Reményhez | YOONSEOK

tűz riadó

Szerda van és ma van a legkevesebb órám a héten, azaz csak hét. Végre hét közepe van, már tegnap éreztem magamon, hogy kezdek fáradni, pedig korán van még ahhoz, hogy én elfáradjak. Valahogy ki kell bírnom ezt a hetet, hogy utána jöjjön a következő hét szenvedés.

Most éppen történelem óra volt, és nekem négyes lett a dogám aminek örülök, viszont JiMinnek nem tudok hogy hogy lett ötös, mikor az egészet én rólam másolta. Én tanulok ő nem. Mit tud amit én nem?

Az udvarra vezető üveg ajtón néztem ki, hogy megkeressem a szememmel a keresett személyt a szokásos helyén. De nem volt ott. Összeráncoltam a homlokomat, majd gondolkodás nélkül benyomtam az előttem lévő ajtót, de Jin Hyung utánam szólt;

- Hé! HoSeok! Hová mész? - kérdezte hangosan, majd én őzike szemeimmel hátra néztem rájuk, ő és JungKookék még mindig értetlenül néztek engem.

Nem szoktunk kimenni az udvarra, főleg nem ebben a melegben. De muszáj volt ki nézzek egy kicsit jobban, hogy megláthassam azt a srácot, de sajnos nem láttam.

- Öm...megyek! - szóltam nekik, mikor egy utolsót pillantottam arra a bizonyos padra, ami sajnos most üresen állt.

Utánuk eredve, nem mondtam el az igazságot, hogy miért néztem ki mikor megkérdezték. Csak annyit mondtam, hogy láttam egy nagyobb madarat és meglepődtem, ezért néztem ki. Csak nevettek rajtam és csak annyit mondtak, hogy ,,Tipikus Hobi!", amire én csak mosolyogtam.

De sajnos nem hagyott nyugodni a gondolat a teremhez sétálva, hogy hol lehet a srác. Aggódnák érte? Á, az nem lehet. Most az egyszer nincs ott, ami ritka pillanatok egyike. Lehet később engedik őt csak ki az óráról, vagy lehet dolgozatot ír. Reménykedtem valamelyikben, de közben mégis elfogott az az érzés, hogy mivan ha baj van?

- HoSeok! Hahó! Süket! - legyezte kezét JungKook előttem, majd megráztam a fejem és felnéztem rá, ugyanis már a terem előtt ültünk. - Mivan veled? Teljesen el vagy kalandozva! - nevetett fel, aminek hatására megmutatta minden lány gyengéjét benne, az aranyos nyuszi fogait.

- Én tudom! - kelt fel eddigi helyéről TaeHyung, olyan hirtelen, hogy arra kissé összerezzentem.

De honnan tudná? Nincs velem semmi, csupán a gondolataim túlságosan lekötnek, ennyi az egész. De Taet ismerve biztosan valami baromságot fog mondani, hisz túl gyerekes ő ahhoz, hogy engem megértsen. Persze szeretem meg minden, de vele jövök ki a legrosszabbul a kis baráti körünkből.

- Na miaz! - nézett JungKook a mellette lévőre csillogó szemekkel, majd mindenki ezt tette. Én is ránéztem TaeHyungra kissé unott fejjel, de legbelül azért mégis érdekelt, hogy mit akar mondani.

- Szerintem...HoSeok... - itt mindenki hevesen bólogatni kezdett, és lassan közeledtek Tae felé, aki beharapott szájjal folytatta. - Szerelmes! - nyögte ki hangosan, mire a srácok ugrálásba kezdtek, vinnyogásba, és elkezdtek ütögetni - persze óvatosan - meg gratulálni.

Én csak néztem mint hal a szatyorban, majd egy olyan személy kanyarodott be a folyosóra, akire a legkevésbé sem számítottam.

Ő jött be a folyosóra, ugyanabban a ruhában amiben tegnap volt. Amint a fiúk meglátták, hogy én kissé kikerekedett szemekkel nézek valakit, - aki valószínűleg megérezte, hogy őt nézem, vagy csak furcsának vélte, hogy az előttem lévő srácok nekem örülnek mint valami hülyék, ugyanis szemeit rám emelte, - a fiúk megálltak, majd oda néztek ahová én is.

A srác a telefonját tartotta a kezében, amit most először láthattam, és szintén fekete színű volt annak tokja, csak úgy mint bármelyik másik ruhája. A srác megilletődve ment el előttünk, miközben úgy csinált mintha valakivel nagyon irogatna, de szinte éreztem, hogy ezt csak zavarában teszi.