Szavak nélkül [Taegi]

6. fejezet

- Yoongi szemszöge -

Mit ne mondjak, az egy hét szabadságunk elég gyorsan eltelt, és már állhattunk is vissza a munkába. Tae első dala az új albumához teljesen kész lett, és ki is adták YouTube-on. Egy óra alatt több milliós nézettséget ért el, amit nem csodálok, hiszen az Armyk imádnak minket külön-külön is. Tae nagyon boldog volt. Én is boldog voltam, amiért ő az. Viszont most az új dalomon kéne dolgoznom. Elkezdtem írni, és már majdnem kész, de még nem akarom megmutatni Taehyungnak. Még nem.
- Yoongs! - rontott be a stúdiómba hatalmas boldogsággal gondolataim főszereplője, majd leült mellém a kanapéra, és karjaimba vetette magát. Ennek köszönhetően eldőltünk a kanapén. Még a végén ezen a kanapén tesz magáévá. Várjunk, nem úgy értettem. Hülye gondolatok. - Annyira köszönöm, hogy megírtad nekem ezt a csodás dalt! - lepte el puszikkal az arcom, mire elmosolyodtam. - Szeretlek! - bújt a nyakamba, mire én köré fontam a karjaim. Én is szeretlek.... Tae... Bárcsak kimondhatnám ezt, de még nem lehet.... Nem szabad megszólalnom.
Hirtelen Tae és az én telefonom is pityegni kezdett egymás után folyton. Tae felült, majd én is, és telefonunkat a kezünkbe véve néztük meg, mi ez. A múltkori fotózás képeit tették ki az Instagramra és a Twitterre, ahonnan csak úgy áradtak a kommentek. Mindenféle. Negatív és pozitív is egyaránt. Főleg az én és Taehyung képei alá mentek a kommentek.

"Istenem Yoongi oppa és Taehyung oppa milyen cukik 😻😭💜💜"

"Taegi a legjobb shipp, örülök hogy visszatértél Suga 😍💜"

"Hehe Taegi 💪🏻😌❤️"

Ezek aranyos üzenetek, és még hasonló ilyenek vannak. Viszont, amikor lejjebb görgettem, jöttek a hater üzenetek vagy az olyan Armyk üzenetei, akik szerettek engem akkor, amikor még beszéltem.

"Nézzétek a néma Yoongi visszatért 😆🙄"

"Jujj őt miért nem tették már ki? Némán senki sem megy semmire, főleg ha direkt nem szólal meg. 😕"

"Takarodj innen! Nem kíváncsi már rád senki sem, nem veszed észre?? 🤨"

Szemeim megteltek könnyekkel, miközben hasonló utáló üzeneteket olvastam. Tae rám kapta a fejét, és aggódva nézett rám.
- Yoongs, mi a baj? - húzódott közelebb hozzám, majd amikor meglátta a telefonomon a kommenteket, rájött. - Hé! Nincs igazuk! - vette arcom két keze közé, míg könnyeim ugyanúgy folytak. - Ne hallgass rájuk! Értékes vagy, és még sokan szeretnek. Ezek az utálók csak azért csinálják ezt, mert nincs jobb dolguk, és a saját életük meg túl unalmas nekik. Nem szabad velük foglalkoznod, érted? - döntötte homlokát az enyémnek, így orrunk is összeért. Elengedett, majd írni kezdtem neki egy üzenetet.
- Tudod, igazuk van mégis.... Van hangom, csak gyáva vagyok megszólalni nehogy bárki is rájöjjön, mit tettem. Csak te tudod és senki más. Viszont ha megszólalnék, akkor kifaggatnának mindenről. Nem fog ez nekem menni... - küldtem el neki az üzenetet, amit elolvasott egyből.
- Akkor sincs igazuk. Nem gondolnak bele abba, hogy te mit éltél át 3 éve! Semmi joguk ezért ilyeneket írni rólad! Értékes vagy, főleg számomra! - mondta, majd tarkómra fogva húzott egy lágy és édes csókba. Viszonoztam csókját, nehogy már a szomorúságom miatt tönkre tegyem ezt a gyönyörű és érzelmes pillanatot. Miután elvált tőlem, rám mosolygott az a gyönyörű és cuki mosolya. - Szeretlek, Yoongs, és ezt nem bírom elégszer elmondani! - simogatta arcom. Becsuktam a szemem a kellemes érzésre.
- Én is szeretlek... - adtam hangot gondolataimnak, mire kipattantak a szemeim, és szám elé kaptam a kezem. Jézusom, mit tettem???
- Yoongs, te...? - megráztam a fejem. - Megszólaltál! - húzott karjaiba. - Istenem, annyi év után végre megszólaltál, és csak nekem! - mondta boldogan, majd hirtelen eltolt magától. - Mondj még valamit, kérlek.... Senkinek sem mondom el, csak még egy valamit mondj nekem. Bármire képes lennék még egy szóért vagy mondatért. - könyörgött, én pedig nem tudtam neki ellenállni. Csak még utoljára neki.... megszólalhatok, nem?
- Te vagy a mindenem, Tae... maradj mindig mellettem... - bújtam karjaiba, és innentől már nem szólaltam meg.
- Tényleg ezeket gondolod? - kérdezte, mire bólintottam. - Köszönöm, hogy egy kicsit is megszólaltál. Nekem ez sokat jelent. Elképzelni sem tudom, milyen nehéz volt ez neked, de... - itt nem hagytam, hogy folytassa, mert ajkaira csókoltam, amin meglepődött, de hamar viszonozta, és át is vette az irányítást felettem. Finoman mozgatta ajkait, néha megszívva vagy harapva ajkaimat. Egyre mohóbban falta ajkaim, amikor levegőhiány miatt elváltam tőle. Neki hogy a fenébe van ennyi levegője??? Ekkor valaki megzavart minket. Namjoon kukkantott be.
- Taehyung, ideje lenne jönnöd gyakorolni, hiszen nemsokára come back. - mondta Namjoon, mire Tae bólintott, majd felállt, én pedig követtem a táncterembe. Akkor jöjjön egy kis pihenés számomra.

Este elmentünk Tae-val és a kis krapekkal sétálni. Yeontan nagyon élvezi a sétát, úgy veszem észre. Mondjuk egész nap egyedül van egy üres házban. Vagyis nincs teljesen egyedül, mert Bam, aki Jungkook kutyája, ott van vele. Taehyunggal összekulcsolt kezekkel sétálunk, míg a póráz végén Yeontan boldogan sétál. Olyan cuki.
- Yoongs, lehet, hogy nagy kérés lesz, amit most kérek, és ha nem akarod teljesíteni, nem kell.... - kezdett bele, én pedig sejtettem, mit szeretne. - Mi lenne, ha nekem beszélnél? Annyira boldog lennék, ha legalább előttem beszélnél... Tudom, hogy ez önzőség, de - nem hagytam, hogy folytassa, mert közbevágtam. Muszáj volt. Felidegesített.
- Ha tudod, hogy önzőség, akkor miért kéred ezt? - húztam ki a kezem az övéből, mire megálltunk, Yeontan pedig értetlenül nézett ránk. Elővettem a telefonom, majd írni kezdtem.
- Szerintem világos voltam. Ne várd el többé, hogy megszólaljak. Én visszamentem a dormba. Fáradt vagyok. - írtam le neki, majd ott hagyva őt, siettem vissza a dormba. Sajnálom, Tae.... Nem szabad nekem ezt. Nekem TILOS a beszéd.