•Az Utolsó Feljegyzés•

1.

A dallam gyönyörű volt ahogyan a fiú is aki játszotta. A hideg futkosott tőle a hátamon de nem a rossz értelemben. Csodálatos volt mindaz amit azokkal a vékony kis ujjaival művelt azon a zongorán. A falnak támaszkodtam és karbatett kezekkel néztem az arcát amin lassan lefolytak a könnycseppek. Miattam sírt ezt tudtam jól. Szabadulni akart innen de én nem engedtem el. Miért is tettem volna meg? Nem szabadott elmennie mert ő volt a mindenem.

A könnyeivel nem foglalkozva játszotta tovább azt a gyönyörű dalt aminek én a megszállottja lettem csakúgy ahogyan a zongora előtt ülő fiúnak is. Nem voltam rá mérges amiért kora reggel felébresztett hiszen nem tudhatta hogy itthon vagyok. Na meg az a látvány amit nyújtott nekem... A dal végeztével lassan mellé sétáltam ami miatt ő ijedten nézett rám. Én viszont csak mosolyogtam majd az arcára simítottam és letöröltem a könnyeit bár sejtettem hogy a következő kérésem miatt újra sírni fog.

Az az istenverte zongora miatt lettem ennyire megszállottja ennek a fiúnak.

Nem tudtam azzal foglalkozni hogy mégis hogyan fogom letakarítani a zongorát. Csak néztem ahogyan az előttem álló lassan térdre ereszkedik majd hangosabban sírni kezd. Megint miattam sírt.

Az utolsó feljegyzés

- Mi történt?! - Kérdezi idegesen egy rendőr. Óriási volt a pánik mindenkin és mi ezt kihasználtuk. Mindenhol rendőrök és mentősök voltak így óvatosnak kellett lennünk. Ott térdelt a holttest mellett viszont mikor meghallotta a rendőrautó szirénáját gyorsan felállt és ment volna az ajtóhoz de ebben mi megállítottuk. Befogtuk a száját majd a ház hátsó kijáratán kivittük. Sietnünk kellett de ő az istenért sem akart velünk jönni. Miért is akart volna mikor a ház másik oldalán a számára megmentő kezek karolták volna át? Ám ez helyett a mi kezeink fogták erősen a csuklóját miközben azzal fenyegettük hogy meghal ha nem jön velünk. Ez hatásos volt így velünk jött.

Bújkálva és nehezen de mások kertjein keresztül visszajutottunk az autóhoz amibe mindannyian be is ültünk majd elhajtottunk amilyen gyorsan csak tudtunk.

Késő este volt így csendben kellett lennünk de ez vele nem volt olyan könnyű. Semmi nem ment könnyen miatta. Folyamatosan sírt és azt kérdezgette hogy hol van az anyja. Senki nem válaszolt rá ami miatt csak jobban sírt. Látszólag ideges is volt mivel be nem állt a szája. Tudni akarta hogy mi vagyunk-e az apja gyilkosa. Meglepő volt hogy maga miatt nem aggódott. Meg sem kérdezte hogy hová visszük vagy hogy miért. Mintha azokban a percekben elfelejtette volna hogy neki is baja eshet.

Persze nem bántottuk bár eléggé idegesítő volt a folyamatos sírása miközben kérdezgetett minden hülyeséget. Rögtön hozzám mentünk messze a várostól. Egy kisebb erdő közepén lapul a házam így nem féltünk attól hogy ránk találnak.

Míg én és a többiek azon idegeskedtünk hogy mégis mit fogunk ezek után csinálni addig Chan levitte őt a pincébe. Chan a legkedvesebb közülünk így attól féltünk hogy meglágyul a szíve és olyat mond a fiúnak amit nem kellene. De szerencsére nem így lett.

Minden a terv szerint haladt azonban valaki elbaszta a tervünket azzal hogy megölték Mr. Hant. Persze nem mi voltunk a gyilkosok de mivel ott jártunk félő volt hogy egyszer valahogyan minket is megtalál a rendőrség. Azt is tudtuk hogy hol van Mrs. Han hiszen tőle tudtunk mindent a férjéről. Megkért minket hogy lopjunk el a férjétől egy számára nagyon fontos borítókot. Meg is tettük volna ha nem szabotálja valaki a tervet. Nagyra tartottuk a nőt viszont enyhe csalódást éreztem amikor a házba belépve megláttam a fiát akiről eddig sosem mesélt. Ekkor jöttünk rá hogy a nő csapdába csalt minket. Gyorsan kellett cselekednünk ezért hoztuk el a fiát.

Akkor este mindannyian nálam aludtunk mert arra vártunk hogy mikor jelentkezik a nő a fiát követelve. Meglepő ha azt mondom hogy nem jelentkezett semmilyen formában sem?