Szenvedélyes gyűlölet ✔

11. Fejezet

Egyszer csak, azon kaptam magamat, hogy a bejárati ajtó becsapódik mögöttünk, és az egész világ, mintha elmosódna.
Hector puha és lágy ajkait el sem engedve láttam a szemeiben a vágyat.
Én arra vágytam, hogy közelebb lehessek hozzá, és ezt meg is kaptam.
Nyelvünk összért, és már csak annyit éreztem, hogy a kanapén ülünk. Hector ölébe ültem, majd tovább csókoltuk egymást, el sem engedve. Karjaimmal átöleltem a nyakát, amin erősen lehetett érezni a férfi parfüm férfias illatát.

Apró csókjait a nyakamon végezte el, mire én már az egész sötét, göndör haját széttúrtam... de még neki ez is jól állt.

Kezemet pólójába helyeztem, majd az izmoktól teli hátába kapaszkodtam.

-Nem is hittem volna pár hónapja, hogy veled fogom csinálni egy kanapén... - súgtam a fülébe.

-De ez már nem az első!- puszilta meg az arcomat.

A pólója végét megfogtam mindkét kezemmel, majd segítségével megszabadítottam tőle. Aztán pedig ő is követte a példámat, csak az én felsőmmel.

-Mióta vágytál erre?- kérdeztem.

-Hát... talán már az esemény óta, amikor megláttalak.

-Jó kitartó vagy!- kuncogtam.

-Érted megéri, bármennyi időt is kellett várni arra, hogy a kezeid a hátamon legyenek.- És, te?- kérdezte, mire megfogtam az erősen kirajzolódó állkapcsait.

-Szerintem koncentráljunk a jelenre, és hagyjuk magunk mögött a múltat!

-Szerintem is!- csókolt hevesen tovább.

~Pár nappal később~

Az elmúlt napokban az agyam mintha csak kizárta volna a negatív gondolatokat, és tele lennék pozitívummal. Biztos, hogy Hector miatt van ez.

Délután kimentem a városba, pontosabban az edző központ felé, mert Hector azt mondta, hogy most van edzésük, és ha szeretném megvárhatom...
Mikor már az edző központ előtt voltam, elő vettem a telefonomat, hogy megnézzem, mennyi az idő, amikor éreztem, hogy valaki a karomnál megfog. Amikor felnéztem, a kezemet a szám elé kaptam, mert előttem állt a másik legjobb barátom.

-Úristen, Isaac!- öleltem meg szorosan.-Mit keresel itt? Azt hittem, hogy Olaszországban vagy!

-Igen, de haza költöztünk!

-Tényleg?- öleltem meg ismét, a kérdésemre pedig csak bólintott.

-És, te?- kérdezte, mire megláttam Hectort, aki szinte le sem vette rólunk a szemét.

Isaac-ot eltoltam magamtól, majd láttam, hogy Hector hátat fordít nekem.
Ott hagytam egy szó nélkül, majd Hector után indultam, sietős léptekkel.

-Hector! Várj már!- fogtam meg a vállát.

-Hagyjál Selena! Csak hagyj békén!- nézett Isaac felé.

-Hector, ő csak a...

-Nem érdekel a mentegetőzésed!- vágott közbe.

-De kérlek, Hector, hadd magyarázzam meg!- tettem össze a kezemet, majd éreztem az arcomon a legördülő sós könnyeket.

-Szerintem eleget láttam! Szóval... tudod mit?! Ne is szólj hozzám, és... és mi már csak a múlt vagyunk!- mondta, majd hátat fordított nekem.

Úgy érzem, mintha egy darabot a szívemből kitéptek volna. A szívem szétszakadt, és, mintha a fájdalom átjárta volna minden egyes porcikámat.
A talaj, mintha összeomlott volna alattam, és csak annyit éreztem, hogy Isaac húz fel a földről.