Szavak nélkül [Taegi]

10. fejezet

-Taehyung szemszöge-

Amikor Yoongi megjelent és nagy hévvel kivitte Jimint, eléggé meglepődtem én is, és Jungkook is. Észrevettem, hogy mostanában kerülik egymást Jiminnel, ezért elhatároztam, hogy majd beszélek vele. Nyilván, ha nem akarja elmondani, nem kell, én csak segíteni szeretnék a legjobb barátomnak. Pár perc múlva Jimin visszajött egy bús, komor tekintettel, én pedig kerestem a szerelmemet, de nem jött utána.
- Hol van Yoongi? - mentem oda Jiminhez.
- Én... nos, lehet, megbántottam, és félek, hogy valami butaságot csinál... - ekkor egy másik bandából jött egy lány, aki látta sírva futni Yoongit a tető felé.
- Mit mondtál neki?! - fogtam pólójánál fogva, és közelebb húztam magamhoz. Elég idegesen néztem rá, ami miatt ő megijedt. - Halljam! Mi a francot mondtál Yoonginak?!
- Taehyung, elég lesz! - kiáltott rám Namjoon, majd szétszedett minket. Dühösen ott hagyva őket, szaladtam a tető felé, hiszen biztosan öngyilkos akar lenni. Yoongs... Ne hagyj itt, kérlek... Ahogy felértem, csak azt láttam, hogy egyet lép, én pedig gyorsan oda futottam a tető széléhez, majd elkaptam a majdnem leeső Yoongit. Szorosan fogtam a kezét, mire ő rám nézett. Nagy erőt véve magamon, felhúztam őt a stabil talajra, és leültettem a földre.
- Beléd mégis mi ütött?! - kérdeztem elég hangosan, mire ő könnyes szemekkel nézett rám. Már eleve pirosak voltak a szemei a sírástól. Le kell nyugodnom, mert megsiratom. - Yoongs, ne haragudj... - térdeltem az ülő szerelmem mellé, majd arcát két kezem közé vettem. - Sajnálom... Kérlek, mondd el, mit mondott Jimin... - mondtam lágyabb hangon. Nagy levegőt vett...
- Meg akartam kérdezni, hogy mi van vele és Jungkookkal, viszont erre nem reagált jól. Én mondtam, hogy ne nézzen hülyének, hiszen nem vagyok vak. Erre ezt mondta: "Ahogyan sem vagy, csak sajnáltatod magad mindenkivel, és még Taehyungot is befűzted, mikor először téged szerettelek! Borzasztó ember lett belőled, tudod...?" -akadt el a végére a hangja. Szívem összeszorult szavai hallatán. Megfojtom Jimint, az hét szentség. Idegesen felálltam, majd Yoongit magammal rángattam egyenesen a próbaterembe. Oda szinte berontva mentünk, majd az ajtóban elengedtem Yoongi kezét, és Jimin felé mentem, aki Hobival beszélgetett éppen. Megfogtam Jimin kezét és magam felé fordítottam. Akkora volt bennem most az adrenalin, hogy bevágtam neki egyet, mire a földre esett és vér folyt a szájából. Mindenki félelemmel teli szemekkel nézett rám, majd a véres öklömre, aztán a földön fekvő Jiminre. Vadul vert a szívem, de nem tehetek róla. Ha valaki bántja azt, ami az enyém, akkor azt nem kímélem, akármennyire is jóban vagyunk.
- Ha mégegyszer megmered bántani Yoongit, megöllek!!-kiáltottam vérben forgó szemekkel. - Ez mindenki másra is vonatkozik! - néztem szét a szobában, majd mindenkit ott hagyva, vittem ki magammal Yoongit.

