•Az Utolsó Feljegyzés•

28.

A vásárlások közepette találkoztunk Felixel és a párjával így velük folytattuk a vásárlást. Látszólag Jisungnak sokkal jobb lett a kedve így míg ők nézelődtek addig én és Hyunjin mögöttük sétáltunk. Remek érzés volt hogy Hyunjin is úgy viselkedett mint én. Olyanok voltunk mint kettő farkas akik a báránykáikról le sem vették a szemüket mert attól féltek hogy egy másik farkas szemetvet rájuk. Magamra találtam Hyunjinban aminek nagyon örültem ugyanis így megnyugodtam hogy nem csak én vagyok ilyen birtokló. Bár ők együtt vannak nem úgy mint mi Jisunggal. Hivatalosan még nem vagyunk együtt de én úgy tekintek rá mint a páromra annak ellenére is hogy ő ezt nem tudja.

- Miért érzem azt hogy Jisung nem a nagybátyjával él? - Néz rám Hyunjin egy mindent sejtő mosollyal mire én hümmögök. Még ők sem tudták hogy Jisung hazudott a suliban és feltételezem hogy Felix még mindig azt hiszi hogy egy nagybácsi vagyok.

- Nem a nagybátyja vagyok.

- Valahogy sejtettem. - Kuncog majd tovább nézzük a fiúkat akik most ékszereket nézegetnek.

- Szerinted mit vegyek neki a szülinapjára? - Sóhajtok miközben keresztbe teszem a kezeimet.

- Ugyanezen agyalok én is. - Néz rám egy pillanatra. - Sosem mondja el hogy mit szeretne igazából. - Rázza a fejét.

- Jisung meg csak annyit mond hogy semmit.

- Sosem voltam jó abban hogy kitaláljam hogy mit adok valakinek így Felix megszokta mondani hogy mit szeretne de sosem kér túl nagy dolgot én pedig nem elégszem meg azzal a kis ajándékkal amit választ. - Erre egyetértően bólintok mivel én is azt érzem hogy nem elégednék meg azzal ha csak vaalmi kis dolgot kapna.

- A csillagokat lehoznám neki ha ezt szeretné de helyette csak csokit kér.

- Figyelj csak. - Néz rám mire én érdeklődve rá. - Megkérdezhetem majd Felixet hogy mik tetszettek Jisungnak.

- Azt megköszönném. - Erre csak mosolyogva legyint majd oda megyünk a fiúkhoz amikor Felix szól Hyunjinnak.

- Mit nézel? - Állok Jisung mellé.

- Semmi olyat amit...

- Ne csináld már. - Nézek rá komolyan. - Megfogok őrülni ha nem mondod el hogy mit szeretnél kapni.

- Én sem tudom hogy minek örülnék. - Von vállat majd Felix felé fordul mire én sóhajtok. Ekkor el is döntöttem hogy ha bármihez hozzáér az jön velünk. Mikor Felix és Jisung messzebb mentek akkor Hyunjin megmutatta hogy Felix szerint melyik ékszer tetszett Jisungnak. Hyunjin a fiúkkal ment míg én megvettem azt a nyakláncot.

- Ajándék lesz? - Kérdezi az idős hölgy mire én bólintok. - Melyik fiúnak? - Mosolyodik el mire én válaszolok hogy a szőkeségnek. - Ez is nagyon tetszett neki. - Mutat egy fülbevalóra ami tényleg igazán szép volt.

- Akkor ezt is kérném. - A hölgy elmosolyodik majd becsomagolja nekem a nyakláncot és a fülbevalót is. Nem tudtam hogy mit kezdjek most velük ugyanis nem akartam hogy lássa mert akkor már nem fogja semmire azt mondani hogy tetszik neki mert nem akarja hogy megvegyem. Annyira már ismerem hogy ezt tudjam. Szóval nem kell róla tudnia hogy megvettem őket. Megkértem Hyunjint hogy fogja a kis tasakokat ő hogy Jisung azt higgye hogy az nem neki lesz. Szerencsére Felix is a segítségemre volt és úgy csinált mintha ő sem vette volna észre a tasakokat.

- Melyiket szeretnéd? - Simítok Jisung derekára.

- Befejeznéd ezt? - Néz rám unottan. - Mondtam hogy nem szeretnék kapni semmit.

- Én viszont szeretnék adni neked valamit. - Vonok vállat.

- Akkor találj ki valamit egyedül.

- Én azt szeretném hogy azt kapd aminek tényleg örülnél. - Csak szemet forgat majd Felix után megy ami miatt én lemondóan sóhajtok.

Nem értem hogy miért csinálja ezt. Tudom jól hogy a szülei sosem szenvedtek hiányt pénzből és mostmár azt is tudom hogy Jisung nagyon szerette az apját ahogyan gondolom az apja is őt. Nem hiszem el hogy a szüleitől is mindig csak egy csokit kért. Ez hülyeség és ezért nem értem hogy velem miért csinálja ezt. Tényleg a csillagokat lehoznám neki ha ezt kérné és biztos vagyok benne hogy ezt ő is tudja mégsem kér semmit.

Rossz volt a kedvem mert tényleg idegesített hogy fogalmam sincs mit adjak neki. Nem ismerem olyan jól főleg nem azt a Jisungot aki igazából ő. Nyilván másképp viselkedik velem és a szüleivel de attól még mellettem is lehetne önmaga. Megadnék neki bármit de tényleg bármit! Csak mondania kéne és én addig nem állnék le míg meg nem kapja. Ő a mindenem és ezt mostmár előtte sem tagadom. Azt szeretném hogy ő legyen a legboldogabb ember az egész világon. Tényleg ekkora nagy kérés hogy mondja el hogy minek örülne a születésnapján?

- Mi a bajod? - Kérdezi mire én megrázom a fejemet. - Hát jó. - Ül be az autóba miután én az ajtót kinyitottam neki. Én is beültem az autóba majd haza felé vettük az irányt viszont nem beszélgettünk ami nagyon rossz volt.

Én nem haragudtam rá csak már nem bírtam volna másról beszélni csak a szülinapjáról. A szüleim mindig azt mondták nekem hogy az ember csak egyszer tizennyolc éves. Nem változik sok minden de olyankor már aránylag azt csinálsz amit akarsz így aznap a legnagyobbat kell bulizni. Azt szeretném hogy Jisungnak is felejthetetlen legyen ez a szülinapja.

- Éhes vagy? - Kérdezem viszont nem válaszol hanem az emeletre siet ami miatt én meglepődve nézek utána. - Jisung? - Megyek utána. - Mi a baj? - Kopogok be a fürdő ajtón mikor rájövök hogy bezárta magát. - Rosszul vagy? Válaszolj vagy pedig...

- Jól vagyok!

- El is hinném ha nem lenne hazugság.

- Hagyjál békén!

- Kapsz tíz percet arra hogy összeszedd magad és ha nem jössz ki akkor bemegyek. A konyhában leszek. - Mivel nem mond semmit így gyorsan kiszaladok az autóhoz amiből behozom a neki vett dolgokat aztán eldugom azokat. Behoztam még azokat is amikről tud így azokat csak az asztalra tettem mert nem tudtam hogy hová szeretné tenni őket. Ez után pedig tényleg a konyhába mentem ahol csináltam magamnak egy kávét mert azt éreztem hogy rám fér. Míg ittam a kávémat addig azon agyaltam hogy mi baja lehet Jisungnak. Legszívesebben már bementem volna hozzá de azt már megtanultam hogy néha időre van szüksége. Mikor hallottam hogy kijött a fürdőből én érdeklődve néztem felé de nem mondtam semmit. Leült elém az asztalhoz de ő sem mondott semmit. - Éhes vagy?

- Nem. - Rázza a fejét.

- Beszélünk arról hogy miért zártad be magad a fürdőbe? - Megint megrázza a fejét. - Hát jolvan. - Állok fel majd a mosogatóba teszem a kávés csészét. - Szólj ha szeretnél enni de ha nem akarsz velem beszélni most akkor melegíts magadnak. Be vigyem ezeket a szobába? - Mutatok a szatyrokra.

- Tényleg nem tudom hogy minek gondolod magad de fejezd be ezt az egészet. Sosem kértem hogy vegyél nekem valamit. Én nem szeretem ezt mert én nem tudok neked adni semmit.

- Nem is kell. - Rázom a fejemet. - Megbeszéltük ezt már nem? - Sétálok mellé majd a fejére simítok. - Nem tudnék annyi ajándékot venni neked amivel ki tudnám mutatni hogy mennyire hálás vagyok neked amiért itt vagy velem. Nekem nem kell semmit adnod mert elég ha itt maradsz örökre velem.

- Örökre? - Erre én bólintok. - Miért gondolod hogy itt maradnék örökre?

- Én csak nagyon remélem.