Refrain Boy |Lev × Reader - Befejezett|

eleven

Csütörtök reggel tombolt a meleg a csarnokban. Magamat legyeztem a mappámmal és közben úgy éreztem, hogy meg fogok gyulladni. Közel harmincöt fok volt odakint és még csak délelőtt volt. Az edzők és a felnőttek nagyon sok folyadékot adtak nekünk, azonban ennek ellenére sem volt jobb a helyzet. Folyt rólam a víz és legszívesebben a hűtött szobában lettem volna. A padon ültem, próbáltam rendesen írni a dolgokat, de közben küzdöttem a meleg ellen. Pont szünet volt, így a fiúk odajöttek hozzám. Mindegyik harmadévesemnek adtam egy-egy kulacsot és törölközőt.

  - Jók vagytok? - kérdeztem meg aggodalmasan.

  - Nagyon meleg van - sóhajtotta Daichi.

  - Tudok valahogy segíteni? - érdeklődtem meg. 

  - Amit teszel, éppen elég - fordult felém Suga - Figyelj magadra is, ugyanis nem csak nekünk kell megfelelő folyadékmennyiséget bevinnünk a szervezetünkbe.

  - Ti többet mozogtok, szóval nektek is azért oda kell figyelni - sóhajtottam - Lassan elmegyek újra tölteni. Kezdenek elfogyni azok, amik itt vannak nálam.

  - Segítsünk? - kérdezett rá Asahi.

  - Hát...Egy kis segítséget elfogadnék - szóltam zavartan és az üres palackokat a kezembe vettem. Asahival és kimentünk a tornateremből, hogy a kinti csapnál megtöltsük őket - Jézusom, de tűz a nap.

  - Érzem, hogy perzsel a bőröm - sóhajtotta és elkezdte megtölteni az egyik kulacsot - Nagyon meleg van már most. Nagyon nem jár a levegő. Jó is lenne egy kis eső.

  - Az valóban kellemesen esne - motyogtam és elvettem tőle a megtöltött palackot, majd a következőt is felé tartottam.

Igyekeztünk minél gyorsabban tölteni a palackokat, hogy ne kelljen sokáig kint lennünk a napon. Amikor megvoltunk vele, akkor bő vízzel megmostam az arcomat és Asahi is. Ketten vittük vissza a palackokat és bent kicsit jobb idő is volt, mint kint.

  - Ne menjetek ki. Kint halál van - pakoltam le a palackokat a padra, amikor odaértünk Sugaékhoz.

  - Ugye? - szólt oda Kuroo és közben a pólójába törölte izzadt arcát - Hőségriasztás van. Apa azon gondolkodik, hogy megrövidíti az edzéseket. Bármikor rosszul lehetünk, ha ebben a melegben ennyit mozgunk.

  - Mondjuk ez teljesen érthető. Csak így feleslegesen is vagyunk itt - néztem a többi csapatra, akiken látszott, hogy habár játszani és fejlődni szeretnének, a meleg megakadályozta őket.

  - Mondjuk a törpe és Kageyama biztosan még így is pörögnek - nevetett Kuroo.

  - Remélem, hogy nem - morogta Daichi - Nekik se kellene túlzásba vinni ebben a melegben.

  - Még fél óra van vissza és vége ennek az edzésnek - szólt oda Bokuto barátnője.

Felé néztem, majd kicsit messzebb, ahol éppen Sachie legyezte Oikawat, akiről szakadt a víz. Iwaizumi közben levette a pólóját és azzal legyezte magát, hogy kicsit lehűljön. Mindenkin látszott, hogy nehezen viseljük el a minket sújtó meleget. Fiatalok voltunk és nem ehhez volt szokta a testünk.

  - Nem mehetünk már? - sóhajtotta Bokuto és a barátnőjére dőlt.

  - Koutaro, könyörgöm, ne! Folyik rólam és rólad is a víz! - tolta el őt a barátnője.

Bokuto csak búsan elfeküdt a padon és lehunyta a szemét.

  - Meg akarok halni...Ez kínzás!

  - Ki mondta neked, hogy mozogj ekkora erőbedobással? - fonta össze a karjait Kuroo.

  - Jó, de...De...Én csak meg akartam mutatni, mit tudok - nyöszörgött a harmadéves Fukurodanis.

  - Mégis kinek? - fogta meg a fejét Kuroo.

  - Hé...itt a szerelmem és előtte jól kell játszanom... - motyogta Bokuto.