Nem érdekel a táncpróba, nekem kell egy kis friss levegő. A kocsimba beültetve szerelmemet, zártam rá az ajtót, majd beültem a volán mögé, és be se csatoltam magam, ezért így indultam el. Szinte vagy 120-al mentem, de semmi sem érdekelt. A kedvenc helyünkre tartottam, a kosárpályára. Ott leparkolva kiszálltam a kocsiból, mire Yoongi követett engem. Idegesen leültem a kosárpálya nézőterére, majd Yoongi is leült mellém.
- Kérdezhetek valamit? - kérdeztem a mellettem ülőtől, miközben rá néztem. Bólintott. Szóval most sem fog beszélni? Ráveszem én... - Ha bármi bajod lenne, azonnal szólnál nekem, nem? - bólintott. - Akkor miért nem jöttél oda hozzám, mikor Jimin azt mondta neked? Miért akartál öngyilkos lenni??! Miért???! - kérdeztem, miközben könnyeim megeredtek. - Megszólalni sem fogsz legalább nekem, ha baj van?? Senki sincs itt... Kérlek... Yoongs... - fogtam meg a kezét. - Bármire képes lennék, ha beszélnél... Legalább nekem... és nem önzőségből teszem ezúttal... kérlek... Mondj valamit...
- Szeretlek... - mondta, majd magához húzott, és szorosan a karjaiba zárt. Fejem a nyakába fúrtam, így könnyeim jobban folytak. Yoongi simogatni kezdte a hátam, hogy megnyugtasson. - Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat kell miattam átélned... Azért akartam leugrani, hogy többet ne okozzak másoknak szenvedést, és magamnak sem. Ne haragudj... többet nem teszek ilyet, sem ehhez hasonló öngyilkossági kísérleteket. - mire kimondta ezeket, eltoltam magamtól, majd ő letörölte a könnyeim. -Innentől ígérem, csak neked beszélek, ha baj van, vagy bármi más... Megígérem. - mosolyodott el halványan. Én is ezt tettem, majd tarkójára fogtam, és finoman ajkaimra húztam. Lassan faltuk egymás ajkait, miközben kezem a nyakát simogatta. Annyira szeretem. Mivel érdemeltem ki őt...? Miután elváltunk egymástól, láttam, hogy Yoongi elmosolyodik. Végre mosolyt csaltam az arcára.
- Annyira szeretlek. - mondtam.
- Én is téged. - mondta. - A kezed, hogy van? - pillantott le az öklömre, amivel bevertem Jiminnek.
- Hm... fáj, de nem vészes.
- Olyan bolond vagy. - nevetett fel. - De azért legközelebb ilyet ne csinálj. Nem akart megbántani, csak kicsúszott a rég bent tartott véleménye. - húzta el a száját.
- Én ilyet akár mással is megtennék, ha bántana. A saját apámat is képes lennék megütni, ha bármit tenne veled. Erre nem kerül sor, ez csak példa volt. - fogtam meg a kezét.
- Értem. De azért fogd vissza magad, jó?-bólintottam.-Olyan jó érzés beszélni veled... hanggal...
- Nekem meg jó hallani újra a gyönyörű hangodat. - pusziltam orra hegyére.

A nap már lemenőben volt, nekünk pedig hamarosan vissza kell menni, hiszen kerestetni fognak minket. Lassan el is indultunk a dormba, ahol már elvileg mindenki ott van. Az előszobába lépve levettük cipőnket és beljebb mentünk a házba. Ahogy számítottam rá, Namjoon ott állt az ajtóban és várt minket.
- Szerintem beszélnünk kéne... nem gondolod, Taehyung?-húzta fel egyik szemöldökét, miközben kezeit összefonta maga előtt. Nagyot sóhajtottam, majd bólintottam.
- Yoongi, te is gyere - mondta Namjoon hyung, miután a nappaliba ment. A nappaliban ott volt Jimin, akinek már csak sebes volt a szája sarka, de eléggé. Hm... megérdemelte. Yoongi majdnem meghalt egy pár kurva mondata miatt. Leültünk messzebb Jimintől, viszont elég ideges voltam. Namjoon biztosan nem az én oldalamon fog állni. Yoongi összekulcsolta kezeinket és az ölébe tette. Hüvelykujjával simogatni kezdte kezemet, ami megnyugvást adott valamennyire.
- Nos, akkor először is szeretném, ha elmondaná valamelyikőtök, hogy mégis mi a bánatos faszom történt köztetek? - kezdte elég idegesen Nam.
- Mondtam egy pár bántó szót Yoonginak, ami nem esett jól neki, ezért... le akart ugrani a tetőről, de ezt már tudod. Én sajnálom, fiúk, nem akartam, csak kicsúszott... sosem akartam elmondani ezeket neked, Yoongi hyung, hidd el. - nézett megbánó pillantással a mellettem ülőre. Yoongi csak bólintott, hogy elfogadja a bocsánatkérést. Nekik tényleg nem fog megszólalni. De végül is már az is haladás, hogy nekem néha beszél.
- Taehyung, te is kérj bocsánatot. - nézett rám szikrázó szemekkel Namjoon.
- Én kérjek bocsánatot? Azért, mert Yoongit védem? Ugyan, ne nevettess.
- Taehyung! - szólt rám erőteljesebben, mire megforgattam szemeimet.
- Ne haragudj, Jimin, amiért bevertem egyet.- mondtam kissé flegmán.
- Nem haragszom, hiszen megérdemeltem... inkább ti ne haragudjatok, tényleg...
- Nem haragszunk. Na, mehetünk? - húztam fel Yoongit a kanapéról, mire Namjoon bólintott, mi pedig mentünk fel a szobánkba. Én esküszöm, akkor is megvédem Yoongit, akárkiről is legyen szó. Akár ölni is képes lennék érte.