Szavak nélkül [Taegi]

1. fejezet

-Yoongi szemszöge-

(3 évvel ezelőtt)

Remek, mára végeztem. Fáradtan nyújtózkodtam el a székemben, majd felálltam és összeszedve a dolgaimat elhagytam a stúdiómat. Nagyon fárasztó napom volt, mert amellett, hogy rappelek és táncolok a fiúkkal, még dalszövegeket is írok. Kocsimba beszállva hátra dobtam a táskámat, majd elindultam a dorm felé. A többiek már otthon voltak, és alig vártam, hogy velük lehessek. Mindenkivel nagyon jó a kapcsolatom, ezzel nincs gond. Az eső esett, és az ablaktörlő nem győzte törölni az esőcseppeket. A köd miatt alig láttam valamit, ezért próbáltam óvatosan vezetni. Nem nagyon voltak gyalogosok az utcán, így talán nem lesz baj. Hirtelen csengeni kezdett a telefonom, és miközben oda akartam nyúlni érte, szemem sarkában észrevettem egy embert a zebrán sétálni. Az én lámpám zöld volt, az övé piros. Viszont megtörtént a baj. A fékre tapostam és erősen szorítottam a kormányt, amíg elfehéredtek az ujjaim. Viszont elütöttem... Szívem a torkomban dobogott, amikor kiszálltam a kocsiból, hogy megnézzem, kit ütöttem el. Viszont azt hittem, összeesek, amikor megláttam, hogy a saját apámat ütöttem el. Vérben ázva feküdt a zebrán, szemei csukva voltak. Nem bírtam tovább. Hívtam a mentőket, majd egy csomó ember közeledett. Mindenem remegett. Nem tudhatja meg senki, hogy én öltem meg a saját apámat, ezért beszálltam a kocsiba és siettem a dorm felé.

Mikor odaértem, kiszálltam és siettem a bejárathoz. Benyitottam és lábaim itt adták fel a szolgálatot. A fiúk aggódva körém gyűltek.
- Yoongi, mi történt? - kérdezte Tae aggódva.
- Yoongi, szólalj meg! - mondta Namjoon halkan, de határozottan. Viszont én a világért sem akartam megszólalni.
Nem tudhatják meg, mit tettem. Nem fogadnának el többé. Ekkor Tae felsegített, majd a nappaliba vitt és leültetett a kanapéra. A többiek is leültek mellém vagy velünk szembe, én viszont csak meredtem magam elé, miközben könnyeim megállíthatatlanul folytak. Mindig is csendes síró voltam.
- Kérlek, mondj valamit, Yoongi! - térdelt elém Jimin és aggódó szemekkel nézett fel rám. Ő mindig is olyan aranyos volt velem, de a többiek is. Én viszont ekkor sem voltam hajlandó megszólalni. Majd rájönnek, hogy én mostantól egy szót sem szólok.
- Szerintem nem fog egy szót sem szólni... - szólalt meg mellettem Tae, mire rá kaptam a tekintetem. - Gyere, Yoongs, elviszlek fürdeni. - húzott fel a kanapéról, majd az emelet felé vezetett. A többiek semmit sem mondtak erre, én pedig hagytam, hadd tegyen velem, amit akar. Bevitt a fürdőbe, majd eltűnt, de hamar visszatért pár száraz ruhámmal, amiben tudok majd aludni. Az ajtót ránk zárta, majd elkezdte levenni a felsőmet, mire feleszmélve löktem el magamtól.
- Menni fog magadtól is? - kérdezte, mire bólintottam. - Nem fogsz megszólalni soha, mi? - kérdezte, mire ismét bólintottam, amire csak egy nagy sóhajt engedett ki ajkain. - Akkor vetkőzz! Nem megyek ki, mert félek, hogy belefojtod magad a vízbe, de elfordulok. Ha kell valami, akkor itt vagyok, jó? - erre ismét bólintottam. Ekkor elfordult, én pedig levetkőztem és beálltam a zuhany alá, majd elkezdtem magamra engedni egy kis langyos vizet. Pár perc múlva betusfürdőztem magam, aminek mangó illata volt, majd lemostam magamról. Miután elzártam a vizet, hátra fordultam, viszont Tae még mindig háttal volt nekem és közben telefonozott. Elmosolyodtam, hiszen bízhatok benne. Gyorsan megtörölköztem és felvettem a tiszta alsót és a ruhákat, amiket behozott nekem. Odaléptem mögé, majd megütögettem a vállát, mire kérdő tekintettel fordult hátra, a telefonját eltéve.
- Mehetünk? - kérdezte, mire bólintottam. Ekkor megfogta a kezem és kinyitotta a fürdő ajtaját, majd a szobánkba húzott, mivel szobatársak vagyunk. Becsukta szobánk ajtaját, majd felkapcsolta az éjjeli lámpát és leültetett az én ágyamra.
- Nekem sem mondanál semmit? - kérdezte, mire megráztam a fejem. Még neki sem mondanám el, mit tettem, hiszen azzal elveszíteném őt örökre, abba meg méginkább beleőrülnék. - Nem bízol bennem? - kérdezte. Ekkor elővettem a telefonom és privátban kezdtem el pötyögni neki.
- Bízom benned, de ami miatt nem szólalok meg, azt még neked sem merem elmondani, hiszen azzal tönkre menne a barátságunk. - írtam le, majd elolvasta a szöveget.
- Értem. Egy nap el tudod majd mondani? - kérdezte.
- Egy nap talán. - pötyögtem újra szavakat, majd ezt is elolvasta.
- Rendben, én addig is itt leszek melletted. Bennem bízhatsz, Yoongs. - mondta, majd átölelt, ami esküszöm, jól esett. Visszaöleltem és arcom a nyakába rejtettem. Tae mindig itt volt nekem. De kíváncsi leszek, azután is itt lesz-e, amikor megtudja, hogy mit tettem a saját apámmal.

-Taehyung szemszöge-

(3 évvel később)

Már három éve annak, hogy Yoongi egy szót sem szól senkinek sem. Velem kommunikál, de csak írásban, a többiekkel meg sehogy sem. Fél. Valami súlyos dolog történt vele aznap, hiszen soha semmi nem viselte még meg ennyire, hogy ne mondja el nekem. Én azóta igyekszem belőle akár egy szót is kicsalni, de nem megy. Azt hittem, bírok neki segíteni, de eddig nem jártam sikerrel. Viszont nem adom fel. Bármit megteszek érte, hiszen szeretem, és nem csak mint barátomat, hanem szerelemből, amit ő még nem vett észre és én sem mondtam el neki. Még most is élesen emlékszem arra az esős napra, amikor Yoongi sírva esett be a dorm ajtaján. Az a látvány egyikünk számára sem volt jó. Mindenkit megrázott. A banda ugyanúgy megmaradt, de mivel Yoongi nem szólal meg, ő maradt inkább dalszövegírónk, amiket mi elénekeltünk. Nagyon fáj így látni őt. Túl makacs, de én is az vagyok, így nem adom fel. Főleg, hogy több éve szerelmes vagyok belé.
- Jól van, mára elég lesz! - szólt menedzserünk, mi pedig fáradtan rogytunk a padlóra. Yoongi hat üveg vízzel tért oda hozzánk,amit egy lágy mosollyal mind megköszöntünk. Sajnos már csak dalszövegeket ír, táncolni sem táncol velünk. De nagyon jó dalszövegeket ír, amiket a menedzser elfogad, így maradhatott velünk.
- Tae, te nem jössz? - kérdezte Jungkook, a legjobb barátom, miközben felvette a táskáját.
- Majd megyek, még van egy kis dolgom - mondtam, mire ő bólintott és elindult a többiek után. Én Yoongi stúdiója felé indultam a cuccaimmal, majd mikor odaértem, kopogás nélkül benyitottam.
- Szia, Yoongs! - huppantam le mellé, mire ő csak egy halvány mosolyt küldött felém. - Mi a terved mára? - kérdeztem, de tudtam, hogy nem fog válaszolni, ezért leírta nekem privát chaten.
- Igazából nincsen tervem, de szívesen lógnék veled. Esetleg elmehetnénk kosarazni?
- Nekem megfelel! - tettem el mosolyogva a telefont, majd felhúztam Yoongit, és a kedvenc helyünk felé tartottunk, ami a kosárpálya. Régen mindig itt játszottunk, amikor még beszélt is. De mostanában nem olyan sokszor járunk ide. Most viszont végre magától akart eljönni. Elvett egy labdát a tárolóból, én meg letettem a táskámat a pálya szélére és csatlakoztam a barátom mellé. Elkezdtük palánkra dobálni, ami persze Yoonginak ment, nekem meg annyira nem. Miután elfáradtunk, a pálya szélén ülve iszogattunk.
- Tudod, mire vágyom a legjobban? - kérdeztem, mire ő kérdőn nézett rám. Elmosolyodtam. - Arra vágyom, hogy újra megszólalj. - néztem rá, hátha sikerül, de nem. - Nem írnád le végre, mi történt veled azon az estén? - kérdeztem. - Lehet, tudnék segíteni. - mondtam, mire nagy sóhaj hagyta el a száját és elővette a telefonját, majd írni kezdett. Ez az új esélyem. Ekkor csippent egyet a telóm, és kivettem a zsebemből.
- Azon az estén, amikor éppen a dormba tartottam, elütöttem apámat. A kocsimból nézve pánikba estem, viszont nem tudtam mást tenni, csak megnyomtam a gázt és hozzátok tartottam. Hogy miért nem szólalok meg, azt igazából akkor döntöttem el. Legalább senki sem tudja meg, milyen szörnyűséget tettem. Azóta se tudja senki, hogy én voltam. Nem akartam, hogy mindenki szemében egy gyilkos legyek, hiszen ezt még saját magam számára is nehéz volt feldolgozni. Sokszor öngyilkos gondolatok futottak át az agyamon, de tudtam, hogy hat csodálatos ember miatt muszáj élnem. Plusz ott van anyukám és a bátyám, akiknek azóta sem tudtam a szemükbe nézni, hiába nem tudják, hogy én ütöttem el apámat. Nem érdemelném meg, hogy éljek, Tae, egyszerűen nem. Szóval igazából ezért nem szólalok meg. Kérlek, ne mutasd és ne mondd el ezt senkinek sem. Benned bízom a legjobban, Tae...
Az üzenetet olvasva szívem szakadt ketté. Letettem a telefonom magam mellé, majd minden szó nélkül karjaimba zártam Yoongit. Könnyeim útnak indultak, mire ő is megölelt engem. Ő is sírni kezdett, így egymás karjaiban, a kosárlabdapálya szélén sírtunk. Számomra sosem volt gyengeség a sírás. Itt végleg eldöntöttem, hogy segítek neki, és az utolsó lélegzetvételemig mellette leszek, és szóra bírom bármibe is kerüljön. Hallani akarom újra a csodás hangját.

Remélem tetszett!🤭❤️