Szavak nélkül [Taegi]

12. fejezet (16+)

Figyelem! Senki se kövesse a leírtakat! Ha bárki mély pontot él meg az életében nem az a megoldás, hogy tönkre tegye magát (tapasztalat). Mindenki értékes úgy ahogy van.🥺❤️❤️ Jó olvasást!🥰

-Jungkook szemszöge-

Mióta visszajött, semmi sem ugyanaz. Mocskosul szeretem Jimint. Viszont összetörte a szívem azzal, hogy másba szeretett bele. Nem tudom, létezik-e olyan, hogy valaki egyszerre két emberbe is szerelmes legyen, de nála ez sikerült. Bárcsak ne mentünk volna Európába... Akkor ez mind meg sem történt volna. Mióta megy az üdvözlő buli, azóta a szobámban vagyok és török-zúzok.
- A francba! - kiáltottam sírva, és térdre estem a már romos szobában. Rengeteg mindent összetörtem, kivéve a nagyobb bútorokat. Ruháim szanaszét hevertek a földön. Üvegszilánkok és vázadarabok mindenütt. Az egyik szilánkért nyúltam, és fedetlen karom kezdtem vágdosni. Az üvegszilánk húsomba mart, és vörös csíkot hagyott maga után, ahogy húztam. Eszméletlen jó érzéssel töltött el, hiszen ez csillapította a fájdalmam. Egyre több és több vágás lett bal karomon, amikor is kivágódott - az amúgy zárt ajtóm - és Taehyung lépett be rajta elég mérges arccal.
- Te mi a bánatos faszomat csinálsz?! - kiáltotta idegesen, kiszedte a kezemből a szilánkot, majd eldobta. Felrántott a földről és maga elé rántott. - Normális vagy?! Mondjuk úgy látom, nem! - kiabált tovább.
- Nem a te dolgod! - mondtam, és könnyeim újra folyni kezdtek. - Úgy teszem tönkre az életem, ahogy akarom! Ebbe senkinek semmi beleszólása! Menj vissza, és táncikáld körbe Jimint, úgyis mindenki annyira szereti! De velem! VELEM SENKI SEM FOGLALKOZIK! -kiáltottam. Ezután síri csend lett. Mindenki a szobám elé gyűlt, és rémült arccal néztek minket. Jiminre néztem, aki a barátnője mellett állt. Szemeiben csalódottság és bánat tükröződött, ahogyan engem nézett. Idegesen törtem át a tömegen, és elhagytam a dormot, magam után becsapva az ajtót. Nekem kell egy kis nyugalom. Nem bírom. Belehalok, ha Jimin nem lehet az enyém. Mit rontottam el? Nem vagyok elég jó talán? Ahogy sétáltam, az eső eleredt. Pólóban és egy mackónadrágban voltam. Szuper, most még meg is fázok... De ez sem érdekel senkit, igaz? Talán egyszer minden jóra fordul...

-Taehyung szemszöge-

Amikor Jungkook szavait emésztettem, észre sem vettem, hogy elment, csak annyit, hogy a dorm ajtaja becsapódott. Mindenki csendben állt Jungkook szobája előtt, én pedig a rumli közepén álltam és gondolkoztam.
- Utána kéne menned.- szólalt meg Hobi, Jiminre nézve.
- Miért én? - kérdezte a fekete hajú.
- Mert te rontottál el mindent, azért! - mondta Hobi. - Menj! - lökte Jimint, aki vonakodva, de elindult Jungkook után. Yoongi odajött hozzám, mivel én még mindig a szoba közepén álltam. Átölelt. Fejét mellkasomba fúrta, én pedig köré zártam saját karjaim. Annyira édes ilyenkor is. Namjoon közölte, hogy vége a bulinak, és várjuk haza Jungkookot és Jimint. Haerin, aki Jimin csaja, ő Jinnel főz a konyhában. Én és Yoongi a szobánkba mentünk, és összebújva feküdtünk az ágyamon.
- Jól vagy? - kérdezte halkan Yoongi, nehogy valaki meghallja, hogy beszél. Elmosolyodtam, hiszen most nagyon jól esik a hangja.
- Persze, csak aggódom Jungkook miatt. Legjobb barátjaként mellette kellett volna állnom, de nem tettem.
- Ez nem a te hibád, Tae. Nem csak Jimin és Jungkook megy keresztül nehéz dolgokon, hanem én és te is, szóval mindenkinek megvan a maga gondja. - mondta egy hanggal hangosabban.
- Igazad van. - mosolyodtam el halványan.-Yoongs...-szólaltam meg, mire csak hümmögött egyet. - Te megtennéd velem azt, amit Jimin Jungkookkal? - kérdeztem, és ekkor hirtelen kibújt karjaim közül, majd felült az ágyon. Követtem a példáját, és ránéztem. Most rosszat mondtam?
- Hova gondolsz? Miért tennék veled ilyet? Te vagy az, aki rávettél nagy nehezen, hogy megszólaljak, még ha csak neked is. De szeretlek, Tae, és nálad jobban soha senkit sem fogok így szeretni, érted? - fogta meg a kezeim, majd egy csókot nyomott rájuk.
- Olyan cuki tudsz lenni - mondtam mosolyogva.
- Na persze. A faszom a cuki! - durcizott be.
- Hát... arról is tudnék nyilatkozni - húztam egy pimasz mosolyra a szám, majd kezem lábai közé vezettem, és rámarkoltam érzékeny pontjára. Erre visszadőlt rám, és egy halk sóhaj hagyta el a száját. Azt a rohadt, már ez beindított, pedig most nem terveztem semmit sem.
- Tae... - nyelt egy nagyot a kis cicám, majd kezemre fogott, ami még mindig a lába között volt.
- Mondd...
- Ne csináld... - suttogta.
- Miért ne? - kérdeztem tovább húzva az agyát, majd újra rámarkoltam érzékeny pontjára. Fejét hátradöntötte a vállamra, így nyakát szabaddá tette. Na jó, én nem bírok magammal. Odahajoltam a nyakához, és szívni, csókolni kezdtem az érzékeny területeket. Eközben Yoongi észrevette, hogy nem bírom, ezért megszabadult nadrágjától és alsójától. Kezembe vettem a hosszát, miközben másik kezemmel kigomboltam a saját nadrágom. Yoongi segített a zavaró anyagtól megszabadulni. Miközben vertem neki, szabad kezemmel magamhoz fordítottam a fejét, és egy heves csókba hívtam. A legjobb ezután jött. Párom ugyanazt tette velem, mint én vele, és irdatlan nagy tempót diktált a keze, miközben a hosszomon húzogatta a vékony bőrt. Mindketten nyögtünk, de a csókot egy pillanatra sem szakítottuk meg. Egyszerre mozogtak a kezeink, majd egyszerre is élveztünk egymás kezébe. Egy öblös morgás hagyta el a számat pont, mikor elváltam szerelmem ajkaitól. Ezután rendbe tettük magunkat, majd visszaöltöztünk.
- Huh... ez kurva jó volt. - dőlt rám fáradtan Yoongi.
- És ez még semmi sem volt. - nevettem el magam, és újra karjaimba zártam.