  - De ne erőltesd meg magad ekkora melegben - simogatta meg a lány a fiú haját - Nem kell semmit se bizonyítanod. Ennek ellenére is tudom, hogy mennyire tehetséges vagy.

  - Hey, hey, hey - nevetett fáradtan Bokuto és a hangja se volt annyira erős.

  - Szerintem reggelre elég ennyi - jött felénk Naoi-san - Monoma szólt nekünk, hogy elmehettek reggeli edzésről, de maradjatok a szálláson a meleg miatt.

  - Ez az! - pattant fel Bokuto, megragadta a barátnője karját és kifelé kezdte el rángatni.

  - Hé, a cuccom még itt van! - szólt a lány hirtelen.

  - A későbbi edzések meglesznek tartva? - kérdeztem kíváncsian az edzőtől.

  - Nem tudom még - rázta meg a Nekoma fiatalabbik edzője a fejét - Ezzel kapcsolatosan még értesíteni fogunk titeket, de addig is menjetek be a hűsre, mert komolyan félek, hogy valaki rosszul lesz. 

Mindannyian csak bólintottunk, összeszedtük a dolgainkat, majd elindultunk a szállásra. Kiérve a napsütéses égbolt alá, azt hittem, hogy összeesek, annyira meleg volt. Oldalra néztem és láttam, hogy a többi csarnokból is jönnek ki a többiek. Hitokara vártam, aki Hinataval jött ki és Levvel. A tegnap este után Levvel úgy éreztem, hogy egy olyasfajta közelség alakult ki közöttünk, ami nem igazán baráti. Eddig is úgy éreztem, hogy nem lehet százszázalékosan baráti az, ami közöttünk van, de most kaptam egy kisebb reményt, hogy ez többe is át tud menni.

  - [Név]-san! - kiabált nekem Lev és gyorsan futni kezdett felém.

  - Hé, mi ez a nagy izgatottság? Hogyan vagy képes pörögni ennyire nagy melegben? - kérdeztem meg tőle megrökönyödve.

  - Csak jó látni téged! - nevetett és láttam rajta, hogy róla is konkrétan folyik a víz - Elég sokat futkostam és hamar el is fáradtam. Nincs kedved valamit venni az automatában? 

  - Nincs nálam apró jelenleg.

  - Nálam sincs, de jöjjünn le inni valamit! - mosolyodott el ezer wattos mosollyal.

  - Hogy vagy képes ilyen időben ennyire energikusnak lenni? - húzta össze a szemét Tsukishima, ahogy elment mellettünk. Közben Yamaguchi a pólójába törölgette magát.

  - A meleg ellenére nagyon jól érzem magamat - válaszolt Lev őszinteséggel a hangjában.

  - Ennek pedig nagyon örülök. Na, de menjünk be a melegről, mert a végén valaki rosszul lesz.

  - Verseny befelé? - nézett Hinata Tobiora.

  - Fut a halál, menj a közelemből - fintorgott rá Tobio és lassan elindult befelé.

Elnevettem magamat, Tobioék előre mentek és kettesben maradtam hátul Levvel, ugyanis Hitokahoz odament Ukai-san.

  - Jól érzed magad? - kérdezett rá Lev nálam, mire pislogva néztem fel rá - Tudod, a tegnapi...

  - Oh, igen - biccentettem sietősen és magam elé néztem - Jobban vagyok. Jól esett kint maradni veled és kettesben lenni. Megismételhetnénk valamikor.

  - Ha gondban vagy...Akkor is együtt lehetünk - szólt halkabban, mire újra felnéztem az arcára, ahogy haladtunk a szállásra.

Lev arca kicsit piros volt és muszáj volt ugratnom ezzel abban a pillanatban.

  - Hé, mitől piros az arcod? Elpirultál? - kérdeztem nevetve.

  - A melegtől! - védekezett azonnal.

  - Jó volt veled lenni, amikor nem éreztem jól magamat lelkileg - tértem át egy komolyabb részre a beszélgetésnek - Szóval én máskor is hozzád fordulok majd. De remélem tudod, hogy ez kölcsönös.

Lev aprót bólintott, én pedig kedvesen nyúltam le a kezéhez, megfogtam a kisujját, majd a szállás felé kezdtem el vele lépkedni, hogy végre valahára le tudjuk magunkat hűteni, ezután a pokoli reggeli edzés után.