A délután folyamán Hitokaval a szobában kártyáztunk. A hőség nem akart apadni és úgy döntöttünk, hogy nem megyünk ki a légkondicionált szobából. Hűtöttünk be magunknak vizet és kártyázni kezdtünk. Elég sokat szoktunk kártyázni és elég sokfajta kártyajátékot ismerünk is. Most egy svéd kártyajátékkal játszottunk és közben zenét hallgattunk halkan.
- Azt oda tedd - mutattam az egyik paklira - Így szerintem kezd összeállni - nézegettem a lapjainkat.
- És ha ezt odatennénk? - nyúlt az én lapjaimhoz az unokahúgom, majd rétette az egyik jó paklira.
- Oh, igen, ez jó lesz - mosolyodtam el.
A kártyázásunk közepette történt, hogy az ajtón kopogni kezdtek. Én szóltam ki, hogy szabad és legnagyobb meglepetésemre, Yaku állt az ajtóban.
- Szia - köszöntem neki meglepve és Hitoka is intett neki.
- Sziasztok. [Név], egy percre beszélhetnénk? - kérdezte és a hangjában furcsa aggódalom volt fellelhető.
Pislogva bólintottam, leraktam a kezeimből a lapokat, majd papucsba bújtam és odamentem hozzá.
- Gond van? - kérdeztem rá azonnal, ugyanis ha nem lett volna gond, akkor nem jött volna el hozzánk. Legalábbis úgy érzem. És mivel ő jött, ezért merem állítani, hogy Levvel van valami. Ez pedig csak megnöveli a szívverésemet.
- Hát...Bent voltunk a szobában és igazából nem tudom, hogy miképp jött rá, de kinyögte, hogy honvágya van. Vagyis kezd kijönni rajta a honvágy. Nem jönnél át, hogy kicsit helyre rázd? Eléggé maga alatt van.
- Oh, basszus - csettintettem a nyelvemmel és hátra néztem Hitokara.
- Menj nyugodtan - legyintett a kezével.
- Mit játszotok? - kérdezett rá Yaku és Hitoka felé nézett.
- Svéd kártyajáték. Kipróbálod? - kérdezte Hitoka kedvesen.
- Helyet cserélünk? - kérdeztem Yakutól kedvesen.
- Nem baj, ha maradok kártyázni veled? - célozta Hitokanak a kérdését.
- Maradj csak nyugodtan. Elmagyarázom a szabályokat - szedte össze Hitoka a lapokat, hogy új játékot tudjanak kezdeni.
- Oh, rendben - mosolyodott el Yaku, majd felnézett rám - Kérlek, szedd össze őt.
- Megteszem, ami tőlem telik - mosolyodtam el kedvesen, majd elköszöntem Hitokaéktól és elindultam Yakuék szobájába.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar be fog állni Levnél a honvágy. Most nem is mentek el a városból, mindössze nem volt otthon már napok óta. Az ilyen eseteknél tudatosul bennem jobban, hogy ő valóban kicsi még és fiatal. Szerintem sose kínos az, ha honvágyad van. Akik jóban vannak a családtagjaikkal és szeretnek otthon lenni, azoknál gyakori, hogyha honvágyuk van. Éppen emiatt akartam Levnek segíteni, hogy jobban legyen. Lépcsőn közlekedtem, amíg el nem értem Levék szobáját. Ott állva vártam egy kicsit, majd végül bekopogtam. Egy ideig nem érkezett válasz, így újra kopogtam és lassan benyitottam. Ahogy nyitottam az ajtót, észrevettem, hogy Lev ott fekszik az ágyon, benne van a füles a fülében és néz valamit. Ahogy bementem, valószínűleg észrevett a perifériájából és felém nézett. Pislogva és kedvtelenül nézett engem, én pedig becsuktam magam mögött az ajtót. Felé kezdtem el lépkedni, ő pedig közben kivette a fülest és maga mellé tette.
- Szia - köszöntem kedvesen és leültem az ágya szélére - Itt maradhatok melletted kicsit?
- Yaku-san elment szólni neked? - rakta össze azonnal a helyzetet, én pedig bólintottam - És te...Egyből jöttél? - suttogta.
YOU ARE READING
Refrain Boy |Lev × Reader - Befejezett|
Fanfiction...együtt, az elsuhanó széllel, nem vagyunk képesek mindent a kezünkbe venni... ...egy barátság, mely két csapattal kezdődött. Egy nyári szünet, melyet sose feledsz. Egy edzőtábor, melyben közelebb kerültök egymáshoz. És egy fiú, aki a legfontosabb...
