Reményhez | YOONSEOK

csak egy szó lenne

A történtek óta a srác láthatólag nagyon kerül engem. Biztos kínos neki ez a helyzet, de nekem egyáltalán nem. Titkon azt kívánom, hogy bárcsak megtörténne mégegyszer, de így, hogy azt lesi, hogy hogy tud nem a közelemben lenni és kerülni engem minden létező módon, elkeserít.

Úgy érzem, hogy elveszítettem minden reményemet azzal kapcsolatban, hogy valaha sikerül megbarátkoznom vele. De azért még reménykedem...

Sokszor lejátszódik a fejemben újra és újra ez a esős jelenet. Próbálok kitalálni hozzá dolgokat, de abból csak az lesz, hogy zavarba jövök és kellemetlenül fészkelődöm a helyemen.

Kedvenc tevékenységem az lett, hogy lefekvés előtt max hangerőn a kedvenc szerelmes számaimat meghallgatom, majd lehunyom a szemem, és újra elképzelem ahogy rám esik törékeny teste. Kiatalált dolgokat is elképzelek vele, legyen szó egy közös beszélgetésről, egy közös kávézás, közös karaokézás, vagy egy csók...

Nem tudom miért gondolkodok ilyeneken. Én nem vagyok normális, azt érzem. Ez nem helyes, tudom nagyon jól, és ha ez kiderül, hogy én ilyeneken gondolkodok, akkor nekem végem.

Úgy érzem megtetszett nekem ez a srác, de akkor most rögtön el is felejthetem ezt a jött ment gondolatot, mert nem akarok buzi lenni. Én a lányokat szeretem, főleg a gyönyörű kék szemű lányokat. Bár olyan szinte egyáltalán nincs Koreában, de most nem ez a lényeg.

Az "esős" eset már vagy egy hete volt, de még mindig basztatnak vele a srácok. Egyébként kiderült csak teszt volt az egész tűz riadó, csak tényleg elfelejtettek szólni.

Sokszor eljátsszák előttem, majd hozzá teszik még azt is, hogy mi lett volna ha lesmároltam volna, persze azt már nem merik bemutatni gyakorlatban. Kis puhányok.

Ők már teljesen elhiszik és abban vannak, hogy mi még egymásba fogunk botlani vagy esetleg mi magunk fogunk érdeklődni egymás felől.

De nem, azt én nem tehetem meg. Nem akarok tőle semmit... vagyis de...de basszus...ez olyan nehéz. Én eddig azt hittem, hogy csak a lányok érdekelnek, de amióta megláttam őt azóta teljesen máshogy gondolom, hogy kit is szeretek, és őszintén nem bánnám ha összejönnénk.

Annyiszor vágyok az ajkaira, mikor beugrik a kép, hogy milyen közel volt hozzám, hogy lassan az felizgatott. Ölelni akarom őt, szorosan a karjaimban tartani, miközben ő arcát a nyakamba hatja. A selymes fekete hajába akarok túrni, amibe ezernyi puszit nyomnék, csak úgy mint az arcára. A hangját akarom hallani ahogy a nevemen szólít, a gondolatait akarom hallani egyes dolgokról. Egyszerűen csak akarom őt. Ez az amit szeretnék.

A tesi teremből jöttem ki teljesen leizzadva. Foci edzésem volt, így mindig ilyen csapzott vagyok az egy órás óra után. Kilencedik óta itt focizok, és jövőre akarnak vinni a másik iskola elleni fociban, ami az iskola már most nagyon vár, így arra fel kell készüljek. Bár azt mondták, hogy nagyon ügyes vagyok, és hogy már látják milyen nagy gólokat fogok lőni.

Felmentem a lépcsőn nyomomban JungKookkal, aki szintén nagyon jól focizik. Mi ketten annó vállaltunk el ezt a külön edzést, de nem bántuk meg, mert a tanár is rendes és a csapat társak is jó fejek.

Az öltözőbe belépve lekaptam magamról a fekete mezemet, majd JungKook hangosan becsapta maga mögött az ajtót és ő is vetkőzni kezdett. Én leültem az egyik padra és úgy vettem le magamról a nadrágot, miközben ő kinyitotta az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be.

- Már megint ott ül! - nevetett fel, majd megingatta a fejét. Értetlen arccal néztem fel rá, majd fölemelkedtem és oda sétáltam mellé miközben megkérdeztem;
- Kicsoda?

Ő csak ujjával mutattott a bizonyos pad felé, majd vissza sétált az edzős táskájához, én pedig egyből megláttam azt a srácot. Kimenjek hozza beszélni? De mivan akkor ha elmegy, és nem akar velem beszélgetni? Újra bocsánatot szeretnék kérni az incidensünk miatt, mert ahogy látom őt eléggé megviselte ami nekem fáj.

- Egyébként hogy hívják? - kérdeztem JungKookra nézve, aki befújta magát izzadásgátlóval.
- Asszem valami YoonGi vagy mi. - ráncolta össze szemöldökét, miközben a hóna alá is befújt.

YoonGi... nagyon illik hozzá ez a név. Olyan titokzatos mint ő maga, de mégis olyan kedvesen hangzik.

- Miért kérdezed amúgy? - vette fel az utcai pólóját, majd én is vissza léptem az eddigi helyemhez, hogy át tudjam venni a ruháimat.
- Csak kérdeztem. - vallottam be az igazat, meg kíváncsi voltam arra is, hogy esetleg Kook tudja e a nevét és meglepett, hogy igen.

Ez után csöndben átöltöztünk és Kook hamarabb mint én, meg közben telefonhívása érkezett, hogy az anyukája itt van a suli előtt és hogy siessen. Ezért ő az előbb ment el és én éppen pakolom vissza az edzős cuccaimat a táskámba.

Mikor ezzel megvoltam kiléptem az öltözőből és miközben haladtam végig a nem túl hosszú de annál inkább szűk folyosón, eszembe jutott ez a YoonGi nevű srác, hogy mi lenne ha lemennék hozzá újra bocsánatot kérni.

Lementem a lépcsőn, majd kimentem az ajtón egyenesen az udvarra. Délután négy óra volt, ilyenkor már nincsenek a suliban, csak azok akiknek még van órája. YoonGi még mindig a szokásos padon ült a szokásos kis füzetében a kezében, amibe megint alkotott valamit, amit szívesen megnéznék.

Lassan közeledtem felé, és észre vettem, hogy a fülében fülhallgató van, így nem hal engem, hogy éppen közeledem felé, és nem is vett észre, mert nagyon beleélte magát a rajzolásba.

Mikor már csak egy pár méter választott el, ő észre vette, hogy valaki közeledik felé, ezért ijedten felnézett, majd belenézett a szemeimbe. Amint meglátott rögtön megálltam és a szemkontaktust nem szakítottam meg, ami mostanában gyakran előfordul velünk.

Ő gyorsan becsukta a füzetét, majd a táskáját megfogva állt fel, de én szélsebesen oda siettem hozzá, és hirtelen megragadtam a felkarját. Nem is hittem volna magamról, hogy ennyire elhatározott és bátor vagyok, de ez csak jót jelent. Ő ijedten rám nézett, de én csak aggódóan figyeltem helyes arcát.

- Figyelj...én...ö... - engedtem el lassan felkarját, majd ő kivette az egyik füléből a fülhallgatót és értetlenül nézett rám.
- Tessék? - kérdezte, miközben fejét egy kicsit oldalra döntötte, amit nagyon aranyosnak találtam.

Hirtelen nagyon zavarba jöttem, és a szívem is jelzett, hogy most jelenleg az a személy áll előttem, aki megtetszett. Tarkómat kezdtem el vakarni, miközben össze vissza habogtam és dadogtam a földet nézve.

- Ne haragudj, de nekem mennem kell, szia. - köszönt el gyorsan, majd én fel se fogtam, hogy mi is történt, elhaladt előttem, majd az ajtóhoz sietett amit egy hirtelen mozdulattal kitárt és már el is tűnt a látókörömből.

Nem igaz HoSeok! Az előbb még olyan bátor voltál és magabiztos, most meg mégis mi történt?! Miért nem tudtam kinyögni azt hogy, "Sajnálom, ami a múltkor történt. "?

Most hogy elment, valószínűleg az iskola területét is elhagyta. Én meg még mindig ott álltam vállamon az edzős táskámmal és néztem ki a fejemből, miközben magamat többször is lehurrogtam, persze halkan nehogy mások hülyének nézzenek. Bár, senki sincs az udvaron, de ki tudja melyik diák néz rám az ablakon keresztül. Vagy rosszabb esetben tanár.

Holnap talán újból megpróbálom, addigra úgyis össze szedem magamat és talán fogok tudni vele beszélgetni is.