-Jimin szemszöge-

Esett az eső, én pedig kétségbeesetten kerestem Jungkookot. Hova a faszomba mehetett? Várjunk! Megálltam a járda közepén, és gondolkozni kezdtem. A kedvenc helyünkre mehetett csak. A parkba, ahol szerelmet vallott nekem. Gyorsan futottam a zuhogó esőben, miközben rettegtem attól, mi fog történni. Amikor odaértem, megláttam őt. Egy padon ült, és a semmibe meredt. Odaszaladtam hozzá.
- Kookie - szólítottam félve a becenevén, mire rám emelte fáradt és megtört tekintetét. Szemei vörösek voltak és duzzadtak a sok sírástól. - Gyere vissza, mindenki aggódik érted.
- Hah. Ugyan, ne nevettess. Senkit sem érdekel, mi van velem. Főleg téged! - köpte felém a szavait. Ez szíven szúrt.
- Ha nem érdekelne, akkor nem jöttem volna el idáig. Jó, igaz, Hobi küldött, de belül mégis aggódtam, és meg akartalak találni. Jungkook, sajnálom... De én tényleg nem tehetek róla. El kell fogadnod, hogy Haerint jobban szeretem.
- Az a lány! - állt fel, majd fenyegetően felém lépett. Vizes haja a homlokára tapadt, és tekintete szikrázott. - Ő tehet mindenről! - mondta. - A kibaszott életbe! SZERETLEK, Chim... - húzott magához, és karjaiba zárt. Teste remegett és kihűlt. Viszonoztam az ölelést, majd fejem vállába fúrtam. Úgy hiányoztál, Kookie... de én már mást szeretek. Miért kell az életnek ilyen nehéznek lennie? Ahogy ott álltunk az esőben, úgy tűnt, mintha az egész világ megszűnt volna létezni körülöttünk. Az eső egyre jobban áztatta a ruhánkat, de egyikünk sem törődött vele. Jungkook szorosan ölelt, mintha soha nem akarna elengedni, és én sem akartam, hogy elengedjen. Éreztem a fájdalmát, az összetört szívét, amit én okoztam neki, és bűntudatom volt.
-Kookie... én is szeretlek, de másképp - suttogtam, de tudtam, hogy ez nem vigasztalja őt. - Tudom, hogy fájdalmas, de nem tudom megváltoztatni, amit érzek. Haerint szeretem, de te mindig fontos maradsz nekem.
Jungkook lassan elengedett, de nem nézett rám. Szemeit a földre szegezte, mintha nem akarná, hogy lássam a könnyeit.
- Csak azt akarom, hogy boldog légy, Jimin... - mondta halkan, szinte suttogva. - De annyira nehéz elengedni téged.-nem tudtam, mit mondjak. Ott álltam előtte, teljesen tehetetlenül. A szívem összeszorult, és legszívesebben visszatekertem volna az időt, hogy soha ne kerüljünk ebbe a helyzetbe. De az idő nem így működik, és most mindkettőnknek szembe kell néznünk azzal, ami történt.
- Kérlek, gyere vissza. - mondtam végül. - Legalább próbáljunk meg továbblépni... együtt.-Jungkook nem válaszolt azonnal. Percekig csak bámulta a földet, majd lassan bólintott. Nem volt benne semmi meggyőződés, de elfogadta, hogy nincs más választása.
- Rendben. - mondta végül, és együtt elindultunk vissza a dorm felé. Az eső még mindig zuhogott, de egyikünk sem törődött vele. Csak mentünk előre, mindketten a saját gondolatainkba merülve, miközben próbáltuk összeszedni magunkat a következő lépéshez. Ahogy visszaértünk, a többiek csendben várták a visszatérésünket. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott, amikor meglátott minket. Yoongi odalépett Jungkookhoz, és szó nélkül átölelte. Én csak álltam ott, néztem őket, és reméltem, hogy valahogy minden rendbe jön.