintott.

A bejárathoz léptünk, majd pedig elindultunk a nyári hidegben.
Hector szó nélkül nyújtotta a pulcsiját, amit habozás nélkül elfogadtam.
Beleraktam a pulóver zsebébe a kezemet.

-Nagyon hálás vagyok! - törtem meg a csendet.

-Nem kell. Alap, hogy segítek! Hiszen a barátnőm vagy... és szeretlek! - mosolygott, majd összefonta ujjait az enyémmel.

-Én is téged! - pirultam el.

Mikor haza értünk, letusoltam, majd felvettem a pizsamámat.

-Őszíntén, aggódom egy picit Isaac miatt. Mert, ha Emma és Marc leléptek randizni, akkor egyedül marad... - húztam el a számat.

-Ne aggódj! Már felnőtt. Nem lesz baj. - nyugtatott.

Kimentem az udvarra, majd leültem a fűbe. Hector pedig mellém ült.
Kis csöndet követve láttam, hogy a telefonja felvillan. Üzenete jött. Egy lány neve volt, de ez nem zavart... csak egy kicsit.
Hector nem írt vissza, viszont a lány vagy harminc üzenetet küldött neki.

-Nem írsz vissza? - kérdeztem.

-Nem! - felelte határozottan.

-Akkor majd én. - vettem el a telefonját pofátlanul.

Amikor elolvastam a második üzenetet -,, Úgy hiányzol! Tudunk találkozni? Adj még egy esélyt!!!" - őszíntén szólva, meglepődtem, és nem tudtam, hogy mit mondjak.

-Hector?! - remegett a hangom. - Miért akar veled találkozni? És mi történt köztetek? - kérdeztem, higgadt hangon.

-Ő.. ő az exem. De utálom! Hidd el, hogy ő már a múlt.

-De... ti komolyan találkoztatok pár hete? - kérdeztem utalva egy régebbi beszélgetésre.

-Selena! Ne haragudj... de tényleg, nincs köztünk semmi!

-Csók? Csók volt? - kérdeztem bekönnyezve.

-Ne haragudj... - hajtotta le a fejét, utalva arra, hogy igen... igen, volt csók.

Magam elé néztem egy kis ideig, majd ott hagytam és felmentem a szobámba. Becsuktam magam mögött az ajtót, és akkor egyből elsírtam magamat. Legubbasztottam a sarokba és patakként folytak a könnyeim. Gyengének éreztem magamat. Fájt és bántott az egész dolog. Legalább senki nem látott, így nyugodtan kisírhattam magamat.

-Selena! - kopogott Hector az ajtón.

-Hagyj! - mondtam ki alig érthetően a sírástól.

-Kérlek! Én téged szeretlek! És, ezt te is tudod.

-Nem! Nem tudom! Nem tudom, hogy már mit higgyek... miért bízzak benned...

Később Emma bejött a szobába.

-Jól vagy? Mondjuk ez hülye kérdés.

-Az! - vágtam rá.

Ráhajtottam a párnámra a fejemet és kis idő múlva elaludtam.