Reményhez | YOONSEOK

szemkontaktus

Kedd van, nekem meg sajnos nulladikom. Nem tudom mi értelme van egy órával hamarabb bejönni a suliba, de nem idegeskedek ezen. Ez van, ezzel kell még együtt éljek, nincs választási lehetőség.

JungKook az órán majdnem bealudt, de szerencsére NamJoon gyorsan megcsapta a fejét amire Jin Hyung nem pont ide illő nevetése zavarta meg az órát.

- Jin? Már megint te? - nézett hátra a tábláról a matek tanárnő, majd Jin próbálta visszatartani mellettem a nevetést több kevesebb sikerrel.

A padok egymás mellé vannak tolva, mert a terem túl kicsi ahhoz, hogy a padok külön legyenek. Mi pont középen ülünk. A pad elején az ajtó oldaláról NamJoon, JungKook, én, és SeokJin Hyung mellette pedig évfolyamtársak. A matek illetve a nyelvi órákat nem osztályonként hanem évfolyamonként tartják, ezzel jobban megnövelve az órák számát. Tök szuper, nem igaz?

- Elnézést tanárnő! Nem magán nevettem! - állt fel, majd komolysággal az arcán tiszteletet adott a tanárnak azzal, hogy meghajolt előtte.
- Reméltem is... - sóhajtott fel, majd vissza fordult a táblához tovább írva a... fogalmam sincs mit, nem értem ezt az anyagot.

Valahogy mégis sikerült túl élni ezt a hihetetlenül unalmas matek órát, mint minden kedden, így már a jelzőkor elhagyhattuk a tantermet és felmentünk a második emeletre, szenvedve.

A foteleken megpillantottam TaeHyungot és JiMint akik sajnos külön csoportba kerültek még kilencedikben, így ők egy gyengébb matek csoportba vannak mint mi. Én és a többiek a legjobb matek csoportba vagyunk. Alapvetően jó vagyok matekból, csak jelenleg amit most vesszünk, arról fogalmam sincsen. Majd NamJoon segítségét kérem, ő genius a tantárgyakhoz, és mindent könnyen megért.

- Srácok! Ti tudtátok hogy ma írunk töriből? - állt fel elénk Tae kétségbeesett arccal. Leültünk az előttük lévő fotelbe. Ez az egyelten kényelmes szék az egész iskolában ezért sokan fel is járnak ide, de amúgy nem annyira nagy cucc.
- Én igen, át is néztem. - vettem elő a táskámból a füzetet, de Tae kikapta a kezemből. - Hé! - szóltam rá kissé mérgesen, majd ő idegesen lapozni kezdte a füzetet.
- Miből írunk?! - nézett egy pillanatra rám, majd én idegesen nyeltem egyet és felálltam. Kikaptam a kezéből a füzetemet, amit nem nézett jó szemmel, de jelenleg nem érdekelt. Kikerestem a "Korea a 19. században" című leckét, majd a kezébe nyomtam, kissé flegma arccal.

Ő megköszönte, majd visszaült JiMin mellé és hangosan olvasni kezdte a jegyzetet, hogy mindketten valamennyire megjegyezzék. NamJoon most is mint mindig, megosztotta velem a történelem füzetét, így együtt olvashattuk át magunkban a mára tanultakat.

A röpdolgozat jól sikerült, szerintem csak egy kérdést rontottam el, de szerintem még megadja az ötöst. Mellettem JiMin ül aki az egészet lemásolta rólam, de nem szóltam neki, mint ez előtt soha. Nem akartam, hogy rossz jegyet kapjon, mert akkor azt magamra venném.

Az ötödik órán ültünk ami irodalom volt. Szerettem a régi verseket, de csak is a szerelmeseket. Szerettem azokat megtanulni és mindig élvezzettel szavaltam el. Kilencedikben még egy szavaló versenyre is mentem, amit meg is nyertem, bár nálam voltak sokkal jobbak is.

A verses kötetet olvastam, és belemerültem egy hihetetlenül szépen megírt szerelmes versbe ami nagyon tetszett. Elolvasva magamban a verset mosolyodtam el a végére, majd hirtelen eszembe jutott, hogy mi lenne ha én is papírra vetném a gondolataimat? Szerelmes verset szeretnék én is írni, de egy gond van...nem vagyok szerelmes. Kilencedikben még volt egy barátnőm, de ő megcsalt, azóta nem volt senkim és senki nem is érdekelt.

Ekkor eszembe jutott az a fiú. Az a "fura" fiú, aki annyira felkeltette az érdeklődésemet. De nem, ez nem szerelem. Csupán érdeklődés. Meg amúgy is...én egy fiúba legyek szerelmes? Ezt én sem gondoltam ugye komolyan? Mindenki elítélne, barátaim se lennének, a családból kitagadnának és még magamat meg is utálnám ez miatt. Nem lehetek meleg. Nem vagyok homofób, csak én nem akarok az lenni.

Megráztam a gondolatra a fejemet, majd ki mentem a teremből a barátaim mögött hiszen kicsöngettek. Ők nagyon nevettek és dumáltak valamin, és jó volt látni őket így kicsit külsőbb szemlélőként, de néha azért hátra néztek rám és előre húztak.

De még mindig a vers írás és az a fiú járt az eszemben. Mi lenne akkor ha úgy írnák róla verset, hogy csak úgy leírom, amit érzek és gondolok? Hogy megszeretném ismerni, hogy segíteni akarok lenni, hogy a reménye akarok lenni a legrosszabb helyzetekben...

Majd megláttam Őt.

Az agyam kitisztult és mintha a folyosón csak ő és én lettünk volna. Az ablakokból a kellemes napsütés fénye megsütötte a fekete hajkoronáját, amit végre teljes egészében láthattam. Pulcsi volt rajta és a kapucniját igazította meg, és a táska a hátán szintén fekete volt. Amikor megláttam ajkaim kissé elnyíltak egymástól és csak egy szó jutott eszembe: gyönyörű.

Ahogy közeledtünk egymáshoz ő is észre vett, és szeme mintha egy kicsit kitágult volna mikor egymás szemébe néztünk. Újra megdobbant a szívem, csak úgy mint tegnap.

Egyre jobban közeledtünk, majd mikor elhaladtunk egymás mellett oldalra tekintettem, de ő magára húzta gyorsan a kapucniját, így nem láthattam közelebbről az arcát. De azt tudom, hogy ahogy a napfénye megvilágította az arcát, tündökölt az egész lénye abban a pillanatban, és mintha egy élő porcelán babát láttam volna magam előtt. A leggyönyörűbb porcelán babát.

Pislogásba kezdtem, majd próbáltam felemészteni az előbb történteket, miközben a barátaim a hátam mögött valamin nagyon beszélgettek, az egész folyosó szinte zengett tőlük.

Úgy érzem ez már haladás. Többet tudtam meg róla. Kerüli a szemkontaktust, de velem nehezen szakította meg, csak akkor amikor már csak egy pár méterre voltunk egymás előtt. Akkor megijedt, és inkább elbújt előlem. Félne tőlem? A tömegtől biztosan fél, ezt már észre vettem, de remélem tőlem azért nem.

Egyáltalán nem akarok neki rosszat. Segíteni akarok neki, a barátja akarok lenni, hiszen ahogy észrevettem és ha a szemem se csal neki egy barátja sincsen, ami kifejezetten zavar. Kell egy barát, aki ott van segít a bajban, és mindig számíthat rá az ember. Én ilyen barát akarok lenni az ő szemében. De mégis, hogy közeledjek felé? Rá kéne írjak? Nem, akkor jobban ügyelne arra, hogy semmi közös dolog ne történjen velünk. Személyesen kell közeledjek felé, hogy elnyerjem a bizalmát, hogy lássa, igenis számíthat rám. Bármi baj lenne vagy van én mindig ott lennék neki. Jóban rosszban.