Refrain Boy |Lev × Reader - Befejezett|

three

Monoma-sant illedelmesen megtapsoltuk a beszéde után, azonban a taps után még feltartotta a kezét, így mindenki elhalkult.

  - Még valami. Ma az esti edzés lesz csak megtartva. Biztosan elfáradtatok, szóval pihenjetek le egy kicsit. Ilyen melegben fontos, hogy pihenjetek és eleget igyatok, valamint egyetek. Az előtérben van víz automata, több is, valamint az étkezdében is. Ott tudtok magatoknak vizet tölteni, de nálunk felnőtteknél is van kartonos víz, ha arra lenne szükségetek - nézett végig rajtunk. Kicsit úgy éreztem, mintha mindenki aggódó apukája lenne abban a pillanatban - Ennyit szerettem volna. Mehettek - fejezte be egy mosoly mellett.

A tömegből azonnal Kuroo lépett ki, aki az apukájához sietett Naoi-san társaságában. A tömegek hangoskodni kezdtek és mindenki elkezdte átbeszélni a dolgokat a saját csapatával.

  - Még bő egy óra van ebédig - kiabálta túl Ukai-san a tömeget - Kiyoko, Yachi, [Név] - szólt hozzánk először - Előtte szeretnék veletek beszélni pár dologról és az edzéstervekről, hogy mire kellene koncentrálni. A többiekkel - nézett át a fiúkra és hangosabbra vette a hangját - ebéd után akarok összeülni tárgyalni! Oda nem szükséges jönnötök - nézett le ránk, menedzserekre.

  - Értettük! - szóltak a srácok.

Ukai-san kérte, hogy addig maradjunk, míg kicsit el nem oszlik a tömeg, ugyanis úgy egyszerűbb felmenni a szobákba is.

  - [Név] - lépett oda hozzám Kuroo - Apa mondta, hogy ebéd után tudna adni ágyneműt. Most kicsit sok a dolga.

  - Jó, nekem teljesen jó - mosolyodtam el - Délután van kedvetek csinálni valamit?

  - Persze, ha lementek ezek a csapatos megbeszélések, akkor összeülünk végre - sóhajtott a Nekoma csapatkapitánya - Most kicsit mindenki szanaszét van, de Bokuto is alig várja már, hogy együtt lehessünk.

  - Kuroo, jössz egy kicsit? - szólt oda a fiúnak Nekomata-sensei.

  - Igen! - szólt, majd intett a fekete hajú és elsietett.

A szememmel a Nekoma többi tagját néztem és elég hamar ki is szúrtam azt az illetőt, akit eredetileg kerestem. Ő felém igyekezett és nagy mosoly terült el az arcán, amikor észrevettem őt.

  - Olyan izgatott vagyok! - sietett hozzám Lev és szinte ezer wattos mosoly volt az arcán - Csak délután lesz nekünk csapatos megbeszélés, pont vacsi előtt, mert az edzőknek dolga van. Nem lógunk együtt kicsit? - mosolygott folyamatosan.

  - Ne haragudj, de nekem most mennem kell beszélni az edzővel - szóltam elszontyolodva, mire a mosolya szomorkásan eltűnt az arcáról - Viszont ebédelhetnénk együtt és utána beszélgethetnénk kettesben. Ha neked is jó - tettem hozzá zavartan. Őszintén szólva szerettem volna vele kettesben is lenni kicsit, ugyanis három hete nem láttam már - Benne vagy?

  - Igen, igen, igen! - vigyorodott el azonnal. Olyan aranyos volt... - Eszünk mind együtt?

  - Hát, ha elférünk az asztaloknál, akkor igen! - bólintottam rá kedvesen - Nekünk is lesz délután megbeszélés, de oda nem kötelező menniük a menedzsereknek. 

  - Akkor lóghatunk együtt? - csillant fel a szeme, mire bólintottam - Ez az! Úgy hiányzott már, hogy személyesen is időt töltsünk el egymással - hadarta el.

Ahogy ott állt előttem és csillogó szemekkel nézett engem, hatalmasat dobbant a szívem. Imádtam ezt a fiút és nagyon tetszett nekem. Pontosan meg se tudnám mondani, hogy mi tetszett meg benne először, de nagyon szeretem benne, hogy ennyire őszinte és gyermeki lelke van. Habár kettő évvel idősebb vagyok tőle, mégis meg tudom értetni magamat vele. Ha van olyan dolog, amit nem ért, vagy esetlen hozzá, akkor nem szólom le, hanem segítek neki a tájékozódásban.  Egyenlő félként tekintek rá, ugyanis az is. Nem számít, hogy fiatalabb tőlem.