•Az Utolsó Feljegyzés•

6.

- Bármit mesélhetsz ami csak az eszedbe jut.

- Hát... A-anya nincs másik országban.

- Mi? - Nézek értetlenül.

- Ő próbálta m-megölni apát. L-láttam a saját szememmel. - Hitetlenkedve nézek rá míg ő már megint a pólóját cseszteti.

- Meséld el hogy mit láttál.

- N-nem sokat. - Rázza a fejét. - Csak felébredtem a-arra hogy veszekednek és utána... Utána lementem és l-láttam hogy anya egy késsel h-hadonászik apa pedig próbálta lenyugtatni.

- Éz ez után mi történt?

- Megvágta apát. - Motyogja.

- Hol?

- A ny-nyakát. - Hümmögök. Valószínűleg nem volt olyan vészes ha túlélte. - V-valamit mondott neki aztán többször is megszúrta a... A hasát. - Mondja nehezen és elcsukló hanggal. Ne hogy sírjon mert nem tudok mit kezdeni vele! - De... - Néz rám. - Túlélte igaz? - Erre bólintok.

- Az újság szerint igen. Azóta is keresik az anyádat ahogyan téged is. Ezért nem szabad kimennünk mert ha megtudják hogy itt vagy velem akkor nekem lőttek. Szóval maradj a házon belül világos? - Erre bólint. - Amúgy is... - Teszem keresztbe a kezeimet. - Miért kiabáltál velünk amikor tudtad jól hogy anyád volt a gyilkos? - Vonom fel a szemöldököm.

- Sajnálom. - Néz el rólam. - Én nem fogtam fel a dolgokat.

- Valahogy sejtettem. - Rázom a fejemet. - Na mindegy. Miért akarta megölni az apádat? Erről tudsz valamit?

- Nem. - Rázza a fejét. - Semmi jelét nem adta.

- Mármint annak hogy meg akarja őlni? - Bólint. - Valószínűleg azt remélte hogy majd ránk kenik az egészet mivel minket találnak ott. - Gondolkozom el. Ezt tudva csak még nagyobbat csalódtam.

- De miért? - Néz rám értetlenül.

- Nem tudom. - Vonok vállat. - Világ életemben azt hittem hogy az anyád egy normális nő aki sosem tenne ilyet sem a férjével sem pedig velünk. Basszameg az a nő! - Túrok idegesen a hajamba. - Tényleg csapdába csalt minket! - Mondom idegesen.

- Miért vagyok itt? - Kérdezi halkan mire én sóhajtok.

- Azért mert azt reméltük hogy az anyád majd eljön érted de ez nem így lett. - Mondom hitetlenkedve. - Végülis ezek után mit is várunk? Meg akarta ölni a férjét. - Rázom a fejemet.

A nap további része azzal telt el hogy beszélgettünk a szüleiről majd elmentünk enni aztán fürödni és már itt is volt az este. Hagytam neki hogy megint a dolgozó szobámban lévő kanapén aludjon bár nem értettem hogy miért kényelmes neki azon feküdni. Én még ülni is utálok rajta nem hogy még aludjak rajta!

Az éjszaka valamiért már megint nem aludtam. Túl csendes volt a ház. Kezdtem megszokni azt hogy folyamatosan játszik valami szépet a zongorán. Persze érthető hogy éjszaka már nem akar zongorázni de nekem hiányzik. Victor. Az a dal egy kész mestermű. Nem tudom hogy mi miatt olyan különleges a számomra de az biztos hogy képtelen vagyok nem azt hallgatni minden egyes reggel.

Minden hétvégén azt hallgatva iszom meg a kávémat ahogyan néha még hétköznap is. Bár mostmár hogy a kis zongorista nem a pincében alszik így muszáj felébresztenem mivel be kell szegényt zárnom. Tudom hogy nem szabadna fogva tartani senkit de mit tehetnék? Félő hogy elszökik míg én nem vagyok itthon.

Végül el is aludtam a nagy gondolkodások közepette. Nem tudtam sokat aludni de éppen eleget ahhoz hogy kibírjam a mai munkanapot. Reggel próbáltam halkan csinálni mindent hogy ne ébresszem fel a még alvó fiút viszont ő megjelent álmos fejjel majd a pincébe ment. Ezen én meglepődtem viszont egy kissé örültem is. Legalább nem nekem kell mondanom hogy mennyen le oda.

Viszont ha jobban elgondolkozom akkor ez szomorú is hiszen szó szerint megtanulta azt hogy minden reggel bezárom őt. Egy nagyot sóhajtottam majd utána mentem. Lassan és fáradtan sétált a matrac felé viszont megállt amikor meghallotta hogy utána jöttem.

- Nem zárlak be ide ha képes vagy a házon belül maradni és nem megszökni. Ne játsz a zongorán és ne csinálj semmi hangosat. Ne menj az ablakok közelébe és ne is húzd ki a függönyöket mert bárki megláthat. Csinálj úgy mintha itt sem lennél. - Meglepődve néz majd bólint. - Jolvan. - Sóhajtok majd elhagyjuk a pincét. - Ha véletlenül bárki is keresne akkor menj a dolgozó szobámba és maradj ott. Jó lenne ha egész nap az emeleten lennél mert ott nincs sok ablak. - Erre hümmög. - Ne nyiss ajtót még akkor sem ha a szüleid keresnek. Rohadtul ne tudjon senki arról hogy itt vagy.

- Jó. - Bólogat.

- Egyél és ha akarsz akkor csinálj valamit a laptopon. Ne merj az én fiókomon csinálni semmit. Használd a névtelen fiókot.

- Jolvan.

- Remek. - Bólintok. - Jah és ha baj van akkor old meg valahogy mert nem adok a kezedbe telefont. Ha nem lesz semmi baj úgy hogy itt vagy fent akkor talán megkapod a telefonod. - Bólogat én pedig egy nagyot sóhajtok. - Ne játsz a zongorán. - Szögezem le mégegyszer. Nem akarom hogy megint meghallja valaki.

Annyi volt a dolga hogy csöndben el foglalja magát addig míg haza nem érek. Reméltem hogy nem lesz semmi baj viszont az agyam csak ezen járt. Alig bírtam koncentrálni minden másra mert attól tartottam hogy valami baj lesz vagy van otthon. Egész nap ez miatt idegeskedtem amikor pedig már elfelejtettem akkor Chan megjelent és felhozta a kis zongoristát.

Munka után még elmentünk egy kávézóban ahol megittunk egy kávét miközben átbeszéltük hogy mit is tehetnénk a fiúval. Elmeséltem neki azt amit nemrég tudtam meg miszerint Mrs. Han akarta megölni Mr. Hant. Chan meglepődött de nem foglalkoztunk ezzel többet mert nem akartunk ebbe bele folyni. Mivel már így is nyakig benne voltunk azzal hogy a fiúk nálunk volt.

Chan próbált lenyugtatni de még neki sem ment. Hiába próbáltam én is nyugodtan ülni és mély levegőt venni mert nem ment. Egyszerűen az agyam szét akart robbani a sok gondolat miatt. Ideges voltam és rosszkedvű. Tegnap olyan szét volt az idő és még a hangulatom is jó volt. Erre ma megint borús az idő ami miatt a hangulatom sem az igazi.

Haza mentem de nem mertem bemenni a házba mert attól féltem hogy már itt sincsen. Végül azért benyitottam. A ház csendes és sötét volt ugyanis minden függöny ugyanúgy volt. Ennek örültem de nem nyugodtam meg.

- Csak én vagyok! - Mondom hangosabban. - Hol vagy? - Megyek fel az emeletre majd rögtön a dolgozó szobámba nyitok be ahol meg is látom az asztalnál ülve.

- M-megijedtem. - Mondja megnyugodva mire én csak hümmögök majd leülök a kanapéra.

- Szerinted én nem? Egész nap azon agyaltam hogy mi baj lehet itthon. - Túrok a hajamba megkönnyebbülten. Tényleg megnyugodtam most hogy látom hogy nincs semmi baj.

- Nem volt itt senki. - Rázza a fejét. - És nem zongoráztam.

- Ügyes vagy. - Hunyom le a szemeimet. - Mostmár zongorázhatsz.

- Szeretnéd? - Erre bólintok majd kinyitom a szemeimet így meglátom hogy ő már fel is állt és már menne is a nappaliba.

- Menjünk. - Állok fel én is majd a nappaliba megyünk ahol én rögtön elfekszem a kanapén. - A kedvencemet játszd el. - Mondom miután a zongorához ült